Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Vízparti nyugalom, nagyvárosi élet – kompromisszumok nélkül

Elindult a Metrodom River első üteme, a lakások több mint felét már el is kapkodták. A Budafoki úti lakópark fő vonzereje a közvetlen kapcsolat a Dunával és a víz nyújtotta természetes harmónia. Az 5 ütemben épülő, 6 lakóépületből és összesen 712 lakásból álló társasházat az autómentes és parkosított környezet, az élhető közösségi terek, az épületbe beépített okosmegoldások és néhány exkluzív szolgáltatás emeli ki az új építésű lakóparkok hazai kínálatából.

Az első ütem értékesítési tapasztalatai alapján a lakásvásárlásban gondolkodók hónapok óta, vagy akár több mint fél éve vártak a projekt elindítására, akik a River ingatlanjait befektetési céllal, illetve saját használatra vásárolják meg. „Ezek a lakások kényelmes és modern otthonok lesznek, a dinamikusan fejlődő környéknek köszönhetően ráadásul komoly értéknövekedést érhetnek el rajtuk tulajdonosaik az évek során. Úgy gondolom, hogy a következő 5 évben akár 30%-os értéknövekedés sem irreális elvárás, ezekkel a lakásokkal gyakorlatilag nem lehet mellényúlni” – mondja Kricsfalussy Tamás, a Metrodom értékesítési igazgatója.

Otthon a Duna-parton

A Metrodom Rivert a Duna közelsége teszi igazán egyedivé, mivel az épületegyüttes a Rákóczi és a Galvani híd között kiépülő partmenti sétányra nyílik. A főváros többi, lebetonozott és beépített folyóparti területével ellentétben itt a vízvonaltól számítva 30 méteren belül nem lesznek épületek, csak az itt és a környéken élők életminőségét javító sétálóút, kerékpárút és futóösvény. A víz változatos formákban válik a lakók életének részévé: a Budafoki úti és a Duna-parti bejáratot összekötő sétány mentén kisebb-nagyobb díszmedencék és csobogók lesznek elhelyezve, illetve az épületeken belülre is kerül egy-egy csobogó. A gyerekeknek készülő vizes játszótér a lakópark különlegessége, ahogyan a más hazai társasházak közösségi kínálatából eddig hiányzó – és a vizes sportok szerelmeseit bizonyosan megigéző – csónakház is. A víz közelsége lehetőséget teremt az aktív kikapcsolódásra: a lakók akár kajakkal vagy SUP-pal is nekivághatnak felfedezni a Dunát, Szentendrétől a Csepel-szigetig.

Természet kint és bent is

A kerítéssel körbezárt lakópark kertjében zavartalanul és biztonságosan lehet sétálni, biciklizni és babakocsival közlekedni, mert az autós forgalom és a lakókat szolgáló teremgarázsok a felszín alá kerülnek. „A Nyugat-európai társasházaknál megfigyelhető trendhez, miszerint elválik egymástól a gyalogos és az autós forgalom a lakópark területén, mi is kapcsolódtunk. Erre hazánkban is komoly igény van, ezért a következő projektjeinken is alkalmazni fogjuk ezt a megoldást” – hangsúlyozza Kricsfalussy Tamás, hozzátéve, hogy a természetesség jegyében klasszikus lépcsőházak helyett mediterrán növényekkel tarkított, tágas üvegátriumokat alakítanak ki a lakóépületekben. A lakások nagy részéből teljes vagy részleges kilátás nyílik a Dunára, illetve a Budai-hegyekre, és épületenként egy-egy közösségi használatra szánt panoráma tetőterasz is várja a lakókat. „Sokan szeretnék élvezni a zöld övezet előnyeit, de nem szívesen adják fel a belvárosi lokációt, a jó közlekedést és infrastruktúrát. Itt azonban nem kell kompromisszumokat kötni” – folytatja az értékesítési igazgató.

Okosmegoldások, kompakt város

A Metrodom River lakásaiban kényelem és műszaki felszereltség szempontjából is minden megtalálható. Ilyen például a mennyezeti hűtés-fűtés, illetve a Metrodom folyamatosan fejlesztett okosotthon rendszere, aminek köszönhetően a világítás, a nyílászárók vagy akár a médiaközpont működése is irányítható. A lakóparkban rengeteg szolgáltatás – bölcsőde, óvoda, játszóterek, fitneszterem, kül- és beltéri edzőgépek és szaunák – helyben elérhető lesz. A Budafoki úton, a lakópark határán pedig egy kis irodaház is felépül, amelynek földszintje a lakópark fogadóépületeként szolgál, pékséggel és kávézóval. „A városi élettől sajnálatosan elválaszthatatlan stressztől hamar megszabadulhatnak az ide hazatérők. Ezt biztosítja a vízpart közelsége, a gazdag növényvilág, a csend és a jó levegő érdekében föld alá vitt autós közlekedés, valamint az élhető közösségi terek – mondja zárszóként Kricsfalussy Tamás.