Magyarország legnagyobb logisztikai szolgáltatója, a WSZL (Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft.) és a MediaMarkt két éves előkészítő munkájának köszönhetően a két cég ma már stratégiai partnerként működik együtt. Arról, hogy milyen kihívásokkal jár egy ilyen nagy volumenű operáció, és mit is jelent ez az együttműködés a két vállalat jövőjére nézve, Barna Zsolttal, a WSZL ügyvezető igazgatójával és Szilágyi Gáborral, a MediaMarkt magyarországi cégvezetőjével beszélgettünk.
Kék alapon, mosolygós, sárga nap – a Waberer’s-t itthon legtöbben a teherautóiról ismerik, fuvarozási cégként él a köztudatban. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a Waberer’s hazai 100%-os leányvállalata a komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft., röviden WSZL. Piaci részesedése 30% fölötti, ami még európai szinten is kuriózumnak számít. „Egyrészt, teljes ráhatásunk van a munkafolyamatokra, a félkész termékek beszállításától a gyártástámogatáson át a kiszállításig, a termelésbe integrálódva. Folyamatosan felügyeljük a munkamenetet, annak érdekében, hogy jobb kihasználtsággal, magasabb minőséget tudjunk nyújtani. Másrészt, hogy mindezt meg is tudjuk valósítani, természetesen rendelkezünk megfelelő infrastruktúrával, képzett munkavállalókkal, informatikai technológiákkal, szállító- és anyagmozgató eszközökkel” – magyarázza Barna Zsolt, miért egyedülállóak a piacon. A mindennapok minden területén jelen vannak, legyen szó élelmiszeriparról vagy telekommunikációról. Eddig az FMCG szektor volt a legmeghatározóbb, a forgalmuk 70%-át ez a terület tette ki. Az utóbbi években azonban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre annak érdekében, hogy nyitni tudjanak az elektronika és a fehéráru szektor felé is – ennek eredménye a mostani együttműködés is.
Barna Zsolt azt mondja, logisztikailag minden egyes iparág külön tudást igényel – más áruféleség, más disztribúciós rendszer, más fuvarozási szükséglet, más informatika és raktár-technológia. „Mi a WSZL-nél minden területhez alázattal közelítünk, és minden területnek megvan a maga speciális szakértője. Így az első és legfontosabb lépés volt, hogy megtanuljuk, megértsük ezt az új iparágat. Mivel sajnos itthon a fehéráru szolgáltatás területén nem épült ki olyan logisztikai tudás, mint az FMCG szektorban, ezért Gáborékkal közösen kezdtünk el építkezni, együtt tanultuk, illetve tanuljuk még mindig az iparág kiszolgálását” – magyarázza a MediaMarktos együttműködés kezdeteit.
Barna Zsolt, a WSZL ügyvezető igazgatója és Szilágyi Gábor, a MediaMarkt magyarországi vezetője
Szilágyi Gábor, a MediaMarkt magyarországi cégvezetője szerint a műszaki szektorban nem annyira fejlett a logisztikai tevékenység, de ők ebben is igyekeznek élen járni a piacon. Az utóbbi időszakban volt két olyan jelentős változás, ami egyértelműen szükségessé tette egy logisztikai partner bevonását. „Egyrészt, 2014 óta 80%-kal nőtt az árbevételünk, ezzel együtt pedig megnőtt a háztartási nagygépek jelentősége, ami komolyabb kihívást jelentő termékkategória, mind a kétkezi kiszállítás, mind a tárolás szempontjából. Másrészt, 2013-14-ben jött létre a MediaMarkt online üzletága, ami 6-7 éven keresztül vastagon kétszámjegyű növekedést produkált. Elérkezett az idő, hogy egy olyan logisztikai kapacitásba helyezzük át a két működési területünket, amely lehetővé teszi a további növekedést. A WSZL-ben kiváló stratégiai partnerre találtunk ebben” – mondja.
Szintet lépnek
Az együttműködés mindkét cég életében nagy volumenű ugrást jelent. Ahogy Szilágyi Gábor fogalmaz, gyakorlatilag 3 különböző logisztikai területet hoztak egy fedél alá: a háztartási nagygép területet, a webáruházat és a garanciális ügyintézés logisztikáját. Ma már egy sokkal korszerűbb épületben, nagyobb mértékben digitalizált és automatizált folyamatok mentén működhetnek, ami lehetőséget teremt további logisztikai fejlesztések bevezetésére.
„A WSZL ezelőtt 220.000 m2 összterületű raktárt kezelt, a MediaMarkt csatlakozása után ez 230.000 m2-re nőtt. De ami számunkra talán még fontosabb volt, hogy a MediaMarkttal lett egy olyan stratégiai partnerünk a műszaki kiskereskedelmi szektorban, akivel közösen tudunk építkezni, fejlődni és kitaposni az utat további beszállítók felé. Természetesen mindezt úgy, hogy a növekedés és fejlődés semmilyen módon ne veszélyeztesse a meglévő partnerek felé nyújtott szolgáltatás minőségét” – mondja Barna Zsolt, aki azért arra is felhívja a figyelmet, hogy folyamatosan együtt dolgoznak, hogy a kapacitásaikat a legjobban tudják hasznosítani az együttműködésben.