Kalaus Valter a hazai ingatlanpiac szuperhős figurája: nappal a hazai ingatlantanácsadói piac jelentős szereplője, a VLK Cresa ügyvezetője, hajnalban versenyúszóként készül a legközelebbi kontinensviadalra. Sport nélkül nem tartana ott az üzleti életben sem, ahol ma, a VLK Cresával pedig a hazai piacon egyedülálló üzleti szemléletet képvisel sikerrel.
Kalaus Valter reggel ötkor kel, hogy leússza a heti 15–20 kilométeres edzésprogram aznapi adagját, aztán irány a VLK Cresa irodája. Innen 6-7 körül ér haza, hogy a következő órákat a családjával tölthesse. Este 10-kor eljön az énidő, csakhogy másnap ötkor már ismét kelni kell. A VLK Cresa ügyvezetője 5 éves kora óta úszik. Tagja volt a szöuli olimpiai csapatnak és máig versenyez a masters kategóriában, világ- és Európa-bajnoki címekkel, tavaly óta a Magyar Úszószövetség elnökségi tagjaként is erősítve a hazai úszást. Az ingatlantanácsadói karriert az USA-ban kezdte és itthon folytatta. A VLK Cresa a világ legnagyobb bérlőképviselettel foglalkozó ingatlantanácsadó cégének hazai képviselete, amit 2014 óta vezet, 2020-ban felkerülve az 50 legbefolyásosabb hazai ingatlanszakember listájára.
„Hogyan egyeztethető össze a sport és a szakmai karrier? Röviden: nagyon nehezen” – mondja Kalaus Valter, mégis biztos benne, hogy a sport nélkül az üzleti sikerei sem lennének. „Összeteszem a két kezem, hogy a szüleim annak idején elvittek az uszodába, mert a versenysport az üzleti életet modellezi. Megtanulsz győzni, veszíteni, találkozol csalókkal és fair helyzetekkel. De a legfontosabb, hogy óriási önfegyelmet, kitartást, koncentrálóképességet ad, és nem omlasz össze a terhelés alatt.”
A hazai ingatlantanácsadói piacon egyedül a VLK Cresa képviseli kizárólag a bérlőket. A konkurens cégek egyszerre szolgálják ki a bérbeadói és a bérlői oldalt is, Kalaus Valter szerint azonban a bérlők hatékony képviseletéhez nem lehet egyszerre mindkét oldalon állni.
„Mi egy olyan szolgáltatást nyújtunk, amivel a bérlő cég igényeinek legmegfelelőbb megoldást találjuk meg, akár költözés nélkül, csak kedvezőbb feltételekkel” – mondja az ügyvezető. A VLK Cresa a bérlői igények felmérésétől az ingatlanok megversenyeztetésén és a bérbeadóval való tárgyaláson át az ingatlan átadásáig képviseli a bérlőt, sőt még utána is.
A bérbeadó és a bérlő közül előbbinek lejt a pálya, hiszen a bérlő nem ért az ingatlanpiachoz, míg a bérbeadó nagyon is. A VLK Cresa azonban nem csak a tárgyalóasztalnál hozza a bérlőt nyerő helyzetbe a szaktudásával, de az irodaváltásban gondolkodó cég alapos felmérésével sokkal pontosabb képet tud adni a vállalat igényeiről, mint amire ők maguk képesek lennének.
Kalaus Valter szerint erre a szakértelemre egyre nagyobb az igény. „Nagyon sokan rájöttek már, hogy egy 100–200 fős cég költöztetése, az ingatlan bérleti díja, átalakítási költsége több millió eurós döntés, amihez elkél a tanácsadói segítség, nem csak a bérbeadókkal szemben. A munkáltatók egyre jobban értik, hogy az ingatlannál nem csak a pénzügyi, hanem a marketing és HR-szempontok is számítanak. Az iroda a szocializáció tere is, aminek fontos a lokációja, az imidzse, a hangulata, hogy van-e jó büfé. A jó iroda növeli a produktivitást, a cég sikerét, a munkahely versenyképességét.”
„Ezen szempontok összességét azonban a cégek nem tudják átlátni, hiszen ez egy külön szakma. Ők az igényeiket tudják megfogalmazni, amit mi egy alapos átvilágítással fel tudunk tárni, kielemezni, és lefordítani az ingatlanpiac nyelvére. Az átvilágítástól sokszor fáznak a cégek, de közben akarják is – egy külsőssel könnyebb kimondatni olyan tényszerű megállapításokat, amelyek a belső kommunikációnak nehezére esnek” – mondja a cégvezető. Kalaus Valter büszke rá, hogy a VLK Cresa ügyfeleinek 95 százaléka a következő költözés alkalmával is hozzájuk fordul, és az inaktív időszakban is kölcsönös a kommunikáció a partnerekkel.