Támogatói tartalom

Nem elég csak jól működni

A cikket támogatta a Groupama Biztosító

Egy-egy korrekt gesztus az egész közösséget átható pozitív hatásokhoz vezethet, ezért hosszú távon mindenki jól jár, ha egy vállalat figyelmet fordít a fair működésre – üzeni a Groupama Biztosító új kampányában.

Egyedülálló módon reagált a Groupama Biztosító arra, hogy a pandémia hatására a járműtulajdonosok tavaly kevesebbet autóztak, így csökkent a balesetek száma is. A piaci szereplők közül egyedüliként több mint 700 millió forintot ajánlottak fel mintegy 250 ezer, egyedi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfél számára, akik választhattak, hogy kérik az egy havi díjuknak megfelelő összeget vagy inkább jótékony célt támogatnak vele. Utóbbi mellett is sokan döntöttek, így végül a Groupama Biztosító az ügyfeleivel összefogásban 380 millió forinttal támogatta az Országos Mentőszolgálat munkáját.

A biztosítónál azt tapasztalják, hogy soha nem látott mértékben megnőtt az emberek igénye arra, hogy a megszokott megbízható működésen túl is segítséget kapjanak a mindennapokban, és valódi partnerként kezeljék őket a szolgáltatók – a fair hozzáállás azonban nemcsak nehéz időszakokban várható el a vállalatoktól.

Fair alapon

„A fairség komplex fogalom, ami túlmutat egy-egy pozitív cselekedeten vagy gesztuson. Belső indíttatásból fakadó hozzáállásként magában foglalja mindazt, amit elvárunk egymástól közösségként, az alapja pedig az odafigyelés. Ennek megkerülhetetlen eleme a másik igényeinek észrevétele és valódi megértése, hogy a szükségleteit legjobban támogató megoldást tudjuk kínálni, akár egy kárigény rendezésében, akár egy szerződés feltételeinek érthető elmagyarázásában kérnek segítséget” – mutat rá Koháry András kommunikációs és PR vezető. A Groupamánál ezért a kollégákkal közösen gondolkodva gyűjtik azokat a jó példákat, amelyek segítenek megérteni és tudatosítani, hogy miként tudnak a saját területükön, a saját pozíciójukban fair módon tevékenykedni.

Az ügyfelek fairségre vonatkozó igényét a Groupama Biztosító országos reprezentatív kutatásának eredményei is alátámasztják. A felmérésből kitűnik, hogy a fogyasztók nem egyformán várják el a fair viselkedést egyes ágazatokban: leginkább a bankoktól és biztosítóktól számítanak erre, megelőzve még az egészségügyi szektort is. „Biztosítóként az ügyfeleink jövőjét és biztonságát szolgáljuk, tehát komoly bizalmi kérdésekben állunk mellettük. Érthető, hogy igénylik a korrektséget, magyarázza Koháry András.

Felelősen egymásért 

A szakember úgy véli, hogy a fairség iránti igény életünk minden területét áthatja, ezért azok a cégek, amelyek nem fordítanak kellő energiát a fair működésre, ügyfeleik elvesztését kockáztathatják. A Groupama kutatása szerint a megkérdezettek 80 százaléka kész otthagyni a szolgáltatóját, ha inkorrektséget tapasztal, 43 százalékuk pedig abban az esetben is váltana, ha így drágábban juthatna hozzá a korábban igénybe vett termékhez vagy szolgáltatáshoz – a többség ráadásul akkor is érzékenyen reagál a méltánytalanságra, ha nem közvetlen kárvallottja annak, csupán értesült róla.

Ugyanakkor a biztosító szerint a fairség nem áll meg az egyes fogyasztóknál, hanem az egész közösséget építő erőként hoz pozitív változást. „Hiszünk abban, hogy a fairséggel mindenki nyer, és csak úgy tudunk hosszú távú, erős kapcsolatokat építeni, ha az összes fél számára komfortos helyzetben működünk együtt – legyen szó ügyfelekről, kollégákról vagy üzleti partnerekről. A jövőben is folyamatosan dolgozunk azon, hogy korrekt döntéseket hozzunk, és továbbadjuk a fair attitűdöt” – foglalja össze Koháry András.

A Groupama Biztosító kampányáról további részlet itt érhető el: https://www.groupama.hu/hu/

A Forbes.hu-n lehet cikket venni? Igen, de a fizetett tartalmakat mindig jelöljük.

Ezek között a Támogatói tartalom a legnépszerűbb, felváltva van kint a nyitóoldalon, a megjelenés hetében 2000 megtekintést garantálunk hozzá. A Brand Club ennél exkluzívabb, hiszen folyamatosan kint van a nyitóoldalon egy hétig, és 5000 megnyitást biztosan el fog érni. És ott van a Brand Voice is, amit kifejezetten iparági vagy szakértői megszólalásokhoz ajánlunk, szintén fix egyheti nyitóoldali kiemeléssel.

Ezek a támogatói tartalmak olyanok, amilyennek a megrendelő szeretné őket. Ezzel szemben a szerkesztőségi anyagok olyanok, amilyennek a forbes.hu újságírói megírják őket, és nem eladók.

Értékesítő kollégáink elérhetősége megtalálható a Kapcsolat menüpontban.