1983 mérföldkő volt: a Lexus születéséről ekkor döntöttek a Toyota főhadiszállásán, Eiji Toyoda ambiciózus célkitűzésével, miszerint megépítik a világ legjobb autóját. A többi ma már történelem, melynek lapjait ma is írják a minőség, megbízhatóság és vendégszeretet iránt elkötelezett szakemberek világszerte.
A Lexus az elhatározást követő hatodik évben, 1989-ben látta meg a napvilágot az Egyesült Államokban: a komoly költségvetés és kemény munka hamar meghozta a gyümölcsét, a márka óriási lendülettel indult fejlődésnek. „A kimondottan amerikai piacra szánt első LS 400-as modell öt éven belül fel tudta venni darabszámban a versenyt a nagy német prémium márkák mindegyikével a tengerentúlon.” – mesél a márka első éveiről László Richárd, a Toyota Central Europe Magyarországért felelős igazgatója. Sokat elmond az is, hogy manapság is találni még jónéhány, 4-500 ezer kilométert futott remekül működő példányt.
„A márkát a kezdetektől két dolog emeli ki a többi közül: egyik a kimagasló minőség a másik pedig a legendás japán vendégszeretetből táplálkozó ügyfélélmény.”
A Lexus filozófiáját és minőség iránti elkötelezettségét nagyszerűen szimbolizálja az is, hogy a mai napig kizárólag Japánban készül, ott raknak össze a legtapasztaltabb mérnökök minden egyes modellt. „Emlékszem az egyik első gyárlátogatásra, nem hagyott bennem kétségeket a japánok maximalizmusával kapcsolatban” – idézi fel Kárpáti László, márkaigazgató.
Kárpáti László, márkaigazgató
Ez a fajta elhivatottság is szükséges ahhoz, hogy aztán a budai szalonban is minden izgalom nélkül tudjanak 10 évre, vagy 200 ezer kilométerre szóló garanciát kínálni a hibrid modellekre is. ( Ez a garancia minden Magyarországon, hivatalos márkakereskedés által értékesített autóhoz jár ) Ezek a modellek mára gyakorlatilag egybeforrtak a Lexus nevével, hiszen ahogy a Prius-szal a Toyota, úgy az első hibrid SUV-val az RX 400h-val egy új kategóriát teremtettek. Máig sokak fejében egy bonyolult technológiaként él a hibrid hajtás, pedig ahogyan azt a Lexusnál csinálják úgy egyszerű és megbízható egyszerre.
„Van benne egy jellemzően nagy lökettérfogatú benzinmotor sok leállásra és újraindulásra optimalizálva, egy kellően erős elektromotor és nagyfeszültségű akkumulátor és a kettőt pedig összeköti egy bolygómű. Sokkal egyszerűbb, megbízhatóbb és nem utolsó sorban tisztább megoldás, mint rengeteg bonyolult dízelmotor, turbóval, kettős tömegű lendkerékkel és egy sor egyéb meghibásodásra hajlamos alkatrésszel.”
Lexus Magyarországon
A márka hazai története is egy izgalmas sikersztori, amin azért persze nyomott hagyott a válság időszaka. „A 2008-as nagy gazdasági összeomlás természetesen érzékenyen érintett bennünket is, az eladott éves darabszámok körülbelül 300-ról 100-ra estek vissza. A rákövetkező években a gazdaság is összeszedte magát és mi is komoly stratégiai változásokat vezettünk be: ennek köszönhetően sikerült elérnünk tavaly a 800 eladott autót, az idei cél pedig meghaladni az 1000 darabot.” Az országos hálózat is folyamatosan fejlődik, lépést tartanak az igényekkel. A Lexus Szeged 2017-ben nyitott, 2019-ben megnyitotta kapuit a debreceni szalon is, és az elmúlt két évben három új hivatalos szervizpont is felkerült a térképre, Monoron, Kaposváron és Halásztelken. Idén ráadásul két új modellt is bevezettek (UX és ES), ősszel pedig érkezik a megújult RX is.
László Richárd, országigazgató és Kárpáti László, márkaigazgató
Vendégszeretet a legmagasabb fokon
A korábban már említett vendégszeretetre és ügyfélközpontúságra van egy japán szó: omotenashi. Ez áthatja az egész felújított budai szalont is és a vásárlás minden apró részletét. Célja nem pusztán az ügyfelek legmagasabb szintű kiszolgálása, hanem egy minden részletre kiterjedő gyakorlat, melynek köszönhetően a szalonban töltött minden perc és a vásárlás folyamata az elejétől a végéig élményszámba megy. A nemrégiben megújult szalonban körülnézve valóban sugárzik a minőség és az átgondoltság a részletekről: a bútorok formája, a színek, az anyagok, a világítás ráadásul nemcsak önmagukban mutatnak jól, hanem egy komplett egységet alkotnak és egyes motívumok az autók dizájnjából köszönnek vissza.
A vásárlási folyamat csúcspontja az utolsó rész, az ünnepélyes leleplezés, amikor a vevő először találkozik testközelből autójával. A tulajdonost az elégedettség mellett büszkévé is teheti a tudat, hogy az egyik leginkább környezetbarát autóban ül.
A Lexus egyedülálló módon világszerte 97 százalékban hibrid meghajtású kocsikat értékesít, dízelek pedig már évek óta nincsenek a kínálatban. Úgy tűnik ezt a magyar vásárlók is értékelik: Európát tekintve itt az egyik legmagasabb a márka piaci részesedése a luxus autók kategóriájában.