Rekordszámú nevezés és számtalan kreatív ötlet jellemezte az MVM EDISON 2020 startupversenyt. A döntősök sorsa azonban nem néhány óra alatt dől el, hanem az eddig és ezután kapott lehetőségek csapatként való kihasználásán múlik.
Az idén negyedik alkalommal megrendezett MVM EDISON startupversenyt az ismert körülmények miatt rendhagyó módon, kizárólag online formában rendezték meg, a döntőt is így követhették figyelemmel az érdeklődők. Nem ez volt azonban az egyetlen újdonsága a megmérettetésnek. Idén ugyanis – a korábbi évektől eltérően – a jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára vonatkozó ötletekkel, illetve fintech megoldásokkal is nevezhettek a kreatív fejlesztők. A váltás mögött ugyanaz a megfontolás húzódik, amely a versenyt lebonyolító és a hozzá tartozó képzési programot kidolgozó Smart Future Lab Zrt. 2016-os felállítása mögött is. Az egyébként problémamegoldó és ötletversenyeket is szervező, valamint az MVM cégcsoporton belüli és azon kívüli innovációt is elősegítő társaság az első kifejezetten energetikai fókuszú magyarországi inkubátorház.
„Azt látjuk, hogy elmosódnak a határok az egyes iparágak között – fogalmaz Márton István, a Smart Future Lab vezérigazgatója. – Új szereplők, új üzleti modellek jelennek meg az energetika világában is. Az ügyfelek egyszerűbb, kényelmesebb, az igényeiket messzemenőkig figyelembe vevő szolgáltatásokra vágynak. Mint az MVM Csoport, mi is készek vagyunk végrehajtani ezeket a változtatásokat. Jelenleg is rengeteg ügyfelet szolgálunk ki, szeretnénk ezt a jövőben is a lehető legmagasabb minőségben megvalósítani. Ehhez nyitottnak kell lennünk, és követni, bizonyos esetekben diktálni a trendet.”
Az új területek nemcsak a nevezők között, de a döntőben, sőt a nyertesek között is képviseltették magukat. Hiszen a győztes, az indukciós rollertöltőket fejlesztő Rollin Technologies, illetve a harmadik helyen végző, fenntartható energiaközösségek platformján dolgozó Solar DAO közé egy alapvetően fintech megoldás tudott bekerülni. A PiggyBanx játékos módon oktatja a fiatal generációkat pénzügyi tudatosságra, valamint fenntarthatóságra és tudatos energiafelhasználásra.
Valójában azonban az összes döntős nyertesnek tekinthető, ugyanis az MVM EDISON legnagyobb erényének mind a szervezők, mind a résztvevők a hozzá kapcsolódó képzést tartják. „Elsősorban a képzési program emeli ki ezt a versenyt a többi hasonló esemény közül – mutat rá Gerencsér Dorka, az SFL innovációs és startup szakértője. – A többhetes képzési program gerincét a design thinking módszertan, azaz az ügyfélközpontú gondolkodás adja. Ez alapvető eleme az oktatásunknak, ahogy az igények felmérése is. Ezért azt is vizsgáltuk, milyen erőfeszítéseket tettek a csapatok azért, hogy megismerjék, miféle elvárásaik vannak potenciális ügyfeleiknek. A képzési program során a csapatok munkáját az MVM Csoporthoz tartozó szakértő mentorok támogatták, és az indulók olyan tudásra is szert tettek, amely az üzleti életben való helytállásban segíti őket.”
Valójában az sem ritka, hogy az eredeti ötlet alaposan átalakul a potenciális ügyfelek és a szakértő mentorok visszajelzései alapján történő validáció után. „Nagyon fontos szempont egy startup esetében, hogy tudjanak változtatni, reagálni, amikor az a visszajelzések alapján szükséges” – szögezi le Márton István. A vezérigazgató egy másik döntő tényezőt is kiemel. „Egy ötlet akkor tud megvalósulni, ha egy jó csapat áll mögötte. Bármennyire is jó volt az eredeti ötlet, ha nincs meg mögötte az elköteleződés, akkor nem lehet továbbhaladni, hiszen egy startupot felépíteni nagyon komoly munka.”
Ez jól látható a korábbi győztesek további sorsán is. A megelőző évek egyik nyertes csapatából például a verseny utáni időszakban több csapattag is kivált, máshogy tervezték a jövőjüket, nem is jutott el a megvalósulásig az ötletük. Egy másik gárda viszont a képzési program tanulságait felhasználva, a visszajelzéseket továbbgondolva dolgozott tovább, és idén újra megkereste a Smart Future Lab-et, most pedig már előrehaladott tárgyalások folynak egy befektetésről.
A jelenlegi döntősök számára is most indul az igazi munka. „A képzési program alatt már megkezdődik annak felmérése, hogyan tudunk esetleg együtt dolgozni. Most egy intenzív időszak következik, pontosítjuk, hogy miként és milyen struktúrában, feltételekkel, finanszírozással, mérföldkövekkel tudjuk megvalósítani az ötletet, és útjára indítani a közös munkát” – vázolja fel Márton István. A vezérigazgató az előző évek tapasztalatai alapján úgy véli, több csapat is élni fog az MVM Csoport nagyvállalati hátteréből adódó egyedülálló lehetőségekkel, és elindul majd a további sikerekhez vezető úton.