A Cofidis új megoldása, a „hangaláírás” forradalmasítja az internetes alapú személyi és áruhitel felvételt úgy, hogy közben még szélesebb körben elérhető, egyúttal még biztonságosabb megoldást is nyújt.
Az online hitelek specialistája, a Cofidis mindig is nagy gondot fordított arra, hogy úttörő legyen a digitális megoldások területén. Jól mutatja ezt, hogy az elsők között vezették be Magyarországon az online videókapcsolaton keresztül működő ügyfélazonosítást még 2017-ben. A fejlesztéseknél az emberközpontúságot kiemelten szem előtt tartják. „Fontos, hogy megoldásaink mindenkinek elérhetők legyenek, ne csak a fiatalok, a digitális világban otthonosan mozgók számára” – szögezi le Holló Bence, a Cofidis Magyarországi Fióktelepének ügyvezető igazgatója.
A hangaláírásnak elkeresztelt új megoldás pontosan ilyen, mivel kiváltja a folyamatot eddig lezáró, hosszadalmas postai visszaküldést, illetve az előzetes regisztrációhoz kötött, bonyolult többlépcsős azonosítást szükségessé tévő elektronikus aláírást, használatához pedig csupán egy megfelelő minőségű kamera és egy internetkapcsolat szükséges. A folyamatot úgy kell elképzelni, hogy miután az ügyfél a korábban is működő videós azonosítással a szigorúan meghatározott szabályok szerint igazolta magát egy videochaten keresztül, most már a szerződés megkötésére és elfogadására is van lehetősége ugyanezen a platformon. Miután megkapta pdf-formátumban a kitöltött személy- vagy áruhitel szerződést, majd áttanulmányozta azt, annak elfogadásáról élőszóban, személyesen nyilatkozik a kamera előtt. A megoldás jól példázza, hogy a technológia fejlődése okozta kényelem és az emberi kapcsolat megőrzése nemhogy nem kizáró, de lehet egymást erősítő jelenség is.
Ha a hitelfelvétel gyorsabbá és egyszerűbbé tételéről hallunk, felmerülhet a kérdés, vajon nem rejt-e veszélyeket magában. A hangaláírás azonban mindkét fél szempontjából növeli a biztonságot. „Ez egy néhány perces folyamat, az ügyfelek vissza is tudnak kérdezni, hiszen élő kapcsolatban vannak az ügyintézőnkkel – magyarázza Holló Bence. – A képernyőn megjelenő segédlet alapján el kell ismételni a szerződés főbb pontjait, a kamatot, a visszafizetendő összeget, a szerződés hatályát, kondíciókat. Ezt a felvételt megőrizzük, az ügyfélnek van ideje előre áttanulmányozni az írott szerződést, sőt annak legfontosabb elemeit szóban is elismétli kiemelve, így minden félreértés esélye ki van zárva, hogy megértette-e, mit ír alá.”
A hatósági egyeztetések után mindössze két hónappal, tavaly december 16-ától már elérhető az új, itthoni ötletből egy magyar fejlesztőcsapat segítségével megszületett megoldás, ami nemcsak hazánkban, de Európában is egyedülálló. A Cofidis más leányvállalatainál is csak majd az itteni tapasztalatok alapján gondolkoznak el a kinti bevezetéséről. Az első tapasztalatok pedig Holló Bence elmondása alapján kiválóak. „Összes ügyfelünk mintegy 30 százaléka választja a videós azonosítást – ezzel piacvezetők vagyunk –, körükben pedig már most a hangaláírás a legnépszerűbb formája a szerződés elfogadásának.
Különösen a webshopos vásárlók szeretik ezt a 100 százalékosan papírmentes, online ügyintézési formát. Eddig semmilyen technikai vagy egyéb probléma nem adódott. Egyszerű, átlátható, kényelmes digitális folyamat, személyes támogatással és emberközeliséggel ötvözve.”