A tehetség elindít, a szorgalom ott tart
Harmadik alkalommal tartott karrierdélutánt az ALDI Magyarország. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a menedzserutánpótlás keretén belül felépíthető karriert a kereskedelmi cégnél, és közelebb vigye az ALDI vállalati kultúráját a munkakereső egyetemi végzősök számára.
Az esemény Berecz Zsombor ezüstérmes olimpikon vitorlázó előadásával kezdődött, aki történetével arra hívta fel a figyelmet, hogy egy hiba elkövetése lehet a legjobb dolog, ami történhet velünk, hiszen a kudarcból lehet tanulni és fejlődni. Tapasztalatai alapján a tehetség csupán 1%-ot ad egy karrierben, a hosszú távon a befektetett munka és a kitartás adja a másik 99%-ot.
A kihívások miatt fejlődünk
Az esemény második szakaszában az ALDI Magyarország ügyvezetői is csatlakoztak az olimpikonhoz, akik saját életútjukon keresztül mutatták be az áruházlánc által fontosnak tartott értékeket, illetve a regionális értékesítési vezetőkre váró kihívásokat – hiszen mindannyian ebben a pozícióban kezdték pályájukat a vállalatnál. „A tapasztalatot nem lehet tanítani, azt meg kell szerezni, és itt meg is lehet” – mondta Kulcsár Dénes regionális ügyvezető igazgató azokra a lehetőségekre, amiket az ALDI biztosít a felvételt nyert munkatársaknak. A pályázás nincs végzettséghez kötve, akár bölcsészek vagy mérnökök is jelentkezhetnek, viszont az angol és német nyelvtudás elvárás. A regionális értékesítési vezetők kiválasztás után egy kilenc hónapos betanuláson vesznek részt, majd ezután 4-5 üzlet és akár 150 ember teljes körű irányításáért felelnek. A képzés ezután sem ér véget, hiszen az ALDI Akadémia keretén belül 2 éven át a munkajogtól a prezentációs technikákig számos elméleti és gyakorlati tudással gyarapodnak a vezetők.
A sikerrecept: csapatszellem és a komfortzóna elhagyása
„Aki elkezd regionális értékesítési vezetőként dolgozni, az mindig komfortzónán kívül lesz: olyan sosincs, hogy mind az öt üzletben minden folyamat és minden munkatárs rendben van: mindig van mit tenni” – mondja Pusztai Ádám, aki három évig az ALDI amerikai, illetve osztrák leányvállalatánál szerzett tapasztalatot, idén tavasztól pedig a magyarországi beszerzésért felel. „A vezetőnek nem az a feladata, hogy minden területen kiismerje magát, hanem az, hogy a csapatába megkeresse az egyes területek szakértőit” – teszi hozzá. Tóth Judit ügyvezető igazgató a csapatszellemet tartja az egyik legfontosabb értéknek, amivel az emberek képesek egymást erősíteni, előre vinni.
A juttatás fontos, de nem minden
Az ALDI kiemelkedő bért biztosít, hiszen betanulást követően több mint havi bruttó 1,2 millió forintot lehet keresni, a céges autó pedig egy 3-as BMW. A rendezvényen a résztvevők kérdéseiből kiderült, hogy a feladatok, a juttatási csomag és a fejlődési lehetőség egyformán fontos a pályakezdők számára. „A legjobbakra külföldi munkavégzés lehetősége vár, illetve más területen – értékesítés, beszerzés, környezetvédelem – léphetnek tovább a cégen belül. Azért is biztosítunk külföldi munkalehetőséget, hogy kollégáink még jobb vezetőként térjenek haza” – összegezte Kulcsár Dénes.
Az ALDI nyitott pozícióiról a www.karrier.aldi.hu honlapon lehet tájékozódni. (x)