Péntek délután van. A bőröndök betetriszezve a csomagtartóba, gyerekek, kutyák a helyükön, indulhat a két nap önfeledt szabadság, vár a nyaraló és a víz! Pontosabban várna, ha megérkezésünk után nem 2-3 órányi fűnyírással kellene megkezdenünk a hétvégét… Felbúgnak a motorok, előkerülnek a zöldhulladék zsákok, rójuk a kertet fel és alá. Hányszor ábrándozunk mindeközben arról, milyen csodálatos lenne, ha érkezéskor egy, már gondozott kert látványa fogadna minket? A Husqvarna két-, illetve négykeréken nyújtja nekünk a megoldást: az Automower® nem csak egy fűnyíró. Egy robotizált koncepció, amely elvégzi helyettünk a munkát, felügyelet nélkül, éjjel-nappal.
A robotfűnyírók fejlesztése a 90-es években kezdődött, amikor szinte minden iparágban megindult a robotizáció. A Husqvarna svéd vállalat, amely az 1600-as évek végétől kezdve fegyvergyárként működött, majd idővel háztartási eszközök gyártására állt át, és szinte azzal egy időben kezdett bele a robotfűnyírók gyártásába, hogy az Electrolux elkezdte a kísérletezést a robotporszívókkal. Ugyan az utóbbi eszköz hamarabb tett szert nagyobb népszerűségre, a Husqvarna csakhamar a robottechnológiával foglalkozó gyártók legnagyobbikává nőtte ki magát. Ma már az okosfűnyírókból is évente több százezer darabot ad el a svéd vállalat.
„Robotfűnyíróink nagy része magán udvarokba kerül, de egyre többen ismerik fel az ipari felhasználásban rejlő lehetőségeket is.” – avat be az eladási statisztikába Volonics Zoltán, értékesítési vezető. „Az, hogy az Automower teljesen automatikus, halk, biztonságos és környezetbarát, mind a magánszemélyek, mind pedig a vállalkozások számára kifejezetten vonzóvá teszi a terméket.”
Volonics Zoltán, értékesítési vezető
Ha kertes házunkat, nyaralónkat szeretnénk vele rendben tartani, a gyors telepítést követően gombnyomás nélkül, mobiltelefonos applikációról, de a Google Home és Amazon Alexa kapcsolatnak köszönhetően akár hangalapú utasításokkal is kérhetjük a munkakezdésre, melyet követően nem lesz dolgunk az eszközzel. A Husqvarna Automower® ugyanis teljesen automatikus, egy kijelölt területen belül önállóan és folyamatosan dolgozik. Véletlenszerű haladási mintájának köszönhetően eltalál a kert minden sarkába, gond nélkül kezeli az időjárás viszontagságait, valamint a nehéz terepet, beleértve akár a 70%-os lejtőket, gödröket, sőt még az olyan ideiglenes akadályokat is, mint a lehullott fenyőtobozok vagy gyümölcsök. Amiatt sem kell aggódnunk, hogy hova tegyük a lenyírt füvet, hiszen az Automower® fűnyesedéke gyakori használat esetén csak néhány milliméter hosszú, amely a talajra hullva, talajtakaróként funkcionál, és trágyázza a pázsitot.
Kifinomult érzékelői veszély esetén azonnal leállítják a fűnyírót, a professzionális kezelőfelülete pedig az illetéktelen és szakszerűtlen beavatkozásokkal szemben nyúlt védelmet. Ha egy Automower® fűnyírót ellopnak, a termék azonnal zárolja magát, aktiválódik a riasztás, a beépített GPS pedig megjeleníti a fűnyíró aktuális helyzetét, így nagy valószínűséggel nem marad sokáig távol tulajdonosától.
Mindemellett a szomszédokat sem fogjuk többet megzavarni a pihenésben, az Automower® ugyanis olyan csendes, hogy akár éjszaka is a dolgára engedhetjük.
„Legfőképpen ez az a tulajdonsága, ami nem csak a magánembereknek, de nagyobb vállalkozásoknak, illetve a városüzemeltetésnek is a leghasznosabb lehet.” – mondja Zoltán. „Több gépünk is dolgozik strandokon, állatkertekben, üdülőtelepeken, illetve fürdők területén, ahol kifejezetten fontos szempont, hogy ne zavarjuk a látogatókat felesleges zajjal.”
Bár kétségtelenül nagyon fontos szempont, mégsem minden esetben a zajszint a legmeghatározóbb egy vállalkozás számára. Egy golfpályán vagy focipályán például sokkal nagyobb könnyebbséget jelent, hogy nem kell megoldani a levágott fű tárolását, míg egy ipari telepen például az eszköz önállósága, üzemideje és biztonsága jelenthet remek befektetést. Az Automower® fűnyíró éjjel-nappal dolgozik, akár 5000 négyzetméteres területen is, a Husqvarna Flotta Szolgáltatás™ digitális menedzsment segítségével egy okoseszközről folyamatosan felügyelhető és követhető, költséghatékony, ráadásul minden szempontból biztonságos. Legyen szó akár saját házunk, nyaralónk néhány négyzetméteres portájáról, akár egy több hektáros területről, a Husqvarna robotfűnyírók szó szerint csendben és észrevétlenül, egy életre leveszik a vállunkról a fűnyírás terhét.