Immár harmadik alkalommal díjazott az MVM Csoport jövőbe mutató, piacképes és energiahatékony fejlesztéseket. Az MVM EDISON startupverseny döntőjének győztesei egy 3 millió forint értékű kommunikációs csomagban részesülnek, illetve lehetőséget kapnak arra, hogy akár 50 millió forint értékű magvető befektetést nyerjenek el.
Elektromos meghajtású, napelemes hajó, az e-autók töltését optimalizáló rendszer, programozható logikai vezérlőn alapuló „ipari napóra”, valamint az energiahatékonyságot és a környezetvédelmet szolgáló komplex rendszerek egyaránt szerepeltek az MVM EDISON startupverseny idei döntősei között. A 2016-ban életre hívott programban olyan környezetbarát ötletek megvalósulásához nyújtanak anyagi és szakmai támogatást, amelyek széles körben hasznosítható megoldást kínálnak, valamint piaci körülmények között is értékesíthetők.
„Az MVM Csoport közép- és hosszú távú stratégiájának alapeleme a folyamatos innováció, illetve az energetikához köthető újító ötletek felkutatása és felkarolása. Olyan kezdeményezéseket keresünk, amelyek valós problémákra kínálhatnak megoldásokat, megkönnyíthetik az MVM-ügyfelek mindennapjait, illetve hatékonyabbá tehetik a hazai energetika működését”
– világít rá Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ennek szellemében tavaly többek között a hagyományos eszközöknél 60 százalékkal több hőenergiát termelő parabolikus napkollektort és a mozgó víz, illetve szél energiájából áramot termelő e-zászlót ítélte legjobbnak a szakmai zsűri.
A nemzeti energetikai holding aktuális pályázatára január végéig jelentkezhettek energiatudatosságra fókuszáló, kreatív ötletekkel startupok, kis- és középvállalkozások, valamint felsőoktatási intézmények hallgatói és magánszemélyek.
A több mint száz jelentkező első körös értékelését követően nyolc csapat jutott a döntőbe. A finalisták kéthónapos komplex képzésen vehettek részt az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt., valamint a verseny partnerei, az Exalt Interactive, az IBM és az Innoenergy szakértőinek vezetésével, nélkülözhetetlen tudást szerezve így egy sikeres startup indításához és fejlesztéséhez.
A zsűri végül három projektet díjazott. A MET3R ZenCharge komplex rendszere az e-autók töltését a sofőr, a háztartás, a villamosenergia-hálózat érdekeit, illetve a környezeti szempontokat is figyelembe véve képes optimalizálni. Szintén az elektromos járművek töltését egyszerűsíti és optimalizálja az InCharge okostelefonos alkalmazás, a Magnelit testre szabható, mágneses okoslámpája pedig szerelés nélkül alakítható dizájnnal, valamint okos eszközökről irányítható világítással hódítaná meg a felhasználókat. Ahhoz, hogy az ötletekből piacképes termékek legyenek, a nyertes csapatok egyenként 3 millió forint értékű kommunikációs szolgáltatáscsomagot kapnak, amely nemcsak kommunikációs stratégia alkotására vagy arculattervezésre biztosít lehetőséget, hanem akár piackutatásra is felhasználható. Emellett a győztesek betekintést nyerhetnek az IBM franciaországi dizájnközpontjának működésébe, valamint akár 50 millió forint értékű magvető befektetésben és inkubációs szolgáltatásokban is részesülhetnek annak érdekében, hogy sikeres piaci szereplővé váljanak.