A téli sötétségben és hidegben sokan érzik magukat fáradékonyabbnak. Úgy tűnhet, hogy télen nehezebb reggelente felkelni és este is órákkal korábban hívogat az ágy, mint az aktívabb tavaszi és nyári hónapokban. Ez nem véletlen, hiszen az emberi szervezet hormonális szinten társítja a sötétséget az alvással. Sokat segíthet a téli fáradékonyság leküzdésében, ha tisztában vagy az alvási szükségleteiddel és tudatos alvási rutint alakítasz ki – ebben segíthetnek a Magyar Alvás Szövetség és a JYSK alvásszakértőjének tanácsai.
- Fénnyel segítsd a szervezeted a természetes ébredésben!
A melatonint, az alvás egyik meghatározó hormonját már sokan ismerik. Közreműködésével tudunk könnyedén elaludni és átaludni az éjszakát. Kizárólag a sötétség hatására indul el a termelődése az agyban. Ez jelzi a szervezetnek, hogy a test felkészül az alvásra. Amint a szemünk reggel megérzi a fényt, a melatonin termelése leáll, és alacsony marad, mindaddig, amíg a fény éri a szemünket. Minél világosabb van körülöttünk, akár természetes vagy lámpafény, agyunk és testünk annál inkább érzi, hogy ideje felkelni. „Ugyanez az élettani folyamat gátolja az elalvást is, ha este nem korlátozzuk a fényforrásokat és mobilozás vagy tévénézés után próbálunk elaludni” – teszi hozzá Horváth Sándor, a JYSK szakértője.
- Javítsd az alvásminőséged D-vitaminnal!
Bár a lámpafény is sokat segíthet a kíméletes és gyors ébredésben, a természetes fényben, a szabad levegőn töltött idő előnyei nem pótolhatóak az ablakon beszűrődő vagy éppen mesterséges fényekkel. „A legtöbb embernek a szükségesnél alacsonyabb a D-vitamin-szintje, ami rossz alvással, rövidebb alvásidővel, alvászavarokkal és éjszakai ébredéssel jár együtt. A borús téli napokon nem érjük el a szükséges mennyiségű napfényt, így előnyös lehet többet fogyasztani D-vitaminban gazdag élelmiszerekből, mint például a vörös hús, tojássárgája vagy az olajos hal” – tanácsolja G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.
- Állj ellen a hétvégi sokáig alvásnak!
A hétvégi sokáig alvás ugyan segíthet az egész hetes alvásdeficited alkalmi kezelésében, de hosszú távon csak ront a helyzeten. A JYSK szakértője szerint valójában a következetes alvási rutin segít minden évszakban kipihentnek maradni. Fontos lenne, hogy minden nap ugyanakkor ébredjünk, és ugyanabban az időben feküdjünk le, függetlenül attól, hogy munkanapról van-e szó vagy sem. Hiába érezzük úgy, hogy télen többet kellene aludnunk, valójában nincs szükség több alvásra, mint az év más időszakaiban. Ez pedig a legtöbb felnőtt esetben hét és kilenc óra között mozog.
- Találd meg álmaid matracát, ami alkalmazkodik az évszakok változásához is!
A matracválasztás első szempontja télen is a kényelem és a tartás, hogy garantálja a pihentető alvást és a hát váz-és izomrendszerének egészséges tartását. G. Németh György szerint a matrac vastagsága segíti a megfelelő alátámasztást és a jobb súlyelosztást a nyomáspontok enyhítésére. Az igazi téli matrac bajnokok a memóriahabos matracok, mivel ezek alkalmazkodnak a test formájához és megtartják a hőt. Egyes matracok segíthetnek a kényelmes alvási hőmérséklet fenntartásában is, ami a gyors elalvás kulcsa. Ha sikerült megtalálni a megfelelő matracot, érdemes vigyázni rá. Ebben segíthet egy matracvédő, ami megóvja a matracod a szennyeződésektől, ezzel meghosszabbítva az élettartamát.
A JYSK nemcsak termékek széles választékát kínálja, hanem szakemberekkel is segít a döntésben. A JYSK számára kiemelten fontos az emberek alvásának javítása, ezért a kiskereskedelmi láncot a Magyar Alvás Szövetség az Alvásbarát Vállalat Díjjal is elismerte. „A JYSK-nél kiemelt figyelmet fordítunk a jó alvásra, ezért minden áruházunkban matracstúdió várja a vásárlókat, ahol szakképzett kollégák segítenek kiválasztani a legmegfelelőbb matracokat, párnákat, takarókat és matracvédőket, ugyanis ezeknek télen-nyáron egyformán fontos szerepe van a pihentető alvásban” – teszi hozzá Horváth Sándor, a JYSK szakértője.