Legyen szó bármilyen befektetési célról, a HOLD online vagyonkezelését választók biztosak lehetnek benne, hogy pénzüket egy profi csapat döntései alapján, késlekedés nélkül kezelik. És ehhez az ügyfélnek még a telefonját sem kell felemelnie.
Minden, megtakarításokkal rendelkező embernek, családnak folyamatos kihívást jelent a kérdés, hogy pontosan hogyan, mibe és mikor fektessék be pénzüket – különösen a mostani változékony gazdasági és világpolitikai helyzetben. Valószínűleg a többségük legalábbis felkapná arra az ajánlatra a fejét, hogy Magyarország egyik legjobb befektetői csapata egyszerűen átvállalja tőlük a teendőket, és nekik ezután csak annyi lesz a dolguk, hogy egy kényelmesen átlátható felületen kövessék, hogyan is alakul befektetéseik hozama.
Márpedig a HOLD Alapkezelő online vagyonkezelési szolgáltatása pontosan ezt kínálja. „Az online vagyonkezelés azoknak szól, akik nem akarnak maguk azzal foglalkozni, mibe kell fektetni, hogy kikutassák, milyen kötvényeket, részvényeket érdemes venni, mikor kell eladni azokat, hogyan kell egy portfóliót diverzifikálni. Inkább profikra szeretnék ezt bízni, akiknek ez a munkájuk, és egy bő húsz fős csapatban kizárólag ezzel foglalkoznak” – foglalja össze Szabó Balázs, a HOLD Alapkezelő vezérigazgatója.”
Kihasználható lehetőségek
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az ügyfél kitölt egy alkalmassági kérdőívet, amely alapján meghatározzák, mi az ő személyes kockázatvállalási „étvágya”, szelfivel megnyitja a számláját, befizet annyi pénzt, amennyit befektetni szeretne, és innentől a HOLD munkatársai veszik át a dolgot.
Ez nem csak azoknak lehet vonzó, akik teljesen kezdők a befektetések területén, hanem azoknak is, akik látják, hogy milyen lehetőségek vannak, de idő vagy szaktudás hiányában nem tudják ezeket kihasználni. „Nagyon sok magas, akár közgazdász végzettségű ügyfelünk van, akik keresik a lehetőségeket, mert látják, hogy nem csak ingatlannal vagy állampapírral lehet pénzt keresni, hanem a tőkepiacokon is – akár sokkal jobban is. És megvan a bizalmuk irányunkban, hogy a portfóliókezelő csapatunk a megfelelő kockázati szinten kezelni fogja a vagyonukat” – mondja Nagy Attila, vezető online vagyonkezelő, aki egyébként maga is a szóban forgó szolgáltatásban tartja megtakarításainak egy jelentős részét. „Én azzal foglalkozom, hogy az ügyfelek ki legyenek szolgálva, és sokkal nyugodtabb vagyok, ha a portfóliókezelők kezelik az én pénzemet is.”
További lehetőségeket nyit meg az ügyfelek számára az online vagyonkezelés, ami a HOLD-nál a privát vagyonkezelés mintájára jött létre, és ugyanaz a szakmai csapat menedzseli itt is befektetéseket. Csakúgy, mint a privátban, az online vagyonkezelésben is van lehetőség forintban, euróban és dollárban egyszerre, adókedvezményeket biztosító tartós befektetési számlán (TBSZ) belül kezelni a pénzt. A bevételeiket nem csak forintban elkönyvelő cégeknek nagyon hasznos lehet a három deviza, és kevés cég kínál erre jó alternatívát” – emeli ki Nagy Attila.
Jó kezekben vannak
Az online vagyonkezelést választók biztosak lehetnek benne, hogy akármennyit is fektettek be, a pénzüket ugyanúgy fogják kezelni – pontosan ugyanazok a tranzakciók történnek meg akkor is, ha valaki ötmilliós, és akkor is, ha valaki százmillió forintos portfólióval rendelkezik, és ez a tranzakciós költségeket is kordában tartja.
Az ügyfelek az online felületen nemcsak pontosan láthatják, mikor mennyi pénzük milyen eszközökbe van befektetve, de rengeteget tanulhatnak is a rendszeres edukációs tartalmakból. „A negyedéves jelentéseknél, másoktól eltérően, nem azt csináljuk, hogy kiküldünk húsz oldalnyi számot és grafikont, hanem például videós formátumban is mesélünk arról, mi is történt a világban, milyen lépéseket tettünk, így egy kicsit mindenki magáénak érezheti ezeket a befektetési döntéseket” – teszi hozzá Titz Noémi, brand menedzser. Ily módon az online vagyonkezelés mind anyagilag, mind edukációs szempontból is jó belépőt jelenthet az ügyfeleknek a befektetések világába – és sokan valóban meg is teszik ezt a lépést: miután először kisebb összegekkel kipróbálják az online vagyonkezelést, utána vagyonuk még nagyobb részét bízzák a HOLD csapatára.
Mert hosszabb távon bizony megérheti. Az alapvető cél 3–5 éves időtávon az infláció feletti reálhozam elérése, és ehhez tökéletes eszköz az online – az ügyfél szempontjából „hátradőlős” – vagyonkezelés. „A portfóliókezelés célja reálhozamot elérni, hogy az itt lévő ügyfelek pénze ne veszítsen az értékéből – mutat rá Nagy Attila. – És ezt úgy lehet jól megvalósítani, ha nem kell megvárnunk, hogy az ügyfél vajon milyen döntést hoz, mert mondunk neki néhány dolgot egy részvényről, hanem akkor tudunk lépni, amikor mi az időzítés szempontjából azt jónak találjuk.”
A befektetések kockázattal járnak, további részletekért látogassa meg a hold.hu honlapot. (x)