Megéri részvényekbe fektetni a pénzünket, ám nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Bár időről időre történnek nem várt események a piacon, egy jó alapkezelővel könnyebben kerülhetőek el a kellemetlen meglepetések és a velük járó pánik.
Évek óta várták az elemzők a piaci korrekciót, ám végül olyan tényező hozta azt el, amelyre senki nem számított igazán – egy vírus. „A piac számos kockázattal tisztában volt, így az eladósodottsággal vagy a részvénypiac túlértékeltségével. Ehhez képest nem közgazdasági, hanem járványügyi trigger indította el a 25-30 százalékos tavaszi részvénypiaci zuhanást” – mutat rá Borbély Miklós. A Diófa Alapkezelő Zrt. értékpapír befektetési igazgatója szerint mindez fontos tanulsággal szolgált: nem elég a közgazdasági faktorokat elemezni, hanem a világgazdaság társadalmi, szociológiai és most már biológiai hátterével is kalkulálni kell.
Noha a koronavírus-pandémia gazdasági hatásait nézve egy-két szereplőt leszámítva mindenki veszített, és a kormányok hasonló válaszokat adtak, mint a tíz évvel ezelőtti válság idején, a mostani helyzet ebből a szempontból is rendhagyó. „A 2009-2010-es válság egy strukturális, majdnem minden szektort érintő krízis volt, amelyet a bankrendszer éppúgy megszenvedett, mint az ingatlanpiac vagy a lakosság. Ezzel szemben most tudatos kényszerleállás történt a világgazdaságban: három hónapra lekapcsoltuk a gazdasági aktivitást” – magyarázza a szakember.
Borbély Miklós, a Diófa Alapkezelő Zrt. értékpapír befektetési igazgatója
A márciusi esés nem számít egyedülállónak, ám a kisbefektetőket megrázhatják az ilyen esetek. Ugyan az elmúlt tíz évben folyamatosan felfelé araszoló piacról szokás beszélni, rendszeresen akadnak ebben a folyamatban megszakítások, és ezek a laikusokat kellőképpen meg tudják viselni. „Amellett, hogy nem számítanak jelentős zuhanásokra, tipikus hibának számít, hogy csupán egy-két részvénybe fektetnek vagy éppen a részvények eladását ütemezik nem túl szerencsésen. Komolyabb esés idején pedig nagyon nehéz meggyőzni őket a befektetésről, mert féltik a megtakarításaikat, főleg ha korábban veszítettek is” – sorolja a gyakori tévedéseket Borbély Miklós. Pedig érdemes beszállni a részvénypiacra annak, aki a következő évek során látható hozamra vágyik – különösen annak tükrében, hogy a jegybanki csomagok alaposan leszorították a kötvénypiaci hozamokat.
Bár biztos recept nincs, a súlyosabb hibák elkerülhetőek, és a diverzifikáció, valamint a szakértőkre való támaszkodás a jó döntések kritikus pillérei lehetnek. A tapasztalt portfólió-kezelők a piacot állandóan figyelve döntenek a befektetésekről, mérlegelik a kockázatokat és optimalizálják a részvényarányokat, így a jó alapkezelő szakértelmen alapuló, válságokon átsegítő döntéseket és befektetési portfóliókat kínál. A Diófa eredményei jól szemléltetik a professzionális, hozzáértő szakemberek munkájának jelentőségét. A Magyar Posta Takarék Ingatlan Alapjuk (MPTIA) tovább növelte eddig is kiemelkedő teljesítményét, és 5-6 százalékos egyéves visszatekintő hozamai nagyban lekörözték a versenytársak hasonló alapjait, a kisbefektetőkért folytatott versenyben pedig a MÁP Plusz hozamát is jóval felülmúlták, holott az Államkincstár által kibocsátott értékpapír a lakossági befektetőknek kínált legnépszerűbb termék.
Sosem késő belépni a befektetések világába, de nincs tökéletes időzítés: a Diófa szakértője azt tanácsolja, folyamatosan fektessünk be megtakarításainkból a részvénypiacba. „Ha valaki eldöntötte, hogy részvényekbe invesztál, második lépésként a saját preferenciáit kell átgondolnia. Ezt követően az alapkezelők termékskálájából ki tudja választani a számára vonzó lehetőségeket, legyen szó klasszikus iparágakról, technológiáról vagy a nálunk is hamarosan elérhető, fenntarthatósági fókuszú ESG befektetésekről” – javasolja.
Borbély Miklós, a Diófa Alapkezelő Zrt. értékpapír befektetési igazgatója
A technológiai fejlesztéseket, előremutató innovációkat és a klímaváltozásra reagáló zöld döntéseket is érintő megatrendek menetelésére a jövőben is lehet számítani, ám emellett az eszközár-buborék képződés is folytatódik. A korábbi recesszió kezelésének hiányosságai napjainkban is jelen vannak, és a már tíz éve is komoly problémát jelentő eladósodás korántsem tűnt el. „Az lesz a nagy kérdés, hogy kidurran-e ez a lufi a következő években – ez fogja meghatározni a tőkepiacot, miközben egyelőre a V-alakú gazdasági kilábalás áll győzelemre, a márciusi helyzetet követően elindított késlekedés nélküli fiskális és monetáris ösztönzőcsomagoknak köszönhetően. A kockázatokat folyamatosan mérlegelni kell, egyik lábunkat a fék közelében tartva” – prognosztizálja Borbély Miklós. A befektetési igazgató hangsúlyozza, hogy a befektetés, a piaci fordulatok beazonosítása és az új trendek felismerése nagy tapasztalatot és komplex látásmódot igényel. Gyakran saját emberi érzelmeink – legyen az a mohóság vagy félelem – fölött kell diadalmaskodnunk a racionális döntés meghozatala érdekében, és az eufóriában felfújt buborékok vagy a pánikhangulatban kialakult zuhanás tipikusan ilyen piaci szituációk. Rutinos, elkötelezett szakemberekkel megtámogatva azonban mindig biztonságban tudhatjuk befektetéseinket.