A CMO24 vezérigazgatója innovatív megoldást ad a kisvállalkozók kezébe
A CMO24 minden szempontból újragondolja azt, amit eddig a kisvállalkozók az adminisztrációról gondoltak. Egyetlen applikációt ajánlanak, ami jó választ tud ani az adójogi és kereskedelmi változásokra. Várkonyi Gábor, a CMO24 vezérigazgatója szerint megoldásuk lehetővé teszi azt is, hogy a vállalkozások minden előírt kötelezettséget teljesítsenek.
A hazai kis- és középvállalkozások gyakran érzik úgy, hogy lehetetlen megfelelni a folyamatosan változó jogi kihívásoknak. Mik most a legfontosabb változások, amiket szem előtt kell tartaniuk?
2020. július elsejétől gyakorlatilag megszűnt, vagy minimális mértékűre esett vissza a papír alapú számlázás, az online számlázásra kötelezettek köre pedig kibővült azokkal, akik korábban áfamentesek voltak, így a katás vállalkozókkal is. Ráadásul 2021. január elsejétől további szigorítások jönnek: a magánszemélyek számára kiállított számlákat érintően is adatszolgáltatási kötelezettség terheli a számlakibocsátót. Mindemellett minden pénztárgép-kötelezettnek azonnali fizetési rendszerrel vagy bankkártya terminállal kell majd biztosítania azt, hogy az üzletében lehetőség legyen a készpénzmentes fizetésre.
Ez meglehetősen nagy változásnak tűnik.
Valóban az, viszont a digitalizációnak köszönhetően ennek már közel sem akkora kihívás megfelelni – csupán egy jó megoldásra van szükség. Ezt ismertük fel mi is, akkor, amikor megalkottuk a CMO24 komplex, felhő alapú rendszerét és az ahhoz kapcsolódó egyedülálló applikációt.
Mitől egyedülálló a program?
Attól, hogy az általunk megalkotott és már letölthető applikáció integrálja az online számlázó és az elektronikus fizetési funkciót, így a vállalkozások számára páratlan lehetőséget biztosítunk arra, hogy egyetlen program letöltésével és aktiválásával meg tudjanak felelni a január elsejétől előírt jogszabályi kötelezettségeknek. Az egyes funkciók külön-külön is használhatók, ez a vállalkozók döntésétől és a beállítási opcióktól függ. Te további innovatív szolgáltatásokat is kínálunk felhő alapú rendszerünkkel, amik adaptálásával még több adminisztrációs tehertől tudnak megszabadulni.
Miért felhő alapú a rendszer?
Mert így a vállalkozók számítógépkapcsolat nélkül önállóan tudnak adatokat tölteni a felhőbe, hogy aztán onnan ezeket bárhol, bármikor elérhetővé tegyék. Az innovációnkhoz tartozó mobilapplikáció valóban gyors megoldást kínál a számlakiállításra és az egyéb adminisztrációs feladatok elvégzésére, vagy az eladások dokumentációjára. A célunk egyértelmű: minél több kis- és középvállalkozót segítsünk hozzá az egyre gyorsabb és hatékonyabb működéshez, úgy hogy közben lehetővé tesszük azt is, hogy a jogszabályi kötelezettségeiknek is megfeleljenek.
További információk: www.cmo.hu