Átlagon felüli körülmények között élhetnek majd azok a 65 év feletti bérlők, akik az élményekkel és társasági eseményekkel teli mindennapokat választják a hamarosan nyitó Golden Palace Göd premium senior apartmanházban.
Mi lett volna, ha Morgan Freeman nem próbálja ki a tandemugrást a Bakancslista című filmben? Mi egy jó mozival szegényebbek lennénk, az ő filmbéli karaktere pedig számos élménytől fosztotta volna meg magát. Jó, hogy nem így tett és megragadta a lehetőséget, manapság pedig egyre inkább látjuk, hogy az aktív és tevékeny időskor a filmeken túl is létezik.
Olyannyira, hogy az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is megszaporodtak az idősebb korosztály részére nyíló presztízs apartmanok, ahol közösen maratoni biciklitúrákra indulnak együtt, hihetetlen távokat úsznak le vagy díjnyertes kertet gondoznak.
PARADICSOM SENIOROKNAK
Magyarországon eddig hiányzott a prémium szolgáltatásokat előnyben részesítő rétegnek szóló megoldás, de a Golden Palace Göd pontosan ezt a piaci rést szeretné betölteni.
A projekt gazdái egy korábbi ötcsillagos hotel épületéből alakítanak ki senior lakóknak földi paradicsomot.
Ahogy beérünk a főbejáraton és kiszállunk az autóból, már az ősfákkal övezett parkolóban elkap minket az érzés, hogy itt rögtön két sebességgel visszakapcsolunk testben és lélekben egyaránt. Erre csak ráerősít a kilátás, ami az épület mögött fogad minket: a birtok saját tavának környékén csöndet, nyugalmat, nádast és méretes fákat találunk.
2022 elejétől ebben a prémium környezetben élhetnek azok, akik sportolással és társasági eseményekkel szeretnék tölteni következő aktív éveiket. Az üzemeltetők nagy hangsúlyt fektetnek az igények figyelembevételével olyan kulturális és közösségi programokra, mint a különböző workshopok, ami a fotós kurzustól kezdve egészen a biokertészkedés alapjainak elsajátításáig terjedhet. Emellett kiemelt figyelmet kap az egészségügyi ellátás is saját orvosi rendelővel, 0–24 órás ügyelettel, hogy a lakók maximális biztonságban érezzék magukat.
A cél, hogy létrejöjjön egy egészséges, élettel teli idősekből álló erős közösség, akik együtt élhetnek át élményeket, de mindeközben saját magánszférájuk is megmarad. A hangsúly a szabadságon és az aktív életen van.
ÖTCSILLAGOS KÖRNYEZET, PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁSOK
Az első ütemben a prémium apartmanház főépületének felújítása zajlik. Itt 80–90 apartmant alakítanak ki, a melegburkolat és berendezési tárgyak, valamint egyéb részletek kivitelezése pedig a leendő lakók igényének megfelelően alakul. Az épületben a fix árért cserébe lehet használati jogot vásárolni az apartmanokhoz, ezt egészíti ki a havi üzemeltetési díj, amelynek ára a prémium környezet és ellátás színvonalához illeszkedik.
A tervek szerint jövőre indulhat az új épületrész kialakítása, amelyet egy üvegfolyosó köt majd össze a főépülettel. Itt már az apartmanok megvásárlására is lehetőség nyílik, később pedig saját kerttel rendelkező apartmanpark építésében is gondolkodnak, ahová a lakók magukkal hozhatják kiskedvenceiket.
Már most több száz érdeklődő jelentkezett a komplexum lehetőségeivel kapcsolatban, részletesebb információkat pedig a szeptember végére tervezett nyílt napon árulnak el, amikor személyesen is meg lehet látogatni a Golden Palace Göd senior apartmanparkot, az üzemeltetők pedig részletes felvilágosítást adnak az értékesítési feltételekről és a jövőbeli üzemeltetési tervekről. (X)
https://www.goldenpalacegod.hu/
SZOLGÁLTATÁSOK:
Étterem
Beauty központ
Kül- és beltéri termálvizes medencék, szaunavilág
Nordic walking, Tai chi, jóga
Billiárd, mini kaszinó
Koncertek és színházi előadások
Egészségközpont, 24 órás orvosi szolgálat
Belföldi és külföldi kirándulások
Sofőrszolgálat
Érdeklődni az [email protected] email címen tudnak.