A Budapest Bankot, az MKB Bankot és a Takarék Csoportot egyesítő Magyar Bankholding üzleti stratégiájának hangsúlyos eleme az erős digitalizáció: ennek megfelelően egy merőben új technológiai rendszert álmodott meg, amely révén digitális úttörővé válnak a hazai és régiós piacon, miközben a fintech szolgáltatókkal is felveszik a versenyt. Dr. Vinnai Balázs és Pecsenye Roland, a digitális banki szektor nemzetközileg is elismert szakemberei mutatták be a technológiai transzformációra irányuló terveket.
Nemrég jelentette be a Magyar Bankholding, hogy a tervek szerint 2022 tavaszán MKB Bank Nyrt. név alatt egyesül a Budapest Bank és az MKB. Később, 2023 második negyedévében csatlakozik a Takarék Csoport is.
„A három bankból tulajdonképpen egy negyediket építünk, erre pedig gyakran szoktuk történelmi pillanatként hivatkozni: azért, mert adódik számunkra egy egyedülálló lehetőség, hogy újragondoljuk a három tagbank által eddig képviselt technológiai megoldásokat” – kezdi dr. Vinnai Balázs, a bankcsoport idén nyáron kinevezett elnöki tanácsadója.
Ma a pénzintézetek azt a konzervatív elgondolást követik az informatikai rendszerek fejlesztése kapcsán, hogy az ügyfélkiszolgálást biztosító alaprendszer a lelke mindennek, amelyre a többi rendszer is épül, szorosan összefonódva egymással. Ezeket a bankok éveken, évtizedeken keresztül toldozzák-foltozzák, csak hogy tartani tudják a versenytársakkal a tempót.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2021/11/bankholding_szovegbe1.jpg)
Napjaink gyorsuló világában azonban ezt nehéz, vagy egyenesen lehetetlen megfelelő módon kivitelezni. Nem csak lakossági oldalról, de a hazai fintech tér részéről is vaskos az igény a technológiai fejlődésre (különösen a nemzetközi fintech trendek üteméhez képest). A technológia szinte napról napra újul meg, az egyes fejlesztések kivitelezése és implementálása viszont akár hónapokat is igénybe vehet, vagyis a vadonatúj megoldások rövid időn belül elavulttá válhatnak.
„15–20 évvel ezelőtt a központi core rendszer volt a bank közepe, mára viszont a digitális bankolás jelenti az új core banking-et” – vázolja fel Pecsenye Roland, a Magyar Bankholding digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettese a trendekben bekövetkezett változásokat.
A Magyar Bankholding informatikai építkezésének alapvetése, hogy a bankolási megoldásoknak elsősorban a digitális csatornákra, az ügyfélélményre és az üzletre kell fókuszálniuk. A bankcsoport technológiai transzformációját irányító kulcsemberek szerint a technológia pusztán egy keretrendszer. A fő kérdés sokkal inkább az, hogyan lehet a digitális térben lévő lehetőségeket a rendelkezésre álló technológiák segítségével kihasználni – hiszen a digitalizáció az, amely a technológia révén átalakítja az üzleti lehetőségeket és a bankokat is.
A Magyar Bankholding jelenleg egy olyan új, digitális banki világot épít, ami korszakváltást jelent majd mind a technológia, mind az ügyfélélmény tekintetében. A New World fantázianévvel ellátott megoldás egy jóval vékonyabb, de rugalmas alaprendszert takar, amelyre akár hetek alatt kifejleszthető – és szükség esetén cserélhető – modulok épülnek, hatékonyabb és gyorsabb működést biztosítva. A moduláris rendszerből adódóan jelentősen kibővülnek az ügyfelek lehetőségei is: sokkal egyszerűbbé válik az átjárás az egyes termékek – például a személyi kölcsönök és a jelzáloghitelek – között, egyszerűbbé válik az egyes konstrukciók kombinálása, az eddiginél sokkal inkább személyre szabhatóvá válnak a konstrukciók.
A régi informatikai rendszerek kapcsán a Bankholding fokozatos kivezetést tervez, miközben lépésenként építenék fel az újat; vagyis lesz egy átmeneti időszak, amikor a meglévő ügyfelek által még használt termékekkel futnak a régi rendszerek, de már működnek a friss fejlesztések is. Az új megoldások fejlesztése rengeteg többletfeladattal jár, de dr. Vinnai Balázs és Pecsenye Roland egyetértenek abban, hogy ez megéri, hiszen igazi versenyelőnyt nyújthat a Bankholdingnak a hazai, de akár a régiós piacon is.
A bankcsoport a tervek szerint felvenné a versenyt a bigtech és fintech cégekkel, neobankokkal is. Ezek messze nem tudnak olyan pénzügyi eredményeket elérni, mint a nagy, hagyományos univerzális pénzintézetek, mégis rendkívül gyorsan tudnak reagálni a piac változásaira, hetek alatt tudnak új termékeket kihozni, pillanatok alatt tudják változtatni a felületeket az ügyféligényeknek megfelelően. A bankcsoport ezt a rugalmasságot, képességet akarja beépíteni az alakuló rendszerbe.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2021/11/bankholding_szovegbe2.jpg)
Vinnai Balázs úgy fogalmazott, hogy „a Magyar Bankholding IT integrációs folyamatát érdemes úgy elképzelni, mintha egy régi autó feltuningolása és egy vadonatúj Tesla vásárlása között kellene választanunk. Mi azért döntöttünk a második mellett, mivel egy teljesen új, a lehető legkorszerűbb rendszer felállításának sem az időigénye, sem a költsége nem nagyobb annál, mintha a meglévő rendszereket próbálnánk összefésülni”.
A szakemberek alapvetően két központi elemre, a technológiai alapokra, valamint a „szürkeállományra”, vagyis a három tagbankból és kívülről érkező tehetségekre építkeznek – utóbbiakból szerencsére nincs hiány Magyarországon. Az új IT-generáció képességeinek lekötése, a legjobb tehetségek bevonzása, a belső tudásközpont kialakítása érdekében hoztak létre egy belső műhelyt, amely Isaac Asimov híres regényciklusa nyomán a The Foundation nevet viseli. A mozgalom azoknak a tehetséges magyar és nemzetközi technológiai szakembereknek, fintech specialistáknak, designereknek és termékfejlesztési menedzsereknek biztosít helyet, akik szeretnének Közép-Európa legmodernebb bankjának létrehozásában részt venni.
A műhely a startupokra jellemző szellemiségben, ugyanakkor egy nagyvállalat stabilitásával a háttérben működik. Pecsenye Roland szerint „a The Foundation több mint név, sokkal inkább egy mozgalom, ami erős identitású munkatársakat fog össze: ők a bankvilág forradalmárai, a legújabb fintech trendek ismerői, kiváló technológiai és termékfejlesztési szakemberek, akik a jövő bankolásának alapjait fektetik le a következő években. Ehhez várunk további magyar és külföldi csapattagokat”.
A formálódó szuperbank márciusban fogadta el ötéves stratégiáját, a csapat viszont az elmúlt hónapokban már működőképes prototípusokat is alkotott. Az új banki világ első megoldásait már a jövő év első félévében tesztelhetik házon belül a fejlesztők, a termék nyilvános bevezetését pedig a jövő év második felére ígérik a szakemberek. (X)