Megvették végre a repteret kilóra, mert nagyon kellett. Hogy miért és miért pont most, azt szokás szerint nem kötik az orrunkra, de azért nem kell teljesen sötétben tapogatóznunk. Ács világa.
Kezdhetjük onnan, hogy semmi gond nincs önmagában azzal, ha egy reptér, akár a budapesti is állami tulajdonban van. Mint ahogy azzal se volt, hogy szakmai befektetők kezébe került, és ők üzemeltették profin sok éven át.
A világban és Európában is sok reptér működik kitűnően szakmai befektetők kezeiben és állami tulajdonban is, ha magát az üzemeltetést profik végzik.
A budapesti reptér alapvetően vonzó portéka.
Versenytárs nincs, és már nem is nagyon lesz
Egy turistamágnes világvárost szolgál ki és ha nem is nyugat-európai szinten, de van kiutazó turizmus is. De fontosabb, hogy erős a VFR (visiting friends and relatives) forgalom is: ez esetünkben a nagyon sok külföldre szakadt magyar hazalátogatását, illetve a kintiek felkeresésére induló rokonlátogatást takarja. Egyszerűen nevezhetjük vendégmunkás-forgalomnak, lényegében önmagában erre alapozta az első sok évben az üzleti modelljét a Wizz Air is.
A Budapest Airport elérte, hogy nem lett közeli versenytársa, nem nyílt másodlagos reptér se Börgöndön, se Kecskeméten, se máshol. Már nem is fog, erre még az évezred elején lett volna esély, de nem kis részben épp a pesti reptér nyomására maradt a staus quo változatlan. Amíg nem bukkan fel a covidhoz hasonló újabb fekete hattyú-esemény és szakszerű az üzemeltetés, a reptér tisztes profitmarzzsal tudja ontani a cash-t a tulajdonosainak, ahogy ezt a járvány előtt és reptér legfrissebb, 2023-as számaiból is láthatjuk, amikor potom 28 milliárd forint nyerőt termelt.
Amikor a Gyurcsány-kormány 2006-ban eladta a reptér háromnegyedét, természetesen nem lehetett tudni, hogy mekkora boom következik a légiforgalomban, az akkori árazás kifejezetten magas volt, tehát úgy tűnt, az adófizetők jól jártak.
Aztán kiderült, hogy az idő a vevőt igazolta, a reptér értéke gyorsan nőtt.
Aztán amikor az első Orbán-kormány 2011-ben eladta a maradék 25 százalékot, akkor nem számítottak nemzeti érdekek, az volt a mondás, hogy ez az egynegyed semmi beleszólást nem enged, akkor meg minek.
13 éve még nem látszott, mekkora üzlet Ferihegy
Természetesen 2011-ben se látszott, hogy a tízes évek második fele mekkora boomot fog hozni, de az igen, hogy a fapadosok rendkívül gyorsan nőnek, ha nekik sikerül megfelelő ajánlatot adni, akkor nagyon gyorsan lehet növelni a forgalmat. Persze ekkor még a bevételnövelés volt a fő cél a hatalomba épp csak visszatért második Orbán-kormánynál, a következő évben pedig elengedték a Malév kezét is, amivel egy időre a reptér értéke is megzuhant.
Azt nem tudhatjuk, hogy a reptér maradékának eladása és a Malév későbbi bedöntése között lehet-e összefüggés, akkoriban az látszott, hogy nagyon lassan mászott ki a nagy válságból az ország, az unió elhajtotta a hiány elengedésével próbálkozó kormányt, ezért nagy, kreatív-unortodox megszorítások jöttek, amelyeket le akartak zavarni a ciklus első felében, hogy a 2014-es választáson már ne érdekelje az embereket.
A legérdekesebb kérdés tehát, hogy a reptér maradékát lazán eladó Orbánból mitől lett olyan Orbán, aki a kezét-lábát adta azért, hogy újra állami kézbe kerüljön Ferihegy, aminek azóta a sokszorosára nőtt az ára.
Összesen 4,5 milliárd eurós tranzakciót zártak le a héten, az állam 80 százalékos tulajdonosa lesz a ferihegyi reptérnek.
Mire megy a NER a reptérrel?
Ha a gazdaság helyzetét nézzük, most teljesen más a kép, mint 2011-ben, de a költségvetés ugyanúgy bajban van, mint akkor. Akkor is tömni kellett a lyukakat akár trükkökkel, most is. A reptérre most mégis volt csillagászati összeg, miközben például a vasutat hagyják lerohadni, most épp az a nagy hír, hogy sikerül 40 éves használt mozdonyokat venni, hogy ne kelljen rendszeresen buszoztatni a nem villamosított vonalakon, egyáltalán el tudjanak indulni a vonatok.
Hosszasan lehetne még demagógkodni, hogy mire nincs pénz, miközben a reptérre akadt – a hitelátvállalással együtt – 4,5 milliárd euró, de ezt most hanyagoljuk.
Azt viszont ne, hogy a gazdaságban a legfontosabb különbség nem a hard makroképben van, hanem úgy általában a működés rendszerében. A tízes évek elején még egy többé-kevésbé piaci alapon működő gazdaságot láttunk, persze a maga nem csekély korrupciójával, de mára egy felülről központosítottan korrupt, csak félig szabad gazdaságot látunk, amelyben sok területen az uralkodó elit, vagy ha úgy tetszik, a család osztja a lapokat és irányít.
Amikor a közpénz villámgyorsan vándorol magánzsebekbe, amikor könnyen megoldható, hogy az állam pénzén eszközölt befektetés legfőbb haszonhúzói a belső körös beszállítók-partnerek legyenek (és ez a fél országot egyáltalán nem zavarja), akkor teljesen mások az érdekek és más a matek is.
Noha EBITDA-alapon legfeljebb enyhén felülárazottnak tűnik a mostani deal,
ha valaki a stratégiaalkotáson túl más, készpénzre váltható előnyt is lát a tulajdonossá válásban, akkor könnyen azt dobhatja az excel, hogy mindkét fél igen elégedetten írja alá a szerződést.
A BA Zrt. üzleti eredményei. Forrás: Credit Online
A Vinci, mint 20 százalékos tulajdonostárs természetesen a minél nagyobb osztalékban érdekelt, de az ő fő feladata az üzemeltetés repüléstechnikai része. Meglepő lenne, ha azt, hogy ki takarítson, ki kapja a legjobb éttermi helyet, ki újítson fel, vagy épp húzzon fel új terminálrészeket, ne tudná az állami tulajdonos meghatározni, azt pedig láttuk az elmúlt 10 évben, hogy ezeken az utakon hova gurulnak a milliárdok.
A stratégiai részbe az is beletartozhat, hogy csökkentik a reptéri díjakat, vagy akár eltöröljék az exraprofitadónak kamuzott utasadót, ami plusz forgalmat generál, több járatot, több utast hoz. Valószínűleg kis kiesés az államnál, de nagyobb fejlesztési megbízások a tudjuk kiknek.
Egyáltalán nem állítom, hogy tuti így lesz, de azt igen, hogy a rendszer elmúlt években látott működéséből ez a megfejtés tűnik ésszerűnek arra, hogy miért kellett a családfőnek ennyire a reptér még akkor is, amikor az állam pénzügyi helyzete a legkevésbé volt alkalmas a nagybevásárlásra.
A beszámoló elkészítésében a Forbes újságíróját a Credit Online támogatta
