Print

Rozsda

Galambos Márton
2020. szeptember 29. 4 perc olvasás

Majakovszkij utca. Többségetek nem fogja tudni, melyik budapesti utcát hívtak negyven évig így. Én sem tudtam egészen addig, amíg el nem hallgatott a budapesti belváros, és a turisták özöne már nem terelte el a figyelmemet arról, ami itt volt, van, és úgy fest, lesz is. Romos, nem ritkán lakatlan házak, lepukkant (sokszor nagyon lepukkant) udvarok. Pontosítok: turistákkal együtt ennek a romosságnak volt valamilyen romantikája, turisták nélkül csak romoknak tűnnek.


Lassabb is a tempó most a bulinegyedben, mi, magyarok jövünk-megyünk a bezárt vagy üresen álló kávézók és éttermek között. Nem rossz a hangulat, élvezni is lehet ezt a szellőséget, de benne van a levegőben, hogy ára is van. Ebben az elcsendesült VII. kerületben néztem feljebb, mint szoktam, és vettem észre a Király és a Kazinczy utca sarkán egy utcatáblát. Hosszas silabizálás után meglett: a Király utca egykor Majakovszkij utca volt. A tábla régi, 40, 50 talán 60 éves, rozsdás is, de tartja magát. 

Nem csak a rozsdás struktúra, a kultúra is itt van velünk, és időnként erőteljesen megmutatja magát.


A régi struktúrák velünk vannak, időnként elfedi őket a néhányunkat (a Forbes közösségében sokunkat) körülvevő jólét, de ha valami felhívja rá a figyelmünket, nagyon is látszanak. Ilyen az egészségügy is. Épül egy párhuzamos világ, a magánszolgáltatók piaca, miközben az állami rendszer egyre siralmasabb állapotban van, a szigetszerűen jól működő helyekkel együtt is. Így aztán sokunkat érdekel, hogy hol és mennyiért lehet kikerülni teljesen az állami ellátást. Hogy az utóbbi mennyire egy rég itt maradt világot idéz, jól mutatja, hogy még fiatalok is hívják időnként esztékának. A mentő a jövőben is mindig állami kórházba visz majd minket (illetve reméljük, nem visz), és szívműtétet sem csináltathatunk magánban, de ezeken a kategóriákon kívül már van megvehető orvosi szolgáltatás. Fekete Emese címlapi összeállításából az is kiderül, hogy az elmúlt években különlegesen pezsgett a piac, felvásárlások és befektetések követték egymást. 


Nem csak a rozsdás struktúra, a kultúra is itt van velünk, és időnként erőteljesen megmutatja magát, mint most nekem a bedeszkázott ablakú házak a belvárosban. Hányszor olvastam, hallottam a 90-es években tinédzserként, hogy „ez egy következmények nélküli ország”. És úgy tűnik, egyre inkább az. A közpénzből gazdagodó vállalkozó jachtján nyaraló külügyminiszter és még újabban a miniszterelnök apja, aki dokumentáltan drágán üzletel az állammal, mindennél erősebben mutatja meg ezt. Hogy az utóbbi hírt az új vezetésű Index nem hozza le, világossá teszi, miért kellett bedarálni a régit. És igazi vagányság, hogy a régi csapat Telex néven újraindul. 


Az egykori Majakovszkij utcától mindenesetre búcsút vehetek, mert elhagyjuk Király utcai átmeneti szerkesztőségünket, és beköltözünk új, Hajós utcai helyünkre. A jó hagyományokhoz híven az új épület történetének is utánajártunk, Bagi László így várostörténészi (és szóviccmesteri) oldalát is megmutatja, amikor Karfunkel Salamon házáról ír a Forbes Urban mellékletben. Ugyanott ugyanő arról készített listát, mi az, amit ki tervez dobni az ország a szocialista idők építészeti kultúrájából, pedig éppen azt akár meg is tarthatnánk.