Print

Nem őrült dzsentrifikációval, helyi erőkkel

Bujdosó Bori
2020. május 04. 11 perc olvasás

Lakossági fórumokon gyakran emlegeted, hogy egy „reziliens város” megteremtése felé kellene haladni. Hogyan jutottál el szakmai pályafutásod során eddig az elképzelésig, és mit jelent ez pontosan?

A delfti műszaki egyetem a világ egyik legjobb építészkara, ott végeztem, és a Solar Decathlon-csapat (nemzetközi építészeti verseny, amelyen az egyetemisták napenergiával működő házakat építenek – a szerk.) tagja lettem. Mi nem egy csilivili pavilont építettünk, hanem egy valós problémát vittünk Versailles-ba, ahol a verseny zajlott. Szó szerint kivágtunk egy darabot egy holland sorházból, és arra építettünk egy üvegházburkot. Itt kezdtem a fenntarthatóság műszaki és társadalmi oldalának kapcsolatával foglalkozni, innen ered minden, amit csinálok. 

Nincs rá jó magyar kifejezés, de szociális-környezeti városfejlesztésnek nevezhetjük, és ennek középpontjában áll a reziliens, azaz ellenálló, alkalmazkodóképes város fogalma, amit az élhető közterek határoznak meg. Ez felöleli azt is, hogyan kezelünk olyan társadalmi kérdéseket, mint mondjuk Józsefváros multikulturális demográfiája, hogyan reagál a város természeti katasztrófákra, és hogy romba dönti-e egy gazdasági válság, vagy bizonyos iparágaknak köszönhetően túlél.

Részt vettél többször is momentumos szakmai munkában a választások előtt, a párt zöld programján is dolgoztál. De nem evidens, hogy szakértőkből alpolgármester lesz. Nem voltak aggályaid a politikai szerepvállalással kapcsolatban, amikor Pikó András felkért?

De, abszolút, és meg is lepődtem, de aztán úgy gondoltam, ez inkább lehetőség. Egy külső szakember véleményét könnyű lesöpörni az asztalról, az egyetlen garancia, hogy a megfelelő kérdések kerüljenek terítékre, ha abban a pozícióban vagyok, ahol fel tudom tenni őket. Természetesen voltak és vannak félelmeim, és nem kevés a negatív pillanat, ez is az ára az ügynek, de szakmai problémákat teszek napirendre, és nyilván azt szeretném, hogy több szó essen a közéletben a fontos élhetőségi kérdésekről, és legyen rájuk megvalósuló válasz is. 

Az urbanisztika mindenhol politika is, de a politikát én nem úgy képzelem el, hogy hülyeségekről anyázunk, hanem úgy, hogy a releváns kérdéseket értelmes konszenzus felé mutatóan tárgyaljuk meg, nem félve a válaszok komplexitásától. Igyekszem személyesen is megmutatni, hogy lehet máshogy is, nem eszem húst öt éve, nyolc éve szinte csak kerékpárral közlekedem.

Azt mondod, konkrét feladatok elvégzésére vagy itt. Hogyan lehet a reziliencia elvét tényleges józsefvárosi problémák megoldására lefordítani?

Az utcákra kell az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet fordítani, az egész fővárosban. Az elmúlt évtizedekben szinte csak a terek kerültek fókuszba. Ez Józsefvárosban különösen érződik, parkolónak használt, nagyon szűk járdájú, alvó utcáink vannak. Bátran hozzá kell nyúlni a közlekedéshez, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy élhetőbb kerületet alakítsunk ki. 

Az egyik első projektünk a Déri Miksa utca autómentessé tétele és zöldítése a Nagy Fuvaros utca és a Fecske utca közötti szakaszon, ezen egy új típusú közösségi tervezés módszerét is teszteljük. Az itt található rendelőintézet kihasználatlan kertjét és az utca túloldalán levő játszóteret kötnénk össze, egy jól használható közösségi teret létrehozva. Ennek kialakításába, funkcióinak kitalálásába vonnánk be a rendelőt, a gyógyszertárat, a boltokat és a lakosságot.

Kulcsfontosságú számunkra a kerékpáros közlekedés támogatása, de úgy nem lehet családbarát utcákat biztosítani, hogy közben a biciklizők mellett ötvennel húznak el a buszok. A főutakon kívül 30 km/h-ás övezetté akarjuk tenni a kerületet. Józsefvárosban majdnem minden tér átesett valamilyen felújításon az elmúlt években, a következő feladat ezek összekötése hasonló színvonalon. 

A Baross utcában a járványhelyzet miatt felgyorsulhatott a kerékpársáv létesítése. Ez az utca amúgy is egy csiszolatlan gyémánt, amiből kialakítható lenne egy kereskedelmileg is izgalmas, sétányos utca, nem őrült dzsentrifikációval, hanem kifejezetten a helyi szereplők erősítésével.

Jól hangzik, de szélesebb járda, parkolósáv, kerékpárút, buszsáv és forgalmi sáv sehol sem fog egyszerre elférni.

Nem kerülöm meg, hogy kimondjam, az élhetőbb város érdekében mindenképpen szükséges a parkolóhelyek számának csökkentése, de nem átgondolatlanul. Ez multidimenzionális kérdés, nem olyan egyszerű a megoldás, hogy a parkolási lehetőségeket csak úgy a kerület külső részeibe helyezzük át. Van potenciál a lakó- és irodaépületek garázsaiban is. Utcánként kell felmérni, hogy hol nagyobb és hol kisebb a parkolás társadalmi költsége, és eszerint kell módosítani.

Vannak olyan megörökölt fejlesztési projektek, amik összhangban vannak a te megközelítéseddel is?

A Mária vagy a Horánszky utca felújítása nem nézne ki nagyon máshogy most sem. Régóta napirenden van a Népszínház utca Blaha Lujza tér és II. János Pál pápa tér közötti szakaszának sétálóutcává alakítása, ez nekünk is fontos. A villamos vonalát megtartva egy korzós, teraszos utcát képzelünk el a meglevő, multikulturális kereskedelmi hálózatra is építve, élénk közösségi és kulturális élettel. 

A Blaha Lujza tér felújításának folyamata viszont biztosan másképp nézne ki, ha a mostani vezetések kezdeményezték volna. Amikor először megláttam a tervet, ami egy kétszer négysávos Rákóczi utat vizionált, majdnem leestem a székről. Mivel jelenleg úgy néz ki, csak az eredeti büdzsé kábé fele, tervezéssel együtt bruttó 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre, nem lehet tudni, pontosan mi és mikor tud megvalósulni.

Az biztos, hogy autómentes és sokkal zöldebb lesz a tér, lesz közvécé, és a kerékpárutakhoz is ragaszkodunk. A Corvin és az Europeum előtt remélhetőleg végig élénk vendéglátó teraszok húzódhatnak majd.

A járvány nyilván speciális helyzetet teremtett, de az nem éppen az élhetőség felé mutat, hogy most a kerület legtöbb terét hétvégénként lezárjátok.

Ez szükségmegoldás, vérzik miatta a szívem, de azt tervezzük, hogy átmenetileg a terek közti utcákat megosztott 20 km/h-ás zónákká tesszük, ahova csak a célforgalom hajthat be, így biztosítunk lehetőséget az embereknek, hogy kiszabadulhassanak a lakásaikból. Ez talán megalapozhat egy hosszabb távú újítást is, ami lehetővé tenné, hogy a helyiek sokkal jobban kihasználhassák a köztereket. 

Sokat tanulhatunk erről a latin városoktól, ahol este minden téren kint játszanak a gyerekek, a szülők, nagyszülők pedig nézik őket a padról. Jó lenne, ha majd az olyan központi tereink, mint a Kálvária vagy a Mátyás tér, minél tovább nyitva lehetnének, vagy akár teljesen el tudnánk távolítani a kerítéseket. Sokaknak nincs más lehetőségük kikapcsolódni, fontos, hogy ne kelljen feltétlenül valamilyen fogyasztási cikket megvenni ahhoz, hogy kiülhessenek az emberek.

Úgy tűnik, ez a kezdeti lelkesedés fázisa, de mi lesz, ha kiderül, hogy mégsem tudod átvinni az elképzeléseidet?

Sokat reflektálok, sok belső konfliktusom van, ha három év múlva ugyanolyan élhetetlen lesz a közlekedési helyzet Budapesten, mint most, az például nagy csalódás lenne. Látható, hogy nagyívű terveinkhez képest most türelmesebbnek kell lennünk. És szerintem fontos azt is tisztázni, hogy milyen léptéket tekintünk sikernek. Öt hónap telt el, nagyon sok folyamatot olyan irányba tudunk terelni, amit mi ideálisnak gondolunk, tudunk értelmes megoldásokat mutatni. 

Ha nem jön a járvány, hamarosan nyitottunk volna a Tolnai utcai, bukdácsoló közösségi kert helyén egy pihenőkertet. Sok önkormányzati teleknek szánunk közösségi funkciót, és a lokális klímastratégiánk része az utcák árnyékosítása, zöldítése, a csapadékelvezetést segítő esőkertek kialakítása is. Természetesen nem fogják több fokkal csökkenteni az átlaghőmérsékletet a városban, de helyi szinten javíthatnak a helyzeten, és könnyebbé tehetik a kánikula elviselését. 

Ezek nem óriási dolgok, de tudnunk kell jó dolgokat megvalósítani vagyonok nélkül is. Ha pár év múlva majd ott tartunk, hogy lehet létezni egy társasház kertjében, és egy vidám, kerékpározós, sétálós, kiülős, közösségi kerület jön létre, az nekem tök nagy sikerélmény lesz.

„A kerület 11 negyedből áll, mindegyikben kéne lennie egy helyi központnak, ahova le lehet ugrani a boltba, a kávézóba, este egy sörre. Ez most nincs így, a Nagykörúton kívül gyakorlatilag alvó kerületről beszélhetünk. Ezt fogjuk szabályozni többek közt a helyiségeink kiadásával.”

Amikor csak annyi a vita tárgya, hogy milyen tulipánt ültessünk a közösségi kertbe, az még viszonylag könnyen navigálható, de amikor sokmilliárdos beruházásokról lesz szó, akkor ott komolyabb érdekek fognak egymásnak feszülni.

Világos, hogy amikor például az elhagyatott Józsefvárosi pályaudvar hasznosításáról van szó, amire nekem összetett szemléletű stratégiai elképzelésem van különböző, részben rekreációs funkciókkal, vagy akár egy új, multikulturális negyed kialakításáról a Ganz negyedben, akkor ott több érdekcsoport is megjelenik. De úgy vélem, mi, a tiszta hátterünkkel tudjuk ezeket kezelni, bárkivel együtt tudunk működni, például a Futureallal, a régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cégével, vagy éppen az egyetemekkel. 

Ki merem jelenteni, hogy bármilyen szereplőket le tudunk ültetni egy asztalhoz bármikor. És megjegyzem, hihetetlen mennyiségű fejlesztési terület van a kerület külső részein. Természetesen szükség van magánbefektetőkre, tőkére, a lényeg az, hogy a kerületi és fővárosi lakosság, a helyi társadalmi csoportok is megfelelően részesüljenek a haszonból. 

Fotó: Orbital Strangers