Print

Mi lenne, ha ezúttal kicsit okosabbak lennénk?

Forbes
2020. szeptember 29. 4 perc olvasás

Írta: Macsuga János

Hiába dőltek meg sorra a járvány első hulláma alatt a napi rekordok több budapesti biciklis mérőponton, szép lassan visszaállt az élet a rendes kerékvágásba – és visszajöttek a kifogások is.


„Majd ha lesz alternatíva!” – hangzik el gyakran az érv a magyaroktól, amikor felmerül a kérdés: miért kell minden egyes nap autóba ülni, hogy megoldjuk napi teendőinket? Ha ezeket a vitákat vizsgáljuk, hirtelen azt gondolhatnánk, hogy a világon nálunk van a legtöbb pék, festő vagy klímaszerelő. Ha olyan sok hazai állampolgár felesége szülne gyereket, mint ahányszor kijátsszuk a „terhes a feleségem” kártyát, biztosan nem küzdenénk az elöregedő és fogyatkozó magyar népességgel sem.

Évente 92 órát dobunk ki az ablakon dugóban araszolással. Sao Paolo példájára várunk esetleg, akiknél ez a szám 152 óra?


Nincs ebben semmi meglepő, így működünk. Ha nagy változás előtt állunk, az agyunk sokszor akkor is behúzza a féket, ha tudjuk: nem csak a társadalomnak, magunknak is jót teszünk. Márpedig mi mást lehetne nagy változásnak nevezni, ha nem azt, amikor fentről megpróbálnak beleszólni mindennapi közlekedési szokásainkba?


A problémakör sokrétű. Egyrészt a mobilitás szinte egybeforr szabadság iránti igényünkkel, másrészt az, hogy eljussunk a dolgunkra, annyira természetes igény, mint a levegővétel. Hát csoda, hogy szeretnénk, ha legalább ebbe nem szólna bele senki?


Igen, biztosan rengetegen vannak, akik Európa egyik legjobb tömegközlekedési hálózata mellett a Hungária körgyűrűn belül ingáznak autóval, de ne felejtsük el, hogy a Budapesten közlekedő autók fele az agglomerációból jön. Szóval ők tehetnek mindenről? Kár lenne ennyire általánosítani, de tény, hogy az elmúlt évtizedekben mi magunk is hozzájárultunk ahhoz, hogy a rengeteg autóval és a felrobbanó lakásárakkal elég kellemetlen lett a fővárosi élet.


Öngerjesztő folyamat ez: aki teheti, kevesebb pénzből kertes házat vásárol magának, aztán vesz egy autót, és vállalja mindennap akár a többórás dugót is. Ne felejtsük el, hogy egy átlagember számára nem nagyon létezik nagyobb motiváció, hiszen legtöbbünknek az autó és a ház a legnagyobb anyagi befektetés az életében.


Jönnek tehát a kifogások, hogy majd akkor tesszük le az autót, ha lesz alternatíva. Mindig valami rajtunk kívül álló tényezőt képzelünk el, hogyha az majd megvalósul, akkor mi is változtatunk. De mi lenne, ha ezúttal ennél egy kicsit okosabbak lennénk?


Sokan a hozzáértők közül is azt gondolják, hogy akkor változtatunk majd, ha Budapest mattot kap. A helyzet az, hogy már pont elég súlyos mattot kaptunk azzal, hogy évente 92 órát dobunk ki az ablakon dugóban araszolással (legalábbis az Inrix kutatóintézet mérései szerint). Sao Paolo példájára várunk esetleg, akiknél ez a szám 152 óra? Ez a kényelmi „színvonal” évente 17,8 milliárd amerikai dollárjukba kerül a braziloknak. Összehasonlításként: az éves magyar GDP nagyjából 158 milliárd dollár.
Túl kényelmesek vagyunk. Bármilyen kifogást hajlandók vagyunk kitalálni, csak ne kelljen lemondanunk szerzett komfortszintünkről. Szavazni nemcsak a boltban tudsz, vagy négyévente a választásokon, hanem mindennapi döntéseiddel is. Nézz körül, milyen lehetőségeid vannak! Próbáld ki, mennyire felfrissítő egy bringázás az egész napos daráló után! Kombináld a közlekedési módokat, kísérletezz, és meglátod, lesz alternatíva!

A szerző, a Flowcycle társalapítója.