Print

Legalább a legszebbet!

Ács Gábor
2021. november 01. 16 perc olvasás

Gőzöm sincs, hogy 25 évvel ezelőtt honnan szereztem tudomást a Gleccser-expressz létezéséről. Az biztos, hogy akkoriban még 26 éves kor alattiak utazhatták be Inter-rail bérlettel Európát, és a korhatárhoz közeledve semmi más nyári programnak nem volt esélye. Emlékszem, utólag sokan lelúzereztek, amikor megtudták, hogy – ellentétben a Moszkva tér film főszereplőivel és sokan másokkal – megvettük rendben, pénzért a jegyet, így viszont főleg nagyon szűk napi büdzséből kellett kihozni a kalandot. Életemben nem ettem annyi lekvároskenyeret, mint abban a négy hétben, és egész életemben nem vészeltem át annyi éjszakát vonaton zötykölődve, mint akkor.

Ezért is volt óriási dilemma, hogy bejárjuk-e a Gleccser-expressz útvonalát is. Internet hiányában is kiderült ugyanis, hogy egy hosszabb szakaszon nem érvényes az Inter-rail bérlet, csak félárú jegy vételére jogosít. Napokig kuporgattuk a jegy árát, hogy még beleférjen az az útvonal, és valóban minden mást elhomályosítva a legemlékezetesebb résznek bizonyult. Talán még a sarkkör átlépése Norvégiában, valamint a Skót-felföldön a Glasgow–Mallaig-vonal tájképe ivódott be ennyire, meg ott persze az ottani, szúnyoghálóba burkolózott utasok. De Svájcban nem volt semmi zavaró, csodaként maradt meg az emlékeimben a Zermatt és St. Moritz közötti vonatozás.

Lehet, hogy egyéni becsípődés, de nekem még mindig akkor az igazi, ha ki lehet hajolni a kanyarokban, ha (Lovasitól lopva) a menetszélbe beletartom az arcomat.

Aztán eltelt húsz év, és egyre gyakrabban tévedtem a svájci vasút oldalára. Két éve télen érett be az elhatározás, hogy meg kellene ismételni az Inter-railt. Persze teljesen máshogy, rövidebb szakaszokban, több idő alatt. Ötven közelében már nyilván nem lekvároskenyerezik vég nélkül az ember, és nem a 16 fős hálóterem az álma lepukkadt hosztelekben. De már szívesen jönnek a kisebb gyerekei, akik még nem önjáróak. Tavaly májusban indult volna a nagy menet, hétvégi kétnapos kanyarokkal, majd hosszabb etapokkal a nyári szünetben, aztán a sok tervezgetés ment is gyorsan a lecsóba, amikor beütött a covid.

De a szellemet már nem lehetett visszaszuszakolni a palackba. „Legalább a legszebbet” jelszóval csavarodtam rá a svájci rész szervezésére, és azon kaptam magam, hogy leggyakrabban látogatott weblapjaim egyike lett az, amelyiken Svájc részletezi a beutazási szabályokat. Öntöttem a fejemre egy adag jeges vizet, amikor megnyitották a turisták előtt az országot, így legalább annyira sikerült visszafogottnak maradnom, hogy ízelítőnek két rövid utazásnál meghúztam a határt. Az nem volt kérdés, hogy az egyik a Gleccser-expressz útvonala lesz.

 

Hosszasan gyökkettővel
Abban semmi se változott 25 év alatt, hogy a világ leglassabb expresszének hirdetik ezt a vonatot, de ez épp nagyon vonzó. A keskeny nyomtávú vonalon van idő kiélvezni a látványt, nem haladunk át pillanatok alatt egy-egy hágón vagy viadukton. Ettől még van, hogy a laposabb, egyenesebb szakaszokon saccra 100 körülre gyorsulunk, majd hosszasan gyökkettővel görcsölünk a meredek hegyoldalon. És az is ugyanaz, hogy a napi két-három expressz mellett végig óránként járnak a helyi vonatok, azokkal sokkal rugalmasabban és valamivel olcsóbban lehet beutazni ugyanazt az útvonalat. Ami persze teljesen más, az a maszkviselési kötelezettség. Sőt, most már csak védettségi igazolással lehet felszállni a svájci vonatokra.

Az első vonathoz megérkezve a legnagyobb öröm: vannak még régi vagonokból álló szakaszok, még le lehet húzni az ablakot. Lehet, hogy egyéni becsípődés, de nekem még mindig akkor az igazi, ha ki lehet hajolni a kanyarokban, ha (Lovasitól lopva) a menetszélbe beletartom az arcomat.
St. Moritz után pár perccel egy hat kilométeres alagúton bújik át a vonat, majd egy építési területen bukkan ki. Az Abula alagutat már több mint száz éve építették, akkor igazi építészeti csodának számított. Mára nagyon leromlott az állapota, sokáig tervezték is a felújítását, végül egy új alagút mellett döntöttek. Többszöri csúszás után ma az a terv, hogy 2024-re lesz kész, de addig is nagy hangsúlyt fektet a vasúttársaság arra, hogy már az építkezés is turistalátványosságként funkcionáljon. Az északi kijáratnál, Preda állomáson nyáron interaktív kiállítás működik, és vezetett túrák is indulnak az építés alatt álló új alagútba.

Az Oberalp-hágó is leszállásra csábít, érdemes körbenézni pár órára vagy akár fél napra. Ha csak körbetúrázzuk az itteni gyönyörű tavat, az is felejthetetlen, de kétórányi gyaloglásra van a Rajna folyó forrása is.

A vonat innen elképesztő nyomvonalon halad lefelé. Önmagát szintben lentebb többször keresztezve, alagutakban-viaduktokon szerpentinezve, közben fantasztikus kilátást nyújtva a környező két–háromezer méter magas hegycsúcsokra. Sose tudhatjuk, hogy az alagútból kiérve épp melyik oldal néz majd a völgy felé, mókás, ahogy a kamerás utasok csúszkálnak a látvány után ide-oda.

Egy viadukt a sok közül St. Moritzból lefelé

Reicheneau-Tamins állomáson átszállunk Disentis felé. A következő órában egy folyóvölgyben kanyarogva emelkedik lassan a pálya. Szeptember elején kiváló idő van, kilométereken át nézhetjük, ahogy raftingosok száguldanak lefelé mellettünk a folyón. Sokan közülük a vonattal jönnek a túra kiindulóhelyére. Aztán egyre erőteljesebben emelkedik a pálya, és változik a táj, tűnnek el az erdők.

Disentistől egy másik vasúttársaság a szolgáltató, és jön a csalódás: a következő szakaszon motorvonat jár, nincs ablaklehúzás. Pedig itt jön az egyik leglátványosabb rész: az Oberalp-hágó. Félreállunk, és fél óráig várakozunk, erre aztán Svájcban nem számítottunk. A szembejövő vonat hagyományos, mozdonyos, lehúzható ablakos, itt tehát vegyesen járnak az újak és a régiek, aki menetszélre vágyik, megvárhatja a következő járatot.
Amikor tovább haladva a semmi közepén a vonat hirtelen lelassít, már tudhatjuk, hogy rögtön ráakad a fogaskerékre, ami meredekebb szakaszt, lassabb haladást jelent. Itt már szinte alig van fogaskerék-rásegítés nélküli rész, alpesi legelők, hatalmas hegyek és sípályák között mászunk a legmagasabb pont, a 2040 méter tengerszint feletti magasság felé.



A hágóhoz felérve kiderül, miért késtünk: egy turistavonat foglalja el a másik vágányt, ahol a szembejövő vonatunkat kellett volna kereszteznünk. Az Oberalp-hágó is leszállásra csábít, érdemes körbenézni pár órára vagy akár fél napra. Ha csak körbetúrázzuk az itteni gyönyörű tavat, az is felejthetetlen, de két órányi gyaloglásnyira van a Rajna folyó forrása is. Tovább zakatolva, a következő lefelé végén már messziről láthatjuk a több száz méterrel alattunk fekvő várost, Andermattot, ahova sípályák között összevissza szerpentinezve ereszkedik le fogaskerekűnk.

Innen egy rövid átkötéssel nekifutunk egy újabb hosszú emelkedőnek, de a Furka-hágóhoz, ahol az 1964-es Bond-film néhány jelenetét is forgatták, már nem juthatunk fel. Ez volt a vonal legmagasabb pontja évtizedekig, de a mostoha időjárás miatt telente sokszor járhatatlanná vált. Ezért fúrtak egy 15 kilométeres alagutat, 1982 óta abban közlekednek a vonatok.
Viszont húsz évvel később nosztalgiavasútnak újra megnyitották a hegyet megmászó szakaszt is, idén nyáron naponta több gőz- és dízelvontatású vonatot indítottak rajta a turisták nagy örömére.

Brigben újabb átszállás, innen már félóránként járnak a vonatok fel Zermattig. Eleinte zúgó patakok völgyében haladunk, majd egyre több meredek kapaszkodó jön, a kanyarokban pedig bevillan a nem véletlenül minden svájci képeslapon szereplő Matterhorn, a jellegzetes formájú, 4478 méteres hegy. A minimum hosszú sétára csábító, autómentes Zermattból egy másik fogaskerekű vasúton lehet feljutni a Gornegrat csúcsra. Az itteni felső állomás a legmagasabb szabad téri vasútállomás Svájcban, 3090 méteren. (A legmagasabb föld alatti sincs ide messze, a Jungfraun van, oda egy méregdrága vasút vezet fel Interlaken városából.) Nyáron turisták járnak fel ide, de az év nagyobbik részében az egész környék egy hatalmas összefüggő sípályarendszer, egészen Zermattig lehet siklani.

Ma az Inter-rail-tulajdonosoknak nincs olyan problémájuk, mint nekünk annak idején 96-ban. Nincs korhatár, bárki veheti, sőt a velünk utazó gyerekeknek tizenkét éves korig ingyenes a bérlet. És a svájci vasútvonalak nagy részén érvényes, csak a kimondottan turistákra utazó hegyivasutak nem fogadják el, vagy adnak rá ötven százalékos kedvezményt. Ha csak rövid időre és kimondottan Svájcba megyünk, a több napra szóló és az utazáson kívül egyéb szolgáltatásokat tartalmazó Swiss Rail Pass és a vasúti napijegy (Saver Day Pass) között érdemes választani. Utóbbinál az árazás olyan, hogy minél hamarabb vesszük, annál olcsóbb. Akár már 52 franktól elérhető egyszerűen, applikációból, aztán folyamatosan drágul. A 16 év alatti gyerekek napijegye a vásárlás időpontjától független, akár induláskor is megvehető 19 frankos fix áron.

 

Függést okoz
Mi most megszakítottuk egy túrával a közelben a vonatozást. A 2017-ben átadott Charles Kuonen függőhíd a világ leghosszabb gyalogos függőhídja volt a maga 494 méterével, de az idén tavasszal Portugáliában átadott 516 Arouca megelőzte. Az áthaladás ezen a félezer méteren is óriási élmény, de meg kell küzdeni ahhoz, hogy részünk lehessen benne. A híd a Zermatt alatti széles völgy egyik oldalvölgye felett vezet át a meredek hegyoldalban, az Euroweg nevű, Zermattot Grachennel összekötő harminc kilométeres túraút vezet át rajta. Másik megoldás, hogy a völgyben futó vasúttól, Randa állomástól mászunk fel, és a híd túloldalán ereszkedünk vissza, ez is jó négyórás túra jól jelölt ösvényeken, közel ezer méter szintemelkedéssel. A híd elvileg májustól októberig van nyitva, de persze nagyon erős szél vagy zivatarveszély esetén is lezárják.

Már csak a világ második leghosszabb gyalogos függőhídja


A Gleccser-expressz útvonalán túl oldalakon át lehetne még áradozni több más olyan vasútvonalról, ahol folyton elakad a lélegzetünk a táj láttán. Ami még kihagyhatatlan, az a St. Moritzból délnyugat felé induló vonal, amelyik a Bernina-hágón átbukva ereszkedik le Tiranóba, az olasz határ túloldalára. Ezen a szakaszon van a Brusio spirálviadukt, annak a tetején áthalad a vonat, majd 270 fokos fordulattal jut a saját pályája alá. Ennek a vonalnak is megvan a maga expressze, de a Bernina-expressznél is az a helyzet, mint a Gleccsernél: vele párhuzamosan járnak a mezei személyvonatok lényegében ugyanolyan menetidővel, csak nem kell rájuk pótjegyet venni. És bárhol meg tudjuk szakítani az utazást, hogy túrázzunk egy jót.

A 2017-ben átadott Charles Kuonen függőhíd a világ leghosszabb gyalogos függőhídja volt a maga 494 méterével, de a Portugáliában átadott 516 Arouca megelőzte.

Ezeken az útvonalakon a legtöbb vonaton lehet választani a modern légkondis kocsik és a hagyományos ablaklehúzós szellőzésűek között. Az expresszek nagy plusz szolgáltatása régóta a panorámakocsi, aminek a teteje is üveg. Ez azonban már nem csak az expresszeken van így, a mi vonataink egy részén is volt teljes panorámás kocsi. Igaz, nem lehetett üldögélni benne, csak a vagon közepén alakítottak ki kényelmes állva hátradőlést biztosító részt. A személyvonatokon büfékocsi sincs.

Randa faluból is indul túraút a függőhídhoz

Ha nagyon kényelmes, modern, légkondis, kávégépes, bisztrókocsis nagyvasúti szolgáltatásra vágyunk nagyon szép útvonalon, utazzunk például Luganóból Luzernbe. Ez egy nagy forgalmú tranzitútvonal régóta, sok tehervonattal, de épp ezért itt is levágták a legszebb hegyi szakaszt egy nagyon hosszú alagúttal. A Gotthard bázisalagutat 2016-ban adták át, ez a világ leghosszabb vasúti alagútja. Szerencsére órás ütemben megmaradtak a vonatok a régi pályán is, hatalmas cikcakkokkal, spirálokkal, hidakkal-alagutakkal veszik fel, majd adják le a jókora szintkülönbséget. A legmagasabb ponton itt is van egy alagút, ezen a szakaszon keresztezi a vonal a Gleccser-expressz útvonalát Andermatt közelében. Egy rövid bekötő szakasz igénybe vételével lehet átjárni a kettő között.

Mivel Svájc nagyon drága ország, komoly dilemma, hogy hányszor és mivel szakítsuk meg az utazást. A napijegyet sok vonatozással lehet kihasználni, ha van pár napunk, nem rossz ötlet váltogatni a vonatozós és inkább kirándulós napokat. De ehhez persze épp a központi fekvésű, legdrágább helyeken kell megszállni: jobban járunk, ha Zermatt, Andermatt és St. Moritz helyett inkább Churban, Disentisben vagy Brigben keresgélünk. De persze az útvonal mentén bárhol feltűnhetnek last minute olcsón kiadott szobák.

A svájci vonatozás legnagyobb veszélye, hogy könnyen függést okoz. Most például nemcsak újabb országrészek beutazását tervezem, hanem azon duruzsol az agyam, hogy ezt a Tirano–Zermatt-útvonalat igazából minden évszakban végig kéne zakatolni, túrákkal, futásokkal, síeléssel megszakítva. És megmutatni minden családtagnak, jóbarátnak. Egy biztos: feláldozom magam, szívesen elkísérem őket akárhányszor.

Két A-terv párnapos kiruccanáshoz, a legszebb útvonalakkal
A1: Magyarországról vonattal indulunk Svájcba. A közvetlen vonat éjszaka megy, reggel Sargansnál lépünk vele Svájcba, onnan csak egy ugrás Landquart, és már keskeny nyomtávon nyargalhatunk a hegyek közé, egyenesen fel St. Moritzba. Ennek az éjszakai verziónak egyetlen hátránya, hogy még Ausztriában az Innsbruck utáni szakasz is nagyon szép, azt célszerű világosban megtenni.
St. Moritzból érdemes kitérőt tenni a Bernina-hágó felé, majd több megállással beutazni a Gleccser-expressz útvonalát. Zermattból visszaereszkedve Brigből csak egy ugrás Domadossola, onnan pedig két óra alatt Milánó-Malpensa repterén vagyunk, ahonnan sok napon van olcsó esti járat Budapestre vagy Bécsbe. Másik opció, hogy Brigből észak vagy nyugat felé vonatozunk tovább a napijegyet kihasználva, és Bázelből vagy Genfből reppenünk haza. Ha belefér az időbe, Brig és Spiez között az alagút helyett a régi pályán haladó hegyi útvonal a javasolható, majd egy városnézés a nagyon bájos Thunban. Ha pedig pénz nem számít, adja magát a kitérő a Jungfraura.

A2: Milánó fillérekért elérhető repülővel, onnan vonatozhatunk Tiranóba. Reggel indulunk a napijegyünkkel Svájcba, ahol tetszés szerinti megállással utazhatjuk végig a Tirano–St. Moritz–Disentis–Andermatt–Zermatt-útvonalat. Hazafelé pedig ott vannak ugyanazok az opciók, mint az A1 tervnél.