Print

Korai nekrológ az Airbnb-hez

Tunkli Dániel
2020. július 29. 4 perc olvasás

Már több mint négy év telt el azóta, hogy az Uber kivonult az országból. Sokat vitáztunk akkoriban arról, hogy a szabályozó hatóságnak bele kell-e szólnia a piac működésébe, de abban már akkor is egyetértettünk, hogy az Airbnb napjai meg vannak számlálva.


Az Airbnb helyzete ugyanakkor némileg eltér az Uber esetétől, noha annak szabályozása sem a problémát orvosolta, hanem egyszerűen ellehetetlenítette a társaság működését. Az Uber elleni legmarkánsabb érvek az adóelkerülés, illetve a taxisokhoz képesti lazább szabályozói környezet voltak. Utóbbi talán az Airbnb esetében is fennáll, de az adó kérdése semmiképpen: általa a bérbeadás piaca fehéredett, és félő, hogy az új szabályozás a tendencia visszafordulásához vezet.


Persze lehet pozitív hatásról is beszámolni, ha az így felszabaduló kínálat hirtelen megjelenik a budapesti hosszú távú bérbeadás piacán, nyomás alá helyezve az árakat, és számos magyar fiatalnak megadva a lehetőséget, hogy a külváros helyett a belvárost válassza. Ugyanakkor fontos érv a szabályozás ellen a magántulajdonhoz való jog, és annak korlátozása. Szobák, ingatlanok bérbeadása mindig is működött Magyarországon, gondoljunk csak a balatoni Zimmer frei hirdetésekre. A különbség az, hogy ezekkel szemben az Airbnb hasonló árszint mellett jobb minőségű megoldást kínál, átlátható platformon, ami az ideutazók számára garancia a minőségre. Nem beszélve arról, hogy a fiatalabbak a pár perc alatt telefonról lefoglalható kislakásokat preferálják a szállodákkal szemben, részben az árazás, részben a végtelenül egyszerű online kommunikáció miatt.


A legtöbb diszruptív technológiát – teremtő rombolást – alkalmazó vállalat piacán kiforratlan az új megoldások szabályozása, és az új cégek régóta fennálló, sokszor már elavult üzleti modellekkel működő piaci szereplőket szorítanak ki. Önmagában ez a folyamat értéket teremthet a fogyasztók számára, versenyre ösztönözheti a szereplőket, és amennyiben fehéríti a gazdaságot, az államnak is előnyös, éppen ezért kell a szabályozónak a reguláció tökéletesítésén, nem a szigorításán, végképp nem az ellehetetlenítésen dolgoznia.


Ebben az az elkeserítő, hogy nem az új innováció szabályozói környezetét tökéletesítjük, hanem a régi, idejétmúlt üzleti modelleken alapuló vállalkozásokat segítjük ki reménytelen helyzetükből ahelyett, hogy a piacra bíznánk a megtisztulást. A taxisok esetében ez teljesen egyértelmű volt, de a szállodaiparban is számos olyan szereplő fog emiatt túlélni, akik az elmúlt években, minden idők legjobb turisztikai éveiben is éppen elérték a fedezeti szintet.


Csak félve gondolok bele, mi lesz a következő innováció, amit megbéklyóznak. Lehet, hogy a Netflix túlságosan elnyomja a reklámoktól nézhetetlenné vált klasszikus TV-adókat? Vagy az online webáruházak, élükön az Amazonnal, nyomás alá helyezik a plázákat?
Vannak pozitív példák is, amikor az állam nem avatkozik be, mint a Malév kezének elengedése. Régiónkban egyedülálló módon nem öntöttük a feneketlen kútba az adófizetők pénzét egy olyan vállalkozást megsegítve, aminek ideje már rég lejárt, ezzel szemben előnyben részesítjük a fapadosokat, amelyek sokkal nagyobb értéket teremtenek a fogyasztók számára.


Fontos legalább magunknak beismerni: ha az innovatív technológiákkal szemben a régi modelleket részesítjük előnyben, az ország lemarad a visegrádi országokhoz mérve is. A vírus okozta sokk újból rámutatott, milyen sebezhetők recessziós környezetben a kis nyitott gazdaságok, milyen hamar leállnak a gépjármű-összeszerelő üzemek, és mennyi munkahely forog kockán egyik napról a másikra. Nem véletlen, hogy a régió több országa – élen a csehekkel – régóta igyekszik diverzifikálni a gazdaságát, aminek egyik markáns eszköze az innováció támogatása. Nekünk is ezt az irányt kell előnyben részesítenünk az elavult modellekkel szemben.

A szerző az Accorde Alapkezelő (Concorde Csoport) portfóliómenedzsere.