Print

Itt állt Tom Hanks, és a képernyőn megjelent Steven Spielberg

G. Tóth Ilda
2021. május 31. 23 perc olvasás

Vézna, vörös hajú, szeplős kissrác gubbasztott 1969. július 20-án Csillaghegyen, egy Ady Endre utcai kert almafáján. A legfelső ágig mászott, és kartonból készített, lencsékkel teleragasztott távcsövön át kémlelte órákon át az eget. Neil Armstrongék aznap léptek a holdra, és tízéves magyar rajongójuk abban bízott, hogy amikor a holdkomp visszaindul az anyaűrhajóra, ő is látni fogja, ahogyan bekapcsolják a hajtóműveket. Nem látta, de nem keseredett el. Hamarosan már rádiót bütykölt az éléskamrában, onnan vezetett ugyanis létra a padlásra, ahol a kacatok közt kihúzta a tetőre a buherált antennát, aztán izgalomtól remegő kézzel összekötötte a hiányzó csatlakozást, és várta a rádiófrekvenciás jeleket, fejhallgatóval a fején.

„Éppen kiabált a mamám, hogy kész a vacsora, amikor megszólalt a világ a fejemen. Nem egy csatorna, hanem az összes. A hangok keveredtek egymással, éteri szimfónia volt az akkor nekem, a nagyfülű kisgyereknek” – idézi fel élete egyik sorsdöntő pillanatát több mint ötven évvel később Dorozsmai Péter. Azóta vörös haját őszre cserélte, és nem fizikus vagy csillagász lett, ahogyan arra gyerekkori érdeklődése predesztinálta volna, hanem a legfoglalkoztatottabb magyarországi hangstúdió, a Tom-Tom (Tom-tom: a dobfelszerelés különböző hangmagasságúra hangolható dobjainak a neve.) tulajdonosa.

Miután a rádiókészítés sikerült, elkapta a gépszíj, és onnantól mindenféle szerkentyűt építgetett magának. Elég hamar összerakott például egy elektronikus metronómot is a doboláshoz, ami már tizenévesen a hobbija volt. Édesanyja, a helyi könyvtár vezetője sokat segített azzal, hogy hordta haza fiának a tudományos könyveket. Terka nénit máig legendaként emlegetik Csillaghegyen, mert a Bajáki utcai könyvtár minden egyes könyvét képes volt elolvasni, legalább gyorsolvasással, hogy a legjobban passzolót ajánlhassa minden olvasónak.

***
„Kitették a dobszerkómat, ezek szerint hoztak maguknak másikat” – von vállat Péter, mikor egy májusi szerda délután körbevezet a csillaghegyi komplexumban. Az egyik stúdióhelyiségben éppen Nági, a fiatal énekes veszi fel új lemezét a kísérőzenészekkel, a szünetben megy a sztorizás a kávézóban, jó hangulatban, fegyelmezett távolságtartással. Néha Csimpi kutyától hangos az egész stúdió – őt amúgy a hangmérnökök közt tüntetik fel a honlapon. Az utcában, a ház előtt most is legalább öt autó parkol, és mint kiderül, nem csak hazai zenészek és együttesek a környék mindennapos vendégei.

Az újabb és nagyobb A stúdióban

„Éppen itt állt Tom Hanks, és a képernyőn megjelent Steven Spielberg, miután a kinti hangmérnökök kérték, hadd kapcsolódjon be Kanadából a rendező is. Ezek azért emlékezetes pillanatok” – mesél Péter az egyik hangfelvételükről, és közben megmutatja a régebbi, B stúdióban a helyiséget, ahol Tom Hanks 2017-ben felmondta az utószinkront egy Spielberg rendezte amerikai filmhez. A zenei felvételek mellett ugyanis mostanában egyre több ilyet vállal a Tom-Tom: amikor éppen Magyarországon forgatnak nemzetközi sztárok, akiknek Amerikában már vágják egy előző munkájukat, akkor időnként beugranak ide pár mondatot rögzíteni, afféle távmunkában. Tom Hanks akkoriban az Inferno forgatása miatt volt Budapesten.

***
A Berzsenyi Gimnázium fizika tagozata után Péter a Zeneakadémia jazz tanszakára jelentkezett, mert addigra a zene lett az új favorit. Harmadévesen került a 80-as évek egyik legsikeresebb rockbandájába, a Korálba. „Balázs Fecóék kijöttek hozzám Csillaghegyre, meghallgattak, azt sem mondták, hogy jól doboltam, egyszerűen közölték, hogy írjam be a naptáromba: május elsején a Budai Ifjúsági Parkban lesz az első nagy buli.” A következő pár év masszívan a koncertezésről szólt, de évi 150 fellépést aligha lehetett volna hosszú távon túlélni – nem csoda, hogy a Korál 86-ban le is állt vagy tíz évre. Így a huszonéves hosszú hajú – még mindig vörös, szeplős és nagyfülű – rockerfiú 1988-ban belevágott, hogy saját próbahelyet építsen, ami a majdani hangstúdió alapja is lett.

Mint általában a zenészeknek, Péteréknek is állandó problémát jelentett ugyanis, hogy hol próbáljanak. A 80-as évek második felében már az East nevű progresszívrock-együttesben dobolt, és a család éppen akkoriban költözött Csillaghegy hegy felőli részére, a Rókahegyi útra, a pince pedig kiváló stúdióhelynek bizonyult, mert részben belenyúlt a hegyoldalba, másrészt viszont a Duna felől sok fényt kapott. „Hosszú lejáratú hitelt kellett felvennünk, hogy profin hangszigetelt helyiséggé alakítsuk, persze még gmk-ban, és az üvegezésre már egy baráttól kértem kölcsön tízezer forintot” – emlékszik vissza. A szellőzőcsöveket a tatabányai szénbányából hozta a Korál basszusgitárosa, Samu, akinek az apja ott dolgozott, így selejtezéskor elérhető áron tudta nekik szállítani.

„Aztán jöttek az igények, hogy ha már próbálunk, vegyük is fel a zenét. Csakhogy akkoriban még nem lehetett itthon bármilyen műszaki cikket megszerezni. Ami nekünk kellett, annak a 90 százaléka szerepelt a Cocom-listán, olyan alkatrészek voltak benne. Az első nyolcsávos, profi szalagos magnót egy külföldön a vendéglátásban zenélő kolléga hozta be nekünk a devizakeretére.”

Egy hangstúdióban nagyjából nyolc–tíz évenként le kell cserélni a berendezést, ilyen időközönként jön ki ugyanis új generáció a szükséges technikai eszközökből. Egy keverőpult ára manapság harmincmillió forint körül van, ehhez jönnek még a szintén milliós nagyságrendű előerősítők, mikrofonok, lehallgatómonitorok. A klímaberendezés is speciális kell, hogy legyen, abszolút nulla hangkibocsátással, és egy magára adó stúdió hangszerekkel is jól el van látva, hogy az ott dolgozó zenészek kényelmét szolgálja. Márpedig egy profi, Bösendorfer zongora ára is harmincmillió forint körül kezdődik, és nem árt, ha van több dobfelszerelés is, hogy csak a kézi hangszereket kelljen magukkal hozniuk a felvételre érkezőknek. Ahhoz, hogy a Tom-Tom korszerű stúdióként tudjon működni, állandó invesztícióra, fejlesztésre van szükség. Nagy költség persze maga az épület is: ha most kellene felépíteni, több százmilliós nagyságrendű tétel volna.

Az első nyolcsávos, profi szalagos magnót egy külföldön a vendéglátásban zenélő kolléga hozta be nekünk a devizakeretére.

Az első Tom-Tom-kiadvány az East ’56 című kislemeze lett 1989-ben. A dal zenei ötlete Pétertől jött, ezzel szeretett volna tisztelegni nagyapja előtt, aki a forradalom áldozata volt. Az eredeti angol szöveget pedig Duncan Shiels brit újságíró írta, aki a 80-as évek végén jött Magyarországra mint tudósító. „Duncan a Wind Of Change címet adta a dalnak, részben az 56-os események emlékére, másrészt már a változás szelét érezve 89 tavaszán, még éppen a rendszerváltás előtt. Ősszel a német tévében is vendégeskedtünk a számmal. Aztán pár hónap múlva kijött a Scorpions is egy ilyen című nótával, azóta is azt gondolom, hogy nem véletlen az egyezés” – mondja Péter.

***
A szocializmusban az állami lemezkiadó, a Hungaroton stúdióiban rögzítették Magyarországon a poplemezeket, aztán a rendszerváltás körül elkezdtek megjelenni kisebb magáncégek, és enyhítették a kapacitáshiányt. Ilyen volt a Tom-Tom mellett például az Omega Stúdió. „Előfordult, hogy a Hungarotonnál a Korállal éjszakára kaptunk csak helyet lemezfelvételre, emlékszem, ott aludtunk felváltva a zongora alatt, teljesen lehetetlen idő a hajnali 2-től 10-ig tartó harmadik műszak a zenélésre” – nevet Péter. Mint általában a forgalmas hangstúdiókban, a Tom-Tomban is rendszerint két műszakban mentek a felvételek, és mindenkinek felettébb szimpatikus volt, hogy zenész ült a keverőpultnál. Péter több hangmérnöknél, mert ösztönösen zenei oldalról közelíti meg a problémákat.

„Több mint harminc éve, 1989 körül jártam először Péternél, mert valami nem stimmelt egy máshol felvett hanganyaggal, és őt ajánlották – meséli Dés László. – Akkor még csak egy pici feljátszóhelyiség és egy keverőszoba volt a stúdió, közvetlenül a lakásuk alatt. Nem ismertem őt, csak tudtam róla, hogy dobos és jó zenész, de azonnal jó benyomást tett rám a nyugodt, kedves habitusával. Látszott, hogy nagyon érti a dolgát, mindent egyedül csinált, akkor még nem volt másik hangmérnök a stúdióban. Innentől el is kezdtem minden alkotásomat hozzá hordani, például 93-ban a Patika filmzenéjét, aztán a Valahol Európában című musicalt, amihez már szimfonikus zenekari kíséretet is rögzítettünk. Persze rájátszásos módszerrel, külön jöttek a Rókahegyre a fúvósok, ütősök, vonósok. Alig fértek be” – nevet Dés.

Előfordult, hogy Péter végigtolta a két műszakot, reggel tíztől este hatig, aztán hattól hajnali kettőig. „Időnként féltettem, ahogy teltek az évek, egyre ingerültebben szóltam rá, hogy pihenjen már, túl sokat dolgozik. Sápadt volt, a szeme karikás. De ő hajtott, hogy fejleszteni tudja a stúdióját. Egyébként a 32 éves barátságunk alatt mégsem hallottam soha tőle, hogy fáradt volna” – mondja Dés.

Derékig érő, vörös haját a kilencvenes évek végén, hirtelen felindulásból vágatta rövidre egy Ákos-koncert előtt, ahol dobolt. „A hangbeállás után bejött az öltözőbe egy fodrász, aki mindenkinek csinált valami jó fazont. Megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha levágná. Megvontam a vállamat, és mondtam neki: oké, menjen. Rövid hajjal mentem ki a rajongók elé, azt hitték, hogy ez is a show része.”

Egyszer, még a 90-es évek elején A konyha című Arnold Wesker-darab Lukáts Andor-féle rendezéséhez írt zenét, és többek között konyhai eszközökkel is kreáltak felvételeket a Tom-Tomban. „A darabban ugyanis a háttérből hallatszik, hogy a konyhában iszonyú hajtás van, miközben az étteremben a vendégek jól érzik magukat. Ennek megzenésítését konyhai tárgyakkal produkáltuk. Lehoztunk Péterék konyhájából mindenfélét a stúdióba, és amikor a lobogó gáz hangjára volt szükségünk, hosszú zsinórral felvitték hozzájuk a mikrofont, és odatartottuk a gáztűzhely lángjához” – mondja László Péter találékonyságának és annak illusztrálására, hogy családias hangulatban zajlottak a felvételek.

A 90-es évek közepén voltak napok, amikor napközben A dzsungel könyvén dolgoztak, aztán éjszaka a Szamba filmzenéjén. Közben a szomszéd telken már építették az új stúdiót, és néha rengett az egész komplexum, amikor a munkagépek hozzáértek a ház falához. „Időnként újra kellett vennünk a bitang döngések miatt” – mondja Dés. Péter közben három gyereket nevelt a stúdió feletti, illetve aztán az új épület elkészültével a mellette levő otthonukban, és ha László reggel ment hozzájuk felvételre, előfordult, hogy munka előtt behívták reggelizni. Ekkoriban történt ugyanis, hogy a Rókahegyi úti stúdió és családi ház melletti telken lévő romos házat árulni kezdték. Kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt a bővítésre. Ismét bankhitel következett, aztán építkezés, nem kis hangzavarral, mert lényegében a hegyoldalba kellett belevájni az újabb stúdiót.

Amikor 1996-ban megnyitott az új komplexum, szép lassan bővülni kezdett a stáb is, és ma már hét hangmérnök dolgozik a felvételeken, mindannyian profik, és míg egyikük, Péter unokaöccse például a szimfonikusok szakértője, addig van, aki az elektronikus zenei felvételekben verhetetlen. Akad, aki az énekfelvételeknél komoly segítség, más zenei producerként tesz hozzá sokat a készülő albumokhoz. Vagyis zenésztársainak tapasztalatai szerint Péter nagyon jól válogatja meg az embereit.

***
Nemcsak rock- és pop-, hanem jazz- és komolyzenei felvételek is születnek a csillaghegyi pincében. Egészen 2013-ig, amíg meg nem épült a Budapest Music Center, Gőz László, a BMC alapítója is Péteréknél vette fel az összes kiadványát, a saját zenekarának a lemezeitől Eötvös Péter operáin át a legkülönfélébb kortárs produkciókig. (A BMC sztoriját a Forbes 2021. februári számában írtuk meg.) „Egyértelműen ők képviselik a szakmai tudás csúcsát már harminc éve” – mondja Gőz.

Amióta a BMC Mátyás utcai épületét átadták, azóta a koncertek felvétele ott helyben lehetséges, hiszen egy modern stúdió is készült benne – mellesleg Péter szakmai segítségével –, ám például Eötvös Péter továbbra is Dorozsmaival szeret dolgozni. Mindenesetre Gőz és Dorozsmai nagyban hasonlítanak, mondják ők is magukról. A világlátásukban, a gondolkodásukban és abban is, hogy alapvetően szenvedélyük a munka. Sőt mindkettőjüknek van lemezkiadója is. És – mint Gőz fogalmazott – a lemezkiadást egyikük sem elsősorban a pénzért csinálja.

Miután Péterék már elég sok felvételt készítettek, úgy döntöttek, hogy azokat a szerintük igenis izgalmas zenéket, amikben esetleg a nagy cégek nem látták az üzleti potenciált, maguk dobják piacra. „Gondoltuk, ha már felvesszük, onnan nem nagy ugrás legyártatni a hanghordozót.” 1999 óta Tom-Tom Records néven jelentetik meg kiadványaikat, azóta több százat (A Tom-Tom Recordsnál jelent meg lemezük:Dés László, Quimby, Caramel, Nikola Parov, Herczku Ági, Szalóki Ági, Korál, East, László Attila, Csík zenekar, Borlai Gergő, Hrutka Róbert, Jamie Winchester, Csemer Boggie, Apostol, Tompos Kátya, Sass Sylvia, Toldy Mária, Malek Andrea, Hien, Kaukázus, Lerch István, Charlie és még sokan mások.), a műfajok széles skáláján.

Ebben a stúdióban készültek a Jazz + Az zenekar lemezei is (ezek zenéjét is Dés szerezte, a szövegeket Geszti Péter írta). „Jó példa Péter kreativitására, meg egyáltalán arra, hogy mennyivel több hangmérnöknél, hogy miként készült például a Csepp a tengerben című dal. Egész nap dolgoztunk, este úgy jöttem haza tőlük, hogy még valamilyen speciális effektek jól jönnének a számban. Mire visszamentem másnap, Péter olyan csodálatos dobeffekteket adott hozzá, hogy majd elájultam” – meséli László, aki szerint egyes zenékhez Péter kiváló alkotói és zenei empátiájával az átlagosnál is többet hozzátett. Olyat, ami már a műszaki tudáson felül van. Mások Horváth Charlie Nézz az ég felé című dalát említik, mint olyat, amiben erősen benne van Péter keze munkája.

***
Legutóbb A Pál utcai fiúk című Dés-lemezt hozták össze együtt, amihez komoly, nagyzenekari felvételekre is szükség volt. „A vágy villamosa című balettdrámát pedig teljes egészében a Tom-Tom kihelyezett, szimfonikus felvételekre alkalmas nagy stúdiójában vettük fel” – mondja Dés. Egy ilyen nagyszabású produkció rögzítése sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mint egy poplemezé, hiszen a kísérőzenékkel együtt húsz–huszonkét zeneszámot is fel kell venni, ráadásul sok a kórusprodukció, ami extra munka. „Tíz–tizenkét énekes napokig énekel ilyenkor, és a keverés is sokkal tovább tart, így könnyen a duplájára ugrik az idő. Ráadásul például egy színházi produkciónál nem is mindenki profi zenész, így arra is figyelnie kell a stúdió személyzetének, hogy ott komfortosan érezzék magukat, akkor is, ha nem sikerül minden elsőre.

A hangstúdiókban a munkát hagyományosan órabérben árazzák be, és úgy kalkulálnak, hogy egy poplemez felvételéhez legalább két–háromszáz óra szükséges. A Tom-Tomban az óradíj 2021-ben tizenkétezer forint körül van, és ez már a hangmérnöki szolgáltatást is tartalmazza. A cechet a zenész vagy a lemezkiadó fizeti – vagyis a Tom-Tom Records gondozásában megjelenő produkcióknál ez Péterék költsége. A néhány milliós stúdiódíj könnyen felszalad akár a duplájára, ha még hozzáadjuk a hanghordozógyártás, a grafikai munka és a reklám, valamint a videóklip-készítés költségét – márpedig 1500 forintos átadási árral számolva a CD-eladásokból manapság aligha jön be hat–hétmillió forint bevétel. „Mivel a CD-eladás annyira visszaesett, hogy abból már nem lehet finanszírozni a felvételeket, az egész világ arrafelé megy, hogy a koncertturné bevételeiből fizetik a zenészek a stúdiókat is.

Talán ez is szerepet játszik abban, hogy a mostani popdalokat minél kisebb stúdióigénnyel, számítógépen, kevés élőhangszeres játékkal igyekeznek létrehozni, mondja Péter. Szerinte, ha a digitális streamszolgáltatóknak egyszer kritikus számú előfizetőjük lesz, a fillérekből összejöhet akkora összeg, hogy az mentőöv lehet a zeneiparnak. „Hiszen minden kiadó és zenész álma az, hogy minél több minőségi körülmények között készülő zene szülessen, amik létrehozásakor zenészek muzsikálnak együtt, inspirálva egymást. Ha ezek a lehetőségek elmaradnak, el fognak távozni a remek hangszeres tudású zenészek is, és nem sarkallják a fiatalokat arra, hogy itt műveljék a szakmájukat, ez pedig óriási veszteség lenne a magyar kultúra számára.”

***
Körülbelül a 2000-es évek első évtizedének közepén elkezdtek hemzsegni Magyarországon a nemzetközi filmes forgatócsoportok, nem függetlenül persze a filmtörvényben nekik kínált adókedvezményektől. Itt vette fel például a BBC a Robin Hood című sajátgyártású sorozatát, amit eredetileg egyetlen évadosra terveztek, de aztán akkora siker lett, hogy folytatták. A rendező, a zeneszerző és a producer körbenézett: találnak-e megfelelő stúdiót Budapesten a hangutómunkákra, a szinkronra, a zajozásra és a zenei betétek felvételére.

„Meghallgatták a potenciális jelölteket, és nekünk is szóltak, hogy nincs-e kedvünk megpróbálni. Idejött egy öttagú produceri csapat, és hosszan faggattak, hogy milyen referenciákat tudunk felmutatni. Én mondtam, hogy filmen ugyan még sosem dolgoztunk, de például nagyzenekari produkciókon már igen, meg utószinkron-felvételeken is, és eddig akármilyen tevékenységet bevállaltunk, azt jól teljesítettük, így ezt is nyugodtan ránk bízhatják” – meséli Péter.



A Robin Hood volt az első ilyen összetett munkájuk, amiből harminc rész készült végül. Aztán az egyik megbízás hozta a másikat, náluk készültek például Peter Gabriel filmzenéi, és az egyik legutóbbi projekt a Hivatali titkok című brit–amerikai dokumentumfilmdráma volt. „Lényegében zenei szolgáltatást exportálunk a világba” – mondja Péter. Akár azt is könnyen megtehetik, hogy például az indonéz légitársaságnak zenét vesznek fel Budapesten, miközben a zeneszerző mondjuk Sydneyből felügyeli a folyamatot. „Online össze tudjuk kötni a producereket az itteni stúdióval, hallják a karmestert, a zenészeket, bele tudnak szólni, tudják kontrollálni, kinyílik a világ így” – mondja Péter. A covidjárványban ez különösen hasznos volt.

Online össze tudjuk kötni a producereket az itteni stúdióval, hallják a karmestert, a zenészeket, bele tudnak szólni, tudják kontrollálni, kinyílik a világ így.

Rendszeresen készítenek utószinkront is, szakszóval ADR-t (az addititonal dialogue recording rövidítése). „Eleinte csak néztünk, amikor röpködtek a nemzetközi munkákon ezek a hárombetűs rövidítések, de aztán megtanultuk őket” – nevet Péter. Az ADR azt jelenti, hogy ha Budapesten forgat egy stáb, miközben az egyik színész korábbi munkájának a szinkronját például Los Angelesben készítik, és ki kell javítani egy-két mondatot utólag, akkor összekötik a kinti stúdiót az ittenivel, és senkinek nem kell utazni. Ron Perlman amerikai színész volt az első, aki a Hellboy című filmnél ezt kipróbálta Péterékkel, azóta olyan hírességek fordultak meg a Tom-Tomban utószinkronfelvételen, mint Jeremy Irons (ő a Borgiák című tévésorozatot forgatta Magyarországon), Nicolas Cage (a The Unbearable Weight of Massive Talent forgatása miatt jött hazánkba), vagy Charlize Theron (ő pedig a The Coldest City című filmjén dolgozott Budapesten).

Nagyjából tíz éve pedig filmzenéket és nagyzenekari felvételeket is rögzítenek – persze egy ideig éppen ezek a nagy létszámú felvételek maradtak el a covid miatt, így tavaly mintegy húsz százalékkal visszaesett a bevétel. Az ilyen produkciók rögzítéséhez pedig már nem elég nagy a Rókahegyi két stúdió, inkább három–négyszáz négyzetméteres, nagy belmagasságú terem az ideális megoldás. Ezért Péterék rendszerint bérelt helyen készítik el a felvételeket. Viszonylag állandó helyszín a Hubay Jenő Zeneiskola nagyterme, de a járvány idején párszor a BMC kitűnő akusztikájú koncerttermét is kölcsönkérték. Péter szerint nagy hiány van a városban ekkora termekből, ezért tavaly kinéztek egy telket, és az az álmuk, hogy építenek egy sajátot. „Eléggé közbejött a covid – de a szándékunk töretlen.”

Tom-Tom Hangstúdió Kft.

Alapítás:
1989
Tulajdonosok:
Dorozsmai Péter, Magyari Erika
(ő a stúdió irodavezetője is)
Árbevétel
(millió forint)
2018
219,4
2019
188,2
2020
158,0*

Adózott eredmény
(millió forint)
2018
47,7
2019
31,9
2020
18,0*

*Becslés
Forrás: Bisnode, cégközlés