Print

Aranytojások

Galambos Márton
2021. június 28. 3 perc olvasás

Közösségimédia-szerkesztőt keresünk, egészen pontosan social media managert, mert így talán könnyebb találni. Meglepett, hogy nem árasztottak el minket az önéletrajzok, de úgy tűnik, a munkaerőpiac telítettsége nekünk is megmutatja magát. 

Még az újranyitó éttermesek is arról számoltak be, hogy egyáltalán nem egy csettintésükbe került, hogy pincért, szakácsot találjanak éttermeikbe, sokan egymásra ígértek bérben, mások nem tudták visszacsábítani a melós és most bizonytalan piacra a máshol gyökeret eresztő egykori kollégákat. Ez is a koronaválság (remélhetőleg) lecsengő szakaszának sajátossága. Igaz a munkaerőhiányt legalább ismerjük a korona előtti időkből.

Egy ötvenes éveiben járó, sikerre éhes sikerember dilemmái, ahogy azokat ő maga és a legközelebbi barátai látják.


Nem úgy, mint az inflációt. A KSH által kimutatott öt százalék meglepett, de esendő egyszeri fogyasztóként mégis akkor kerekedett el a szemem, amikor egy köret nélküli főételért egy budai sörözőben 4000 forintot kértek. Tudom, az inflációval a kacsacomb árában találkozni jelentősen first world problem, de az élmény emlékezetes marad, és fejembe verte, hogy a következő hónapokban (években?) ezzel az üggyel minden üzleti vezetőnek és általában mindannyiunknak kezdenie kell valamit.

Azért 2021 nyara elsősorban mégsem az inflációról, hanem a sportról szól, és ilyen szempontból is jó döntés volt nyárra hozni szokásos évi sportlistánkat, amin Szo­boszlai Dominik holtversenyben első lett Hosszú Katinka mellett. Az első férfi a lista elején – milyen üdítő, hogy ilyet is leírhatok, általában a fordítottja a hír. Dominik ráadásul úgy érte el eredményei, közösségi médiás jelenléte és egy hirdetői zsűri pontozása alapján a helyezését, hogy az elmúlt hónapokban nem is játszhatott. Még egy ok, hogy miért került júniusban a Forbes címlapjára, hogy így aztán nekünk még jobban hiányozzon a válogatott meccseiről. 

Másnak lehetőséget hoz egy csapattárs sérülése. Valter Attila beugró ember volt a Giro d’Italián, aztán úgy bizonyított, hogy beszélgetni sem kellett arról, hogy maradjon-e, vagy sem. A rózsaszín trikó napokra reflektorfénybe helyezte a nálunk csak kevesek által figyelt sportot. Mi pedig hozzuk a magazinos hátteret: akit mélyebben is érdekel Attila életútja és a kerékpársport pár érdekessége, új kollégánk, Unyatyin­szki György portréjában megtalálja. 

Pont kerékpárversenyző még nem volt, de Geszti Péter sokoldalúsága így is meglepő. Gyerekszínész, tévés, reklámos, előadó, dalszövegíró, producer. Bármihez nyúl, a közönségsiker fontos szempont, talán ennek is köszönhető, hogy amennyire sokoldalú, annyira megosztó is. Bánáti Anna portréjából elsősorban nem egy életút ismerhető meg (bár az is), inkább egy ötven­es éveiben járó, sikerre éhes sikerember dilemmái, ahogy azokat ő maga és a legközelebbi barátai látják.