Print

A legjobb ötletek a kikötések közben jönnek

Ács Gábor
2020. szeptember 01. 16 perc olvasás

Dimítrisz Szkopelítisz, becenevén Mícosz 1956-ban alapította meg hajós cégét, és igencsak megküzdött azért, hogy a görög tengerjárók egyik ikonja, közismert és népszerű figura legyen belőle. Előtte senki se vette a bátorságot, hogy összekösse a Náxosz környéki egészen pici szigeteket, de Mícosz kapitány belevágott, és harminc év kemény munkával jutott el addig, hogy a kicsi bárkák után egy görög viszonylatban közepes méretű hajót meg tudjon vásárolni. Amikor 2014-ben, 88 évesen eltávozott, már évek óta a fia volt a kapitány, mára pedig a második generációváltáson is túl van a családi cég, az alapító unokája a főnök.

Noha a Szkopelítisz-hajók viszonylag kicsi területen ingáznak, a cég országos hírnévre tett szert már a 70-es években. Ezt a görög szigetvilágban szokatlan megbízhatóságával érdemelte ki: persze nem kevés tengeribeteg utas után kellett takarítani az évek során, de szinte nem tudott a tenger annyira háborogni, hogy a kis hajók ne szeljék biztonsággal a Kis-Kükládok szigetei között a habokat. Lassan húsz éve már, hogy a maximum 170 embert és tíz autót fuvarozni képes Express Skopelitisszel biztosítja a család, illetve a Small Cyclades Lines társaság a szigetek közti személy- és áruforgalmat.

A matrózok harmadik felszállásunkkor már szinte régi ismerősként köszöntenek.


Az első kanyar: négy bájos kicsi sziget
Amikor a karanténból kifelé bámulva a koronajárvány utáni első célpontunkat kutattuk, hamar rájöttünk, hogy nem ússzuk meg szigetjárás nélkül az évet, a Kis-Kükládok szigetcsokra pedig hamar a lista élére ugrott. Különleges, eldugott és vírusmentes helyre vágytunk, amikor kiderült, hogy a magyar utazók június közepétől beléphetnek Görögországba, már ugrottak is a repjegyek a kosárba.


Akkor még csak Athénban lehetett belépni az országba, onnan kellett megoldani az eljutást a szigetekre. Az utolsó pillanatban törölt szárnyashajójárat miatt jó nagy újratervezésre volt szükség, de egy pároszi éjszakázás után ott találtuk magunkat, ahol tényleg a madár se járt. Akárkivel is elegyedtünk beszélgetésbe, azonnal jött a kérdés, hogy honnan érkeztünk. És szinte mindig mosolyogva közölték a helyiek, hogy mi vagyunk idén az első külföldiek, akikkel találkoznak.


Már a szigetjárás tervezésekor kiderül, hogy a hajó itt a mindennapi élet alapvető része, minden sziget, minden falu az érkezéséhez igazítja napirendjét. Vannak napok, amikor nem is jár másik hajó a szigetek között. Heti háromszor erre jön ugyan Athénból a nagy Blue Star gőzös, de éjjel, vissza pedig hajnalban, szigetjárásra nagyjából alkalmatlan.


Így a Kis-Kükládok felfedezésének kiindulópontja a turista számára is az Express Skopelitis menetrendje. Ez pedig nem túl bonyolult. Amorgósz egy nagyon szép, de kevesek által ismert, közepes méretűnek mondható sziget, ott lakik a hajó, amely csak a nevében Express. Náxosz a környék legnagyobb szigete, sok szolgáltatás csak ott érhető el. A kettő között, Náxosztól délre emelkednek ki a tengerből a Kis-Kükládok gyöngyszemei, a hajó pedig hétfőtől szombatig délelőtt bejárja az utat Náxoszra, majd délután visszatér.


A napok között csak az a különbség, hogy melyik szigeteket és kikötőket érinti a hajó, amely szinte a turista otthonává válik az alatt a pár nap alatt, amit a Kis-Kükládokon tölt. Nagyon könnyen az ember szívéhez nő, barátságos, kint és bent is kényelmes, látszik rajta, hogy szívvel-lélekkel babusgatják, tartják karban. Nem baj, hogy lassú, nem zavaró a szél, élmény a fedélzetről nézelődni, miközben a sok kicsi, de különböző formájú és magasságú sziget között navigál. A matrózok harmadik felszállásunkkor már szinte régi ismerősként köszöntenek, ráadásul gyakorlatilag percre pontosan közlekedik, ami tényleg ritkaság a teljes görög szigetvilágban.
Amorgósz ugyan már csak mérete miatt sem tartozik a Kis-Kükládokhoz, de kár kihagyni, ha erre járunk. A hosszú, keskeny sziget közepén futó magas hegygerinc még fényes nyári napokon is gyakran felhőbe burkolózik, és tele van turistaösvényekkel. A déli oldalon a meredek oldal bezuhan egyenesen a tengerbe, ott lakott település alapítására nem igazán volt mód. Az egyik e­lképesztő helyen álló Hozoviótisza kolostor be­le­simul a szinte függőleges falakba, nem véletlenül ez a sziget fő látnivalója.


A lankásabb északi oldalon két hangulatos kikötőfalucskában lehet sétálgatni és nagyon finomakat enni a tavernákban, plusz ott a sziget keskeny és girbegurba utcácskáival és hófehér házaival hívogató főfaluja a gerincen. Elvileg busz is jár a három település között, csak nem koronavírus idején. Nekünk maradt az autóbérlés, az egyik legelső turistának járó kedvezménnyel egy napra 25 euróért.


Amikor az Express Skopelitis reggel elindul Amorgószról szokásos útjára, általában Kufoníszia az első megállója. A Kis-Kükládokhoz tartozó négy lakott sziget közül ez a legturistásabb, aminek okát bárki rögtön kitalálhatja, aki behajózik: itt és csak itt vannak hosszú homokos strandok. A környékbeli szép, lakatlan szigetekre indulnak innen kenutúrák, meg nem rossz ötlet bringát bérelve bejárni a főfalutól távolabb eső eldugott kis öblöket. De ezentúl itt a pihenésen van a hangsúly, átlagos nyarakon több száz, jórészt görög turistával leszünk egy helyen.


A hajó útvonala és a sok szállás miatt nem rossz ötlet bázisnak Kufonísziát választani és a Náxosz felé eső két pici szigetet napi kirándulás keretében felfedezni például egy nap héderelés, egy nap szigetjárás üzemmódban. Ebben az esetben jut rájuk napi hajómenetrendtől függően öt–hét óra. De az igazi elvonulást kedvelők inkább töltsenek két-három napot a legkisebb szigeteken. Közülük Szhinúsza a laposabb. Amikor elmegy a hajónk, a kikötő öblében két tavernát találunk. Bő negyedóra séta felfelé gyalogúton a sziget egyetlen települése, amit itt se hívnak másként, mint Horának.
Nagyon kellemes hely, néhány kávézóval és étteremmel, bájos házakkal. Innen több irányba is egy-két kilométerre lelhetünk strandokat, ahol lehet, hogy senkivel se találkozunk. Amikor pedig már újra a hajóra várunk, nagyon praktikus, hogy a kikötő melletti tavernákhoz strandzuhany és napágyak tartoznak. Egy kiváló szuvláki vagy görög saláta után jó, ha marad idő gyorsan csobbanni egyet az asztalunktól pár méterre levő öbölben.


Pár perc hajókázásra innen magasodik Irakliá szigete. Itt se laknak kétszázan se, de még ez is megoszlik két település között. A kikötőfalu, Ájiosz Jeórjiosz a nagyobb, de a három kilométerre, a hegyen fekvő Panajá a hangulatosabb. A sziget a cseppkőbarlangjáról híres, amit külön vonzóvá tesz, hogy csak gyalog, köves ösvényen közelíthető meg. Futótúra keretében cserkésztük be a kikötőből indulva, ehhez a sziget túlsó hegyoldaláig kellett eljutni.


Nem könnyű kirándulás, oda-vissza, kissé eltérő útvonalon, tizenkét kilométer a táv, ötszáz méter szintemelkedéssel. A táj végig lenyűgöző, szigetünk lankái és a gyönyörű tenger mellett mindig más szomszéd szigetekre látni rá. A fő célnál először egy kisebb barlang nagy száját pillantja meg az ember, aztán mire gyanakodni kezd, bevillan egy pici mesterséges bejárat, amin csak laposkúszva lehet átjutni.
Benn rengeteg szép cseppkőképződmény vár és kell pár perc, míg a Baradlán edződött magyarban tudatosul, hogy miért érzi furcsán magát. Mert nyilván jóval kisebb ez a barlang a miénknél, de érintetlen, kiépítetlen, tök egyedül vagyunk, nincs se világítás, se cseppkőneveket hadaró és a csapatot nógató idegenvezető. Ide nem árt fejlámpát hozni, telefonos zseblámpafunkcióval nem az igazi.


Visszaútban Panaját is útba ejtettük, már csak azért is, mert a túra elején fejenként háromliteres vízkészletünk erősen fogyóban volt. Itt már csak egy bolt és egy étkezde működik, de itt ettük egész úton a legkülönlegesebbet: valami furcsa marinált halképződménnyel kínáltak a rendkívül barátságos helyiek. Egyébként ez volt az első és majdnem egyetlen hely, ahol nem lehetett bankkártyával fizetni, ami hatalmas fejlődést mutat a szigeteken az elmúlt években. Ettől függetlenül megszavaztuk, hogy Irakliá lett az út során a kedvenc szigetünk, ha egyszer visszamegyünk erre a vidékre, ide vackolunk majd be jó pár napra.


A Kis-Kükládok szigetei közti szokásos hajóútvonaltól félreeső helyen fekszik a negyedik kis sziget, Donúsza. Ide már az Express Skopelitis is csak heti háromszor tér ki, meg a nagy gőzös is, csak utóbbi Náxoszt a másik, északi irányból kerüli meg. Vannak napok, amikor egyáltalán nem érkezik hajó, helyi turisták is csak másfél hónapig, a csúcsszezonban akadnak. A kikötő faluja a fő település, a hegyoldalban magasra kúsznak a házak, de elég elszórtan, messzire egymástól. Bármelyikben lesz a szállásunk, gyönyörű kilátást ad a tengerre. A nagyjából kerek szigeten egy tizenkét kilométer hosszú turistaút lényegében körbevezet, persze az eldugott strandokra érdemes letérni róla. Útközben elhagyatott, néhány házas településekbe botlunk.

A barlanghoz vezető ösvény Iraklián


Néhány nappal azután, hogy hazatértünk, beindultak a nemzetközi repülőjáratok a nagyobb görög szigetekre. A magyar turisták idén nyáron minden eddiginél könnyebben elérhették a Kis-Kükládokat, hiszen még arra a közeli szigetre is indult július közepén közvetlen járat, amelyik maga is kötelező bakancslistás látnivaló: ez Szantorini. Aki még nem járt ott, annak célszerű a vulkánszigetet is bejárnia, mielőtt átruccan a Kis-Kükládokra. Ebben legalább az egyik irányba menet segít a Skopelitis is, vasárnaponként ugyanis a szokásos szigetköre helyett átjár Amorgószról Szantorinire. De a melegen ajánlott kombinációk száma végtelen, a Kükládok nagyobb szigetei között északra haladva Míkonoszra jutunk, ahova szintén van már fapados légi kapcsolat Budapestről.

A második kanyar
A görög szigettúrákon a legjobb ötletek gyakran a kikötések közben jönnek. Sok tervezéssel, a folyton változó és sokszor csak az utolsó pillanatokban meghirdetett hajómenetrendek alapján kialakít az ember egy útvonalat, és törvényszerű, hogy nem fér bele minden, amit szeretne megnézni. Mindig van pár sziget, ahol nem szállunk ki, csak állunk a hajó tetején, nézzük a tájat, ahogy közeledik a sziget, befordulunk a kikötőbe, aztán kiderül, mennyire szippant be a város látványa. Nísziroszról Rodosz felé hajózva így haladtunk át pár éve Tíloszon is, abban a pillanatban nyilvánvaló volt, hogy ennek mielőbbi visszatérés lesz a vége.


Azért is lett Tílosz a korona2 projekt főszereplője, mert még augusztus elejére is szempont volt, hogy kevesek által látogatott, de könnyen elérhető szigetet találjunk. Rodosz közelsége miatt az utóbbi is stimmelt, gyorshajóval Rodosz városból másfél óra az út. Tílosz mellett szólt továbbá, hogy a második görög körre már nem szigetről szigetre járást irányoztunk elő, hanem egyhelyben maradós családos nyaralást, amihez egy nagyobb sziget az ideális, ahol kevesen vannak rajtunk kívül, de akad napokra elég látni- és tennivaló. Tílosz ráadásul egy érdekes és fontos projektet visz, a fenntartható turizmust tolja, nap-, szél- és vízenergia bevetésével függetleníti a saját energiaellátását másokétól.


Az alapprogramok közül a strandolás igazán kulturáltan űzhető a sziget kikötővárosában, Livádiában. A hosszú apró kavicsos partszakasz gyerekszemmel nézve kissé gyorsan mélyül, de elő a pipákkal, könnyűbúvárkodni is érdemes, mindig kavarnak kisebb halrajok a kristálytiszta vízben. A part mentén végig tavernák és kávézók sorakoznak, éhezni-szomjazni itt nem lehet. Van néhány árnyékot adó fa is, és 2020-ban pont annyira kevés volt főidényben is az ember, hogy jusson mindenkinek az árnyas részekből, és senkihez se kelljen kábé tíz méternél közelebb kerülni.


Tílosz az a sziget, ahol érdemes beruházni turistatérképre, a jelzett útvonalak napokra elegendő programot kínálnak. A legjobban kiépített útvonal Livádiából vezet a parttal párhuzamosan a hegyoldalban egy csobbanásra csábító, szép kis öbölbe. Onnan hegymenetben fel lehet menni a teljesen elnéptelenedett Mikró Horió szellemfaluba, ahol azért esténként egy bár kinyit a fiatalok kedvéért.


Ha gyalogtúrázunk, innen célszerű visszatérni Livádiába, de egy napra érdemes autót is bérelni, hogy a sziget minden közúton elérhető zegzugát bejárjuk. Van itt egy nagyon hangulatos halászfalu (Ájosz Andóniosz), a Szent Pantaleon-kolostor is érdekes és nagy meglepetésünkre egy hippitanya jellegű partszakaszt is találtunk. A sziget egyetlen homokos strandját ugyanis ellepték a sátrazó-bulizó fiatalok. Ide és a főfaluba, Megálo Horióba busszal is el lehet jönni, viszont az elefántmúzeumhoz saját kocsi kell, vagy néhány kilométer gyaloglás. Meglepő, de itt éltek Európában legtovább törpeelefántok, az ő történetüket meséli el, természetesen a kihalás körülményeivel bezárólag a kis múzeum. Közelében a barlang, ahonnan az elefántcsontok előkerültek.

Egy lakatlan sziget a hajóról;


A tíloszi esték is emlékezetesek. Szürkületkor a fél sziget vacsorázni indul, Livádia főterét pedig ellepik a gyerekek. Könnyű azt hinni, hogy a sziget összes gyereke ilyenkor kijön egy nagy közös bandázásra, de nem zavaróan hangosak, a legjobb helyi étterem, az Omónia előtt ücsörögve inkább hangulatossá teszi az estét a gyerekzsivaj.


Egy lassú gőzös megy aznap Rodoszra, amikor este a gépünk indul hazafelé. Az öt és fél órás menetidő van, akinek bosszantó, de nekünk jó hír, hogy a Stavros két szigetet is útba ejt. A gyors szemrevételezés, majd kis utánaolvasás eredménye: Hálkira fél napra, Szímire viszont akár két-háromra is visszatérünk egyszer.

Kedves görög kecskék

2020 a szigeteken
A járványügyi szabályok betartásában a görög szigeteken sokkal nagyobb volt a fegyelem, mint Magyarországon. A hajókra senkit se engedtek fel lázmérés nélkül, és mindig le kellett adni egy személyes adatokkal és elérhetőségekkel kitöltött nyomtatványt is az esetleges kontaktkutatás miatt. Előbbi persze kockázat is az utazónak, ha például a hazautazás reggelén bármilyen apró betegség miatt, tök koronafüggetlenül belázasodik valaki a családból, akkor bukhatjuk az egyetlen aznapi hajót, amellyel elérhetjük a repülőt. Az összes szállásadó maszkban fogadott, azonnal kérték a kézfertőtlenítést. Volt, aki két méterről hevesen gesztikulálva jelezte, hogy nem szeretné a kisebb távolságot. Az éttermekben minden evőeszköz, de a só-bors is előre csomagolt, minden vendég előtt fertőtlenítik az asztalt és tesznek ki kézfertőtlenítőt. A maszkviselés zárt terekben jellemző, de kis boltokban, kávézókban megesett, hogy a vendégek nem hordták, és nem is szóltak rájuk.