Print

A jéghez közel maradni

Knittel Martin
2021. szeptember 27. 13 perc olvasás

„Találkoztál Timivel, a recepciósunkkal, épp vele beszélgettünk arról nemrég, hogy milyen vicces, hova nőttünk” – mondja Koppány Olivér, a KNP Law ügyvédje, amint helyet foglalunk a várnegyed szomszédságában, a környezethez méltóan Palazzo Hunyadinak keresztelt irodaház hatalmas tárgyalótermében.

War room, gondolom magamban, háborúk helyett filmbeillő, gondosan megtervezett jogi csatákat vizionálva, de Olivér ennél kedvesebb képet fest. „Édesanyám korábbi munkahelye – mosolyog –, ahol Timi is dolgozott, nekem kvázi a napközim volt. Akkor még Hot Wheels autókkal játszottam az előtérben.”

Csaknem huszonöt évvel később már ügyvédként ül édesanyjával, Nagy-Koppány Kornéliával, a KNP Law alapító-vezető ügyvédjével a szomszédos tárgyalóban, ahová az Egyesült Államokban eltöltött tizenkét év után érkezett meg tavaly szeptemberben. Megfontoltan, olyan ügyvédesen mesél. Egy-egy szónál rápillant kollégájára – ez viszont sokkal inkább fakad a külhoni évek nyelvi elszokásából, mint bizonytalanságból.

Az ügyvédek világában a bizalmi kérdések miatt pedig sokkal inkább számít az ismertség, mint az, hogy ki tud megírni egy adásvételi szerződést.

Ha tényleg ezt akarod, el kell költöznöd
„Kezdettől tudatosan készültem a jogi pályára. Másodikos lehettem, amikor megmondtam édesanyámnak: azt akarom csinálni, amit ő.” Olivér azért hozzáteszi, hogy kisiskoláskorában nyilván teljesen más fogalma volt arról, valójában mivel foglalkozik az édesanyja. „Csak annyit láttam, hogy bent ült az irodában és gépelt. Harmadikban prezentálni kellett, hogy mivel foglalkoznak a szüleink, és amikor engem kérdeztek, azt mondtam, anya profi e-mailező.” De kitartott amellett, hogy anyja nyomdokaiba lép. Főként a problémamegoldás fogta meg a szakmában, azóta is nagy becsben tartja, hogy ügyfeleik bizalommal keresik fel őket egy-egy problémával.

Az édesanyjától könnyen elleshető karrierút ellenére azonban közel sem örökölt sors a pályaválasztása, Kornélia sokáig próbálta lebeszélni fiát a jogi karrierről, csak a középiskola vége felé kezdte komolyabban venni Olivér ügyvédi terveit. Ekkor jött az ukáz: ha tényleg ezt akarja, ki kell mennie Amerikába, hogy a nemzetközi jogásznak elengedhetetlen nyelvtudás mellett másféle gondolkodásmódot, más kultúrát is eltanuljon. Így Olivér kiköltözött Bostonba, ott végezte el az alapképzését, majd később a jogi egyetemet, és az ügyvédi vizsgáját is az Egyesült Államokban tette le.

Egyetemi pályafutása alatt már aktívan kereste a lehetőségeket, hogy ügyvédi irodáknak dolgozhasson – undergraduate diplomájának megszerzése után konfliktuselemző volt Washingtonban, akkor ez a szakterület különösen forró téma volt. 2014 márciusában jelentette be Barack Obama Oroszország elleni első körös szankcióit válaszul a megkérdőjelezhető krími népszavazásokra, majd később a terület elcsatolására.

A szankciók többek között megtiltották az amerikai vállalatoknak, hogy együttműködjenek bizonyos orosz vagy orosz többségi tulajdonosú cégekkel. „Ez a jogi irodáknak káosz volt akkor – mondja. – Ki kellett találni egy metódust, ami alapján eldönthették, szabad-e együtt dolgozni egy adott céggel.”

Szerencsésnek tartja magát, hogy az amerikai szakma befogadta, nem érezte különösen zártnak, de nem is a tradicionális úton mozgott. Egyik gyakorlati pozícióját is a szabad idejében felvett jégkorongedzői állásával szerezte: a Montgomery Blue Devils hokicsapat utánpótlásával foglalkozott, és az egyik szülő egy neves ügyvédi irodánál, a Willkie Farr & Gallaghernél dolgozott.



„Minden héten részletes e-maileket írtam a meccsekről, erre figyelt fel. Látta, hogy tudok kommunikálni, és jól bánok huszonnyolc mérges szülővel.” Az ügyvédek világában pedig a bizalmi kérdések miatt többet számít az ismertség, mint az, hogy ki tud megírni egy adásvételi szerződést. „Az elvárt intelligencia és készségek megléte mellett Olivér ügyesen és zökkenőmentesen navigált a pályán. Kisfiús bája miatt segíteni akarod, szurkolsz neki, és megteszed érte azt a bizonyos extra lépést is” – írta róla kérdésünkre Chris McKenna, a rangos Foley & Lardner ügyvédi iroda partnere, Olivér egyik első mentora.

Az amerikai jogrend ismerete mellett a legfontosabb szerinte is a nagyon különböző gondolkodásmód, amire az édesanyja is felhívta a figyelmét, és amit tizenkét év alatt sikerült elsajátítania. Nem tartja sem jobbnak, sem rosszabbnak a magyar hozzáállásnál, egyszerűen csak másnak – de határozott előnynek érzi, hogy egyedi nézőponttal tud szolgálni ügyfeleinek. A magyar oktatási rendszer szerinte sokkal jobban igyekszik a jogot feketén-fehéren megtanítani, egyértelműen kijelölni, minek hogyan kéne működnie.

Az Egyesült Államokban az ügyvédek sokkal alkalmazkodóbbak. „Más a mentalitás. Ha például egy szerződésben egy választott bírósági záradék kijelöli, hogy egy jogvitát csak Svájcban lehet tárgyalni, akkor is felteszik a kérdést, hogy hol szeretnénk rendezni az ügyet – majd a másik fél szól, ha ez neki nem felel meg.”

Ez a különbözőség, az amerikai szemlélet szerinte az általános üzletmenetben is tetten érhető a KNP-nél, a jogi kérdésekkel szembeni nyitottság mellett belülről, szervezetileg is nyitottabbak. Az itthon hagyományosan társulásként működő ügyvédi irodákkal ellentétben – ahol egy-egy ügyvéd főként a saját ügyfélportfólióján, saját jelöltjeivel dolgozik – szabadabb az átjárás a projektek között, mindenki együttműködve viszi előre az irodát. Így nagyobb a felelősség is, de a szabadabb kollaboráció növelheti a szolgáltatás minőségét.

Miközben a gondolkodásbeli különbségekről beszélünk, Olivér mosolyogva jegyzi meg, hogy hiába nőtt fel nemzetközi környezetben, kiköltözésekor azért neki is voltak kulturális nehézségei – sokszor nem találta a hangot az amerikaiakkal, inkább európai társaságban mozgott. „Itthon magyarnak túl amerikai voltam, Amerikában túl magyar” – nevet.

Még nekem is sokat kell tanulnom
Mindig tervben volt, hogy idővel átveszi a stafétabotot a családi üzletben, külföldi karrierjét viszont a tervezettnél hamarabb hagyta ott. Ha nincs a járvány, valószínűleg még marad Amerikában, de édesanyja – főként gyógyszer- és egészségügyi joggal foglalkozó, nagyobb nemzetközi ügyfeleket képviselő irodája – a covid miatt egyre leterheltebb lett. „Édesanyámmal a kapcsolatunk mindig inkább szakmai volt, így amikor szólt, hogy kellek itthon, tudtam, hogy most valóban eljött a hazaköltözés ideje.”

Stílusos irodájuk, a Palazzo Hunyadi Az Év Irodája dizájndíj második helyezettje lett 2019-ben.

A 2006-ban alapított, huszonhárom fős irodát jelenleg Kornélia, Lencs László, Füzessy-Maglics Tímea és Olivér vezetik. Olivér viszi az üzletfejlesztési ügyeket, a feladatkört Kornéliától vett át. A generációváltás pillanata még nem érkezett el, de a küszöbön áll. „Ez elkerülhetetlen – mondja. – Mikor jön el, nem tudjuk, még nekem is sokat kell tanulnom. Most jól érezzük magunkat, szeretünk egymással dolgozni.” Örül, hogy édesanyja újult erővel merült el munkájában, miután több, időigényes és fárasztó feladatot átvett tőle.

Ettől függetlenül tudatosan tanulja a vezetést is, figyel kollégái igényeire, a szervezet fejlesztésére vagy például arra, hogy jó hangulatú közegben dolgozhassanak. Ez a járványügyi korlátozások miatt különösen hangsúlyos lett: péntekenként az iroda romkocsmahangulatot idéző konyhájában megnyitották kis KNP Pubukat, sörök, borok és hamburgerek társaságában beszélgettek. „Ez volt akkor az egyetlen hely, ahol kikapcsolódhattunk.” A távmunkának egyébként a járvány alatt sem volt nagy hagyománya, az iroda kényelme és a társaság miatt legtöbbjük odabent dolgozott.

Csendes befektető egy bio-gyógyszeripari és egy ruházati startupban, Írországban pedig egy turisztikai cégben van jelen.

Közben üzleti szempontból is bővülnek, de csak megfontoltan – az egyik legjelentősebb magyarországi nemzetközi irodaként egyedülállóan friss az új jogterületük, a fehérgalléros bűncselekményekkel foglalkozó, Hadzsi István vezette praxis. Úgy érzi, szakterületekben már elég sok gyakorlatot lefednek, de itt is inkább az ügyfél diktál: ha több megkeresésük akad egy speciális igénnyel, keresnek hozzáértő ügyvédet, és bővítik a csapatot.

Csak úgy, a jó szívedből?
„Afféle mentális kikapcsolódásnak csinálom” – mondja Olivér, amikor a kockázatitőke-befektetések világára terelődik a szó. Még Bostonban fertőzte meg a vágy, hogy később ő is ezzel foglalkozzon, első munkahelyén, a Foley-nál Garai Gábor tiszteletbeli magyar konzultól leshette el, hogyan keresztezi egymást a jogi praxis és a magántőke.

Mint üzleti angyal tapasztalatait még a tengerentúlon kezdte el gyűjteni. Csendes befektető egy bio-gyógyszeripari és egy ruházati startupban, Írországban pedig egy turisztikai cégben van jelen. „Nincs fókuszom, inkább csapatokba fektetek, mint konkrét iparágakba” – mondja. Szerinte is nagyon fontos a leendő vezérigazgatók hozzáállása, tőkéjével olyan üzleti partnereket keres, akik nyitottabbak egy aktívabb kapcsolatra, és nem csak a pénzt szeretnék.

Ez viszont sokszor még gondokat okoz, szerinte a magyar startupok sokkal visszafogottabbak és zárkózottabbak, eleinte nem szívesen nyitnak olyan befektetők felé, akiket nem ismernek. „Amerikában ez teljesen máshogy működik, ott ha azt mondod valakinek, hogy van pénzed, egyből jön a válasz: beszélgessünk a befektetésről egy vacsora mellett” – írja le tapasztalatait.

Hazaérkezésekor csatlakozott az üzleti angyalokat startupokkal összekötő Hungarian Business Angel Networkhöz (Hunban) is, hogy elmélyítse kapcsolatait. Jelenleg első magyarországi befektetését tárgyalja – neveket, összegeket sem ehhez, sem korábbi befektetéseihez nem mond még, de reméli, hogy hamarosan bejelentheti, hova rakott tőkét. Inkább korai, előmagvető szakaszban lévő startupokra hajt, mert kisebb összegekkel kockázatvállalóbb, és ebben az érettségi fázisban a vállalkozók is nyitottabbak az új kapcsolatok, a külvilág felé.

Itthon főként mentális egészséggel foglalkozó startupokkal dolgozna együtt – az Amerikában látott iparági trend szerinte előbb-utóbb eléri Magyarországot is. „Ráadásul fontos lenne, hogy a mentálhigiéné elfogadottabb legyen itthon. Ne féljünk attól, hogy problémáinkkal szakemberekhez forduljunk! Ez Amerikában az utóbbi években nagyon sokat változott.”

„Olivér hazai kockázatitőke-befektetőként még viszonylag friss ismeretség, de a start­upoknak pont nagyon izgalmas amerikai, élő befektetési tapasztalata van. Ez a kapcsolat a határon túllal és a jó gyakorlatok importálása olyan hozzáadott érték, ami nagyon jól illik az egyesületünkbe is” – mondja Károlyi Antal, a Hunban elnöke. Szerint az amerikai piac sajátosságainak ismerete mellett a jogi szemlélet is sokat segíthet a startupoknak. Ezt Olivér is hangsúlyozza, ügyvéd lévén ő ebben van otthon, ezért is keres szinte mindig maga mellé befektetőpartnereket, hogy a vállalkozások alaptevékenységét is „leokézza” valaki.

Mostani befektetése után azt tervezi, hogy mélyebben elmerül a magyar startupok világában – nem zárkózik el a külföldi célpontoktól sem, ha szakértelemmel rendelkező befektetőtárs keresné meg, de tapasztalatát itt tudja leginkább kamatoztatni. Az általánosságban elvárt rohamos növekedési mutatókkal ellentétben itt is megfontoltabb stratégiát követ, jobban szeretné, ha nem rohannának fejvesztve nagyon különböző piacokra a befektetései.



„Kezdjük el Magyarországon, és nézzük meg, hogyan működik. Nem kell agresszívan nőni. A reálisabb terveket keresem inkább” – mondja, és ebben is megmutatkozik, hogy ez egyfajta „szívprojekt”. Nem csak gyorsan akarja forgatni a pénzt, bár az is igaz, hogy a hagyományosan hosszabb időtávra lekötött kockázatitőke-befektetések piacán bolondság is lenne elvárni, hogy hamar kínálja magát kedvező kiszállási lehetőség.

A szívéhez közel álló másik feladathoz is visszatérne Magyarországon: keresi a lehetőséget, hogy jégkorongedzői tapasztalatával segítsen egy csapatot. Büszkén meséli, hogy a Montgomery Youth Hockey Association még az év edzőjének is megszavazta 2016-ban, a Kék Ördögökkel pedig a marylandi állami bajnokságot is megnyerték az U16-os korosztályban. „Amikor itthon hokizni kezdtem, még nem is volt rendes jég Budapesten. Most már gyönyörű jégcsarnokok vannak. Próbáltam felvenni a kapcsolatot a csapatokkal, de egyelőre nem igazán értenek. »Várj, edzősködni akarsz, csak úgy, a jó szívedből?« Nem is kérnék érte semmit, csak szeretnék a jéghez közel maradni.”