Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Kép: chuttersnap // Unsplash

Vége a kedvezménynek: lakáseladási hullám indulhat meg

Az elmúlt két-három évben a lakásvásárlók körülbelül 30 százaléka befektetési céllal vett lakást, egy részük hitelből. Most eladás mellett dönthetnek azok, akire nem vonatkozik a hitelmoratórium meghosszabbítása, és eddig Budapest belső kerületeiben adták ki a lakásaikat turistáknak.

Szeptember végén a budapesti használt lakásokat 715 ezer forintért kínálták eladásra, ez lényegében stagnálást jelent éves szinten. A hetedik kerületben azonban 813 ezer forintnál tartott a négyzetméterár, ami 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól – derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

2018-ban és 2019 első felében a befektetési célú vásárlók egy része lakáshitelből finanszírozta a lakásvételt és elsősorban a turistákat célzó rövid távú lakáskiadásból fizette a törlesztőrészletet.

Van, aki hosszabb távra próbálta kiadni az eddig lakáshotelként használt ingatlanát, de a kínálat növekedése miatt az albérletárak 10-15 százalékkal csökkentek március óta.

Az érintett befektetőknek az általános hitelmoratórium márciusi bevezetése még adott egy kis haladékot, viszont egy részükre nem vonatkozik majd a moratórium meghosszabbítása. Sokuk inkább az eladás mellett dönthet, ha ismét törlesztőrészleteket kell fizetni. A moratórium meghosszabbítása a gyermeket nevelőket, a közfoglalkoztatottakat, a nyugdíjasokat és a munkanélkülieket érinti. Ők további hat hónap haladékot kaptak 2021 júniusáig.

Most 4–5 ezer lakásnál merülhet fel az eladás, ami a budapesti adásvételek éves forgalmának 10-12 százalékát teheti ki.

Ha sokan döntenek az eladás mellett, az olyan hullámot generálhat a belvárosi kerületekben, ami akár a külső kerületekbe kigyűrűzve is alacsonyabb árakat eredményezhet.

Kép: Chuttersnap // Unsplash

Oszd meg!

"A szabadság hajlandóság arra, hogy másokért felelősséget vállaljunk."

Friedrich Nietzsche, filozófus