Ha kiesik egymillió járulékfizető a rendszerből, azzal nem lehet majd biztosítani kétszázezerrel több nyugdíjas ellátmányát, valódi reformra lesz szükség – írja a nyugdíjszakértő. Mit lehet tenni?
Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolión megjelent véleménycikkében arról ír, hogy miközben a kormányzati nyilatkozatok alapján valódi nyugdíjreformra a következő 10-15 évben nem számíthatunk, igenis égető szükség lenne a valódi nyugdíjreformra.
Mint írja, „másfél évtized múlva – a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulásának kezdetétől – félmillióval kevesebb (munkaerőpiacra beérő) gyerekkel és másik félmilliónyi tartós külföldi munkára szegődő vagy kertelés nélkül kivándorló fiatal magyarral, azaz
mintegy egymillióval kevesebb járulékfizetővel nem lehet biztosítani kétszázezerrel több nyugdíjas ellátmányát a ma megszokott (európai összevetésben nagyon alacsony) szinten sem”.
A kormány az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében tett vállalást a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára, módosítására is, aminek 2025. március végéig kell megtörténnie.
Farkas a cikkben kifejti, hogy 2040-ig az unióban átlagosan 0,4 százalékponttal (a GDP 11,7 százalékára) nőnek az állami nyugdíjkiadások. Ehhez képest itthon jelenleg 3 százalékponttal alacsonyabb a GDP-arányos nyugdíjkiadás, aminek Farkas szerint az lehet az egyik magyarázata, hogy Magyarországon a nyugdíjkiadások körében nem szerepelnek a korhatár előtti és a rokkantsági típusú ellátások. Az unió szerint itthon 2070-re nőhet a GDP jelenlegi 8 százalékáról 12 százalékra a nyugdíjkiadás.
Megfelelő-e a magyar nyugdíjemelés?
A szakértő szerint az egyetlen intézkedés, aminek hosszú távon is kedvező hatása volt, az a nyugdíjkorhatár emelése. Csakhogy emellett sürgető feladat lenne például a nyugdíjak megállapításával kapcsolatos anomáliák kezelése. A jelenlegi valorizációs eljárás során „gyakorlatilag ugyanolyan erejű tényező, hogy melyik évben kéri valaki a nyugdíjat, mint az, amitől egyébként függ a nyugdíj (a ledolgozott évek száma és az életpálya-átlagkereset)”, írja Farkas. Csakhogy ennek hatására „minden nyugdíjas elszegényedési csúszdára kerül, ahonnan nem tud kiugrani, legfeljebb a csúszda meredékségén enyhíthet a 13. havi nyugdíj és a megfelelő nyugdíjemelés”.
„De megfelelő-e a magyar nyugdíjemelés? A rövid válasz: nem” – szögezi le Farkas. Hiába kell Magyarországon a nyugdíjakat az infláció mértékével emelni, „a nyugdíjemelési eljárást vezérlő szabályok nem garantálják a nyugdíj reálértékének tényleges megőrzését”. Farkas azt is kijelenti, hogy
„a nyugdíjemelés során sem a korábban megállapított nyugdíjak leszakadó értékét, sem pedig a mélyszegénységbe csúszott nyugdíjasok nyugdíját nem kompenzálják, vagyis sem valorizációs, sem szolidaritási emelési korrekció nem érvényesül”.
Mi a megoldás?
Farkas az elemzés végén konkrét megoldási javaslatokat is tesz. Említ alacsonyabb kockázattal járó intézkedéseket (65 éves korhatár megtartása, szocho-mentesítés, a járulék- és nyugdíjplafon visszavezetése, a 13. havi nyugdíj összegének korlátozása vagy egységesítése), illetve kockázatosabb javaslatokat is. Utóbbiak között például a nyugdíjak felbruttósítását, a foglalkoztatói nyugdíjpillér általános bevezetését, az egyéni nyugdíjszámlák bevezetését, vagy bármilyen egyéb paradigmatikus változtatás bevezetését, akár az állampolgári alapnyugdíj és a foglalkoztatói nyugdíjpillér kombójára épülő hibrid rendszer vagy a magyar nyugdíjpontrendszer bevezetését.
