Nagyon rossz érzés visszaolvasni a 2021-es évzáró cikkem utolsó részét. Ami akkor pocséknak tűnt, az visszatekintve már szinte kellemesnek tűnik – látva, hogy mi következett 2022-ben és mi vár ránk 23-ban. Mégis gyarmat leszünk?
Egy éve már látszott, hogy az infláció komoly probléma lesz, de ami mára a valóság, az senkinek a legrosszabb álmaiban se nagyon bukkant fel. A Magyar Nemzeti Bank 2021 őszén 3,5 százalékos inflációt jósolt 2022-re, az év végi inflációs jelentésében már az 5-tel kacérkodott, ebből lesz 15. Persze a háborúval se számolhatott senki, de az elszállást csak részben magyarázza ez és az energiaár-robbanás. Mostantól úgy lesz Európa-bajnok a magyar infláció több hónapig egészen biztos, hogy a rezsicsökkentés és az árstopok ideiglenes mérséklő hatása még érződik.
Az nyilvánvaló volt az év elején, hogy 2022 a Fidesz kormányzásának első komoly tesztje lesz, igazán komoly válsághelyzetben még nem kellett bizonyítaniuk – a covid első pár hónapja inkább csak bemelegítés volt. Az eredmény elég lesújtó: piaci folyamatok semmibe vétele, káosz, kapkodás.
Ha nem arra mennek a dolgok, amerre szeretnénk, rendeletben megmondjuk, merre az arra. Ha ennek negatív hatásai vannak, rendeletben betiltjuk azt is.
A gazdaság szereplői úgy fordulhatnak rá 2023-ra, hogy bármelyik nap arra ébredhetnek: éjjel totálisan átírták a rájuk vonatkozó szabályozást, vagy épp belenyúltak a zsebükbe és kivett az állam belőle tetszőleges milliárd forintot, hogy a nép látszólagos megkímélésével tömködje a költségvetési lyukat.
A gazdaságpolitka még mindig teljesen alárendelt a populista ígéreteknek, a rezsicsökkentés és az árstop szent és sérthetetlen, előbbihez a költségvetés közelgő összeomlása, a benzinárstophoz az üzemanyaghiány miatt nyúltak csak hozzá. A piac törvényszerűségei alapján pontosan lehetett tudni, hogy hiány lesz a vége, de csak az utolsó utáni pillanatban, amikor már órás sorok álltak a kutakon, lépték meg a nyilvánvalót.
Mintha továbbra is az lenne a kormányzási vezérelv, hogy majd csak lesz valahogy.
Előbb-utóbb csak szerencsénk lesz, újra nekünk dolgoznak a külső körülmények. Ameddig meg lefelé tartunk, megkeressük a megfelelő bűnbakot. Háború, szankciók, Brüsszel stb.
Na ezt nem lehet tovább csinálni és ez a legfontosabb változás 2022-ben. Uniós források nélkül az év végén rendeletileg újraírt büdzsé rögtön borul, viszont a pénzek érkezéséhez komoly feltételeket kell teljesíteni. Olyanokat, amelyek teljesen ellentétesek azzal az iránnyal, amit a kormány az elmúlt években követett a jogállamiság, jogbiztonság és átláthatóság terén.
Nincs többet puszira pénz,
annyit tudott a kormány elérni, hogy nem vesztek el végleg ezek a források, lehet tovább küzdeni értük. Sőt, inkább kényszer ez.
A forint inflációt erősítő zuhanását a jegybank csak a gigantikusra emelt kamattal tudta megállítani. Minden nap, amíg az irányadó ráta 18 százalékon áll, gyilkolja a gazdaságot. Ha nincs, vagy méregdrága a hitel, akkor nincs fejlődés. Teljesen bizonytalan, hogy az év elejére várt 25 százalék körüli inflációs csúcs után el tud-e kezdeni a jegybank úgy kamatot vágni, hogy a forint nem reagál rá negatívan. Meglepő lenne, ha nem érkeznének leminősítések a hitelminősítőktől, a reálbérek nagyot esnek, a fogyasztás látványosan szűkül. Optimista szcenárió az, hogy recesszió nélkül megússzuk.
Ebben a helyzetben óriásit javítana az ország megítélésén, ha sikerülne lehívni az uniós forrásokat. Ez 2023 legnagyobb kérdése: hajlandó-e a kormány ennek fejében visszavenni a jogállam leépítéséből és a központosított korrupcióból. Vagyis elfogadni azt, amit Brüsszel ezzel kapcsolatban elvár.
