Maduro mellett van még egy vesztese Trump venezuelai katonai beavatkozásának: Kína.
Kína számára a venezuelai események nem általános olajpiaci sokkot, hanem egy nehezen kezelhető ellátási és stratégiai válságot jelentenek. Bár Venezuela a globális olajfogyasztás kevesebb mint 1 százalékát adja jelenleg, Peking szempontjából kulcsszereplő: a kínai import döntő része olyan nehéz, magas kéntartalmú nyersolaj, amelyre számos kínai finomító – különösen Santung tartományban – technológiailag optimalizálva van. Ezek a kapacitások nem tudnak gyorsan vagy költséghatékonyan átállni más, könnyebb olajminőségekre.
A kockázat három szintje, amivel Pekingnek számolnia kell
A kockázat első szintje pénzügyi. Kína állami bankjai – mindenekelőtt a China Development Bank – a 2000-es évek vége óta olajért cserébe nyújtott hitelekkel finanszírozták Venezuelát, amelyekből becslések szerint 17–19 milliárd dollárnyi kintlévőség maradt fenn. Ez Peking egyik legnagyobb, árualapú, egyetlen országra koncentrált követelése, amelynek megtérülése most politikai és katonai bizonytalanság alá került.
A második szint az operatív sokk. A kínai független finomítók az elmúlt években kifejezetten a venezuelai Merey 16 típusú olajra építették kokszoló kapacitásaikat, amelyet mély diszkonttal tudtak beszerezni a nyugati szankciók miatt.
Ha ezek a hordók eltűnnek, a pótlás csak drágább közel-keleti vagy orosz alternatívákkal lehetséges, rosszabb finomítói hozammal és szűkülő árréssel.
A harmadik – és Peking számára talán legaggasztóbb – dimenzió stratégiai. Washington a venezuelai művelettel azt üzente, hogy kész katonai erőt alkalmazni olyan nyersanyag-ellátási láncok megszakítására, amelyek Kína gazdasági biztonsága szempontjából kritikusak. Ezt erősíti, hogy az amerikai pénzügyminisztérium engedélyével a Chevron továbbra is exportálhat venezuelai olajat az Egyesült Államokba, vagyis
minden amerikai irányba elmenő hordó közvetlen hiányként jelenik meg a kínai piacon.
Kína nem egy klasszikus olajár-robbanással néz szembe, hanem azzal a helyzettel, hogy a finomítói rendszer technológiai kötöttségei miatt nem az ár, hanem a megfelelő minőségű nyersanyag válik szűk keresztmetszetté. Ez a sokk kevésbé látványos, de hosszabb távon komoly versenyhátrányt okozhat a kínai feldolgozóiparnak.
Mit hozhat a jövő?
A venezuelai helyzet rendezése Kína számára nem bináris kimenetelű, hanem három, eltérő kockázatú pálya mentén képzelhető el – írja az amerikai Forbes. A legvalószínűbb forgatókönyv a pragmatikus alku: Peking csendben alkalmazkodik az új politikai realitáshoz, és elfogadja, hogy a China Development Bank olajért adott hiteleinek csak 40–50 százaléka térül meg. A veszteség fájdalmas, de kezelhető, miközben Kína alternatív – kanadai, iraki – nehézolajforrásokkal próbálja stabilizálni finomítói ellátását.
Egy kevésbé kedvező pálya az elhúzódó patthelyzet, amelyben Kína nem ismeri el az új venezuelai vezetést, a független finomítók pedig tovább próbálkoznak a szankciókat megkerülő beszerzésekkel. Ebben az esetben az Egyesült Államok másodlagos szankciói a banki elszámolásokon keresztül 6–9 hónapon belül felőrölhetik a kínai finomítók árréseit, és pénzügyi-ipari sokkot okozhatnak.
A legrosszabb kimenetel egy venezuelai államkudarc, amelyben a politikai átmenet összeomlik, az olajtermelés 600 ezer hordó/nap alá esik, és a nehéz, magas kéntartalmú venezuelai olaj évekre kiesik a globális piacról. Ebben a forgatókönyvben Kína lényegében elveszíti pénzügyi követeléseit, miközben az amerikai rekonstrukciós kísérletek sem hoznak gyors eredményt.
A legvalószínűbb út jelenleg a csendes kompromisszum, de mindhárom szcenárió azt üzeni: Kína számára ez nem kereskedési veszteség, hanem stratégiai leírás lehet – azaz annak felismerése, hogy az árualapú hitelezés és a szankciós arbitrázs egy geopolitikai fordulatnál gyorsan elértéktelenedhet.
