Már sokszor gondoltam, hogy leállok az állampapíros témával, de újra olyan sok kérdést, észrevételt kaptam, hogy néhány fontos szempontra talán nem árt, ha felhívom a figyelmet a nagy újrabefektetési dilemma kapcsán.
Örömteli, hogy sokan betolták a pénzüket az inflációkövető állampapírba, amikor visított a kotta, hogy ezt kell tenni. Épp ezért nehéz most, amikor beesik a nagy halom kamat, dönteni a továbbiakról. A kotta ugyanis nem hogy nem visít, de szinte semmit se mond, az állami adósságkezelő – a maga szempontjából profin – belőtte úgy az állampapírok kondícióit, hogy egyértelmű nyertes nincs. Ha a jelenlegi várakozások szerint alakul az infláció és csökkennek lassan a pénzpiaci hozamok, akkor nem lesznek számottevő különbségek a következő években az egyes állampapírok által biztosított hozamokban.
Akkor mégis mi alapján döntsünk? A legfontosabb, hogy szusszanjunk egy nagyot és vegyük számba a következő kérdéseket.
Mindenekelőtt: milyen a kockázatvállalási hajlandóságom? Sokan jöttek be a PMÁP-ba azért, mert látszott a 35 százalékos fix kockázatmenetes hozam két évre. Ma, amikor ugyanez jó esetben 15, az első dilemma, hogy a magasabb hozamért a pénz egy részét áttegyük-e más, magasabb kockázati szintet képviselő befektetésekbe. Az utóbbiakkal kapcsolatos esélylatolgatás több újabb cikk témája lehetne, most csak azt a hármat említem, ami szigorúan szubjektíven számomra vonzó kategória.
Vannak egyrészt kiváló és a piaci hangulattal általában nem együtt mozgó közepes cégek a magyar tőzsdén. Aztán, nagyon csekély súllyal a legfontosabb kriptoeszközök is jó színesítőelemnek tűnnek. Harmadrészt pedig vannak egészen kiváló magyar portfóliókezelők, akiknél magukért beszélnek a hozamok. A legjobb magyar abszolút hozamú alapoknak is érdemes egy kis helyet szorítani.
Második kérdés: devizaarány. Én tavaly év vége óta meglehetősen pesszimistán tekintek a forintra, de az elemzői konszenzus is ma már inkább gyengülést vár. A friss jegybanki 100 bázispontos kamatvágás egyik üzenete is az, hogy a kilengésmentes, lassú gyengülést ők is tolerálják, a Nagy Márton-féle gazdaságpumpálás meg eleve gyengítő hatású, csak
a kormányt egyáltalán nem zavarja az árfolyam, ha valami kis GDP-növekedést ki lehet mutatni mellé.
Aki átcsoportosít kockázatosabb befektetések felé és nem csak magyar eszközöket vesz, az rögtön létre is hozta a maga is devizakitettségét, a kockázatmenetes szinten maradóknak inkább csak azt kell eldönteniük, hogy a devizásításhoz kilépnek-e a magyar állampapír világából. Van ugyanis euró alapú magyar inflációkövető állampapír is, meg persze lehet sokféle formában német, vagy amerikai kötvénybe is fektetni – de már nem a megszokott és full ingyenes, full adómenetes magyar kincstári számlán.
Ez a kényelmi faktor igenis fontos: ami nem a magyar állampapírszámlán van, annál a költségekkel és – ha nem tbsz, vagy nyesz-számlán kereskedünk – a kamat-, illetve árfolyamnyereség-adóval is számolni kell.
Maceradilemma
De aki nem kockáztat és marad az állampapíroknál, annak is érdemes átgondolnia – a devizaarányon túl – még egy fontos kérdést a mostani befektetési döntés előtt. Ez pedig a maceradilemma: akarunk-e gyakran vacakolni a folyamatos kamatfizetésekkel, újrabefektetési megbízásokkal, a piac, az aktuális ajánlatok folyamatos követésével, vagy épp elég mondjuk évente görcsölni ezen. Ettől is függ, hogy mekkora hozamra számíthatunk.
Kicsit visszalépve pár évet az időben, az akkoriban nagy kedvenc MÁP Plusznál könnyű volt megszokni, hogy pontosan ismert feltételek mentén a kifizetett kamatot automatikusan újra befekteti önmagába, nincs vele semmi dolgunk. Aztán jött a PMÁP, éves kamatfizetéssel. Szar ügy, hogy a kamatot nem lehet olyan feltételekkel visszafektetni bele, mint amikor magát a papírt vettük, de jó, kamatfizetéskor körbenézünk és döntünk.
A most legvonzóbbnak tűnő két papír, a 3 éves fix és a Bónusz azonban három havonta fizet kamatot. Ha ezekből veszünk, akkor először negyedévente döntünk a kamat újrabefektetéséről, de előbb-utóbb más és más papírok lesznek elérhetőek, vagy vonzóak és azoknak megint máskor lesz a kamatfizetése. Elég hamar oda jutunk, hogy pár hetente fizet majd kamatot valamelyik papírunk, gyakran kell rendelkeznünk ezekről a pénzekről. Ez persze tök egyszerű a Webkincstárban, de
az állampapírkamat-újrabefektetési megbízásadásnál azért vannak izgalmasabb szórakozási lehetőségek, valljuk meg.
Ez tehát a többség számára inkább teher, időpazarlás. Ha nem nézünk körbe, gyengébb papírt választunk, ha meg igen, sok időt emészt fel. A legrosszabb pedig, ha elfelejtjük, nem csináljuk, akkor meg ott marad a számlán a pénz kamatozás nélkül. És akkor összességében rosszabbul járunk, mintha egy gyengébb kamatozású, de egyszerűbb, ritkábban kamatot fizető papírt választunk.
Állampapír: ez az, ami jó vétel lehet alacsony infláció mellett is
Ezeket is célszerű tehát átgondolni, mielőtt átvizsgáljuk, hogy melyik magyar állampapír a legjobb. Ezt pedig lehet számolgatni-modellezni különböző inflációs és diszkontkincstárjegy-hozam várakozások alapján, de leegyszerűsítve továbbra is oda jutunk, hogy egy éven túl nézve ha az infláció a következő években tovább tud csökkenni, akkor a fix évi 7 százalékot ígérő 3 éves papír mindenképp jó vétel lehet. E mellett viszont sokféle helyzetben is a dkj-hozamhoz kötött Bónusz látszik nyerőnek, különösen 3 és 5 év közötti időtávon, amikor 2,5 százalékos prémiumot fizet.
Ennél a legnagyobb kockázat az, hogy az állam az eddigieknél is jobban belenyúl a piacba és például adminisztrációs eszközökkel nyomja le a rövid állampapírhozamot.
Végül érdemes még megemlíteni, hogy a nem lakossági állampapírok között is akadnak vonzóak, a fix kamatozásúaknál azonban számolni kell komoly árfolyamingadozással, ezért célszerű úgy kalkulálni velük, hogy a lejáratig megtartjuk őket.
A változó kamatozásúak között is vannak jók, de ezeknél
jó tudni, hogy lejárat előtti eladásnál a kincstár marzsa jóval szélesebb, mint a lakossági papíroknál.
Tehát nagyobb jutalék, vagyis kamatveszteség mellett lehet csak kiszállni belőlük.
