Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Futópálya a kertben, wellness a földszinten – épül már a százlakásos luxusház a rózsadombi torzó helyén

Két évvel ezelőtt Wáberer György megvette, nem sokkal később lebontotta a volt SZOT-szálló, az egykori szakszervezeti gyógyüdülő üresen álló szellemépületét. A helyére kerülő csaknem 100 lakásos társasház ingatlanjai jó eséllyel pályáznak majd a ‘Budapest legdrágább lakásai’ címre. Megkaptuk a látványterveket.

A volt SZOT-szálló helyét aligha kell a budapestieknek bemutatni. Látszik Pestről, látszik a Margit hídról, látszik majdnem mindenhonnan, de több mint húsz évig csak egy üresen tátongó monstrum torzította a panorámát. Két éve azonban a milliárdos Wáberer György – miután kiszállt az általa felépített fuvarozási cégbirodalomból – nagyszabású építkezésbe fogott, és Elysium néven új épületet álmodott a Rózsadomb aljába. Az épület átadása 2019-ben várható, a kivitelező Market Zrt. egyelőre a tervek szerint halad a munkálatokkal.

2016 őszén építészeti tervpályázatot írtak ki a területre. A pályázaton első helyezettet nem hirdettek, de a két második – az Építész Stúdió és a LAB5 Kft. – terveit megvették. A végül felépülő épület tervezője a CÉH Zrt., a belsőépítész pedig Csavarga Rózsa. (Ő tervezte egyébként Wáberer György Kossuth téri, közvetlenül a Parlament melletti irodájának belső terét is. Ez kimondottan jól sikerült, 2015-ben az Év Irodája lett.) A régi – Vass Antal tervezte – SZOT-üdülő épületét tavaly teljes egészében elbontották, az új épület mostanra nagyjából szerkezetkész állapotba került.

Az Elysium egy 2,2 hektáros parkban áll, így fog kinézni kívülről:

Az Elysium látványterve kívülről. Örökpanoráma a Dunára és a Parlamentre

Az Elysium látványterve kívülről. Örökpanoráma a Dunára és a Parlamentre

Ilyen lesz esti fényben:

Ebbe az aulába érkezik majd meg az ember.

A földszinti aula két emelet foglal el, körülbelül 8 méter belmagasságú lesz (Látványterv)

A földszinti aula két emelet foglal el, körülbelül 8 méter belmagasságú lesz (látványterv)

A földszinten wellness-, fitneszközpont lesz medencékkel, szaunákkal.

A belső medence tere. Ebben tényleg van valami elíziumi (látványterv)

A belső medence tere. Ebben tényleg van valami elíziumi (látványterv)

További látványterveket az októberi Forbesban talál, ahol minden elemében bemutatjuk a projektet, és mesélünk az eredeti épület hányattatott sorsáról is. A cikkből az is kiderül, hogy:

  • mennyibe kerülhet itt egy lakás
  • van-e rá fizetőképes kereslet
  • milyen extrákat tud a különleges adottságain túl
  • mitől lesz ez luxusabb a luxus társasházaknál
  • milyen hosszú lesz az úszómedence
  • hány méteres futópálya lesz a parkjában
  • és ki az, aki már szinte biztosan ide költözik.

Lapozz bele az októberi magazinba!

 

Néha kedvesnek kell lenned magadhoz egy vereség után.