Ez a 10. év, hogy Recep Tayyip Erdoğan Törökország elnöke. Gazdaságpolitikájának egyenlege lesújtó: a török gazdaság elvesztett 10 évet. Ezért most politikusként komoly árat fizethet személyesen ő maga is, a lakosság pedig fizeti már egy ideje az extra magas inflációban és a hatalmasat gyengült líra árfolyamán keresztül.
Elképesztő emberkísérleten van túl a török gazdaságpolitika. A török gazdaság a 2000-es évek végén még igazi sikertörténetnek számított a korábbi IMF-segélynek – és az IMF receptje alapján – Recep Tayyip Erdoğan elnök által végrehajtott gazdaságpolitikának köszönhetően. A török tőzsdeindex dollárban 2010-ben érte el a csúcsát, de még a 2012-13-as évek is erősnek számítottak. Ugyanakkor már akkor sok szó esett arról, hogy a török gazdaságpolitikának többet kellene foglalkozni az egyensúlyi mutatókkal.
A dilemma: növekedés hitelből vagy fékezés és egyensúly
A török vezetés egy alapvetően rendkívül egyszerű dilemma előtt állt. Vagy folytatja a hitelből történő fogyasztást és növekedést, tovább fűti a gazdaságot, nem foglalkozva a negatív következményekkel, vagy az egyensúlyi pályát tartja szem előtt, csökkenti az inflációt, egyúttal viszont recessziót kockáztat. A gazdaság lassulása, a recesszió, esetleg a munkanélküliség megnövekedése azonban nem olyan dolgok, amelyek politikusokat a népszerűségi lista csúcsára juttatnak, így ezekhez mindig nehéz támogatót találni a politikai elitben.
Ennek megfelelően egy lassan kiéleződő, de látványossá váló konfliktus alakult ki az egyensúlyi mutatókat helyre rántani akaró, és így az infláció ellen küzdő jegybank és Erdoğan között. Utóbbi
mai napig hangoztatja azt a teljesen ostoba közgazdasági nonszenszt, hogy a magas kamatok okozzák a magas inflációt.
Lényeg a lényeg, hogy a fenti csata abból a szempontból az elnök győzelmével ért véget, hogy a török politika elfoglalta a török jegybankot. Olykor próbálkoztak visszaültetni hitelesebb embereket a jegybank élére, de amikor Erdoğan veszélyben érezte népszerűségét, azonnal gondolkodás nélkül rúgta ki a piac számára hiteles jegybanki vezetőket.
Így költöttek el több tíz milliárd dollárt teljesen feleslegesen
A fenti őrületbe az is belefért, hogy 2019-20 között Erdoğan vejének (akkori pénzügyminiszter) hathatós támogatásával az akkori jegybanki vezetés lényegében eltüntette az ország teljes devizatartalékát, több tíz milliárd dollárt, olyan devizapiaci intervencióra, amely a líra stabilizálását szolgálta volna. Ez a kaland azon túl, hogy több tíz milliárd dollárba került, teljesen felesleges volt. A líra ezt követően gyorsabb ütemben értékelődött le, mint előtte.
Ha már a líránál tartunk. A gazdasági növekedés hajszolása az egyensúlyi mutatók figyelmen kívül hagyásával olyan feszültséget teremt, amelynek valahol elő kell jönnie. Nem meglepő módon a fenti elképesztően ostoba gazdaságpolitikai mix a líra árfolyamának gyorsuló gyengülését eredményezte. 2015 elején 1 dollárért 2,3 lírát kellett fizetni, jelen cikk írásakor pedig több mint 19-et. Ez olyan, mintha a 2015-ben 266 forintot érő dollár ma már több mint 1800 forintba kerülne.
Ez a brutális leértékelődés, amelyhez egyébként brutális infláció tartozik és tartozott, értelemszerűen elkezdte kikezdeni a legfőbb vezető népszerűségét. Az is csoda, hogy egyáltalán a török gazdaság eddig kihúzta. A növekedés eszetlen hajszolását, a jegybanki függetlenség durva beszántását csak azért tudták ilyen sokáig húzni, mert a 2010-es évek dollárbőségébe, laza nullkamat politikájába, magyarul a szuper kedvező külső környezetbe ez is belefért.
De még ezzel együtt is, a török gazdaság tulajdonképpen elvesztett 10 évet.
A GDP dollárban 2021 végén pont ott állt mint 2011-ben. Tehát legjobb esetben is egy helyben járt, valójában azonban a helyzet rosszabb, miközben az áhított növekedési célokat sem sikerült elérni. (Erdoğan amúgy 9 éve elnök).
Ami késik, nem múlik, az élet előbb-utóbb benyújtja a számlát. Tanulságul szolgálhat ez mindenkinek: a növekedés eszetlen hajszolása az egyensúlyi mutatók, különös tekintettel az infláció figyelmen kívül hagyása mellett, a jegybanki függetlenség beszántásával vegyítve, nem következmények nélküli játék.
Nem tudhatjuk, hogy Erdoğan tényleg megbukik-e májusban, de az tény, hogy bukásra áll nem is kicsit, és ez mindenképpen a fenti gazdaságpolitikai mix egyik fontos következménye. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a világ időközben megváltozott, az ingyenpénz korszakának vége, a befektetők a jövőben jóval kevésbé lesznek hajlandóak a fenti gazdaságpolitikai kalandokat tolerálni.
Természetesen bármiféle áthallás a magyar gazdaságpolitika éppen aktuális dilemmái és a török helyzet között pusztán a véletlen műve.
Gyurcsik Attila
az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
