Február elején életbe lépnek az orosz kőolajra kivetett, korábban elfogadott szankciók, de nagy kérdés, mi lesz a Slovnaft pozsonyi finomítójával. Mi vár a globális energiapiacra és milyen részvényt érdemes venni? Le tud-e szakadni Magyarország az oroszokról? Mennyi energia kell a boldogsághoz? Interjú.
A Nyugat és Oroszország az energiapiacon is egymásnak feszült. Hogy a kíméletlen versenyben és a Földet behálózó piaci machinációk között ki jut éppen pillanatnyi előnyhöz, sokszor banális apróságokon múlik. A németek találtak pár nem használt, speciális acéloszlopot egy kihasználatlan kikötőben. E nélkül ma aligha beszélhetnénk arról, hogy idő előtt elkészült Lubminnál a második német LNG-terminál. Oroszország közben jégtörő hajók hiánya miatt foghatja a fejét. Ellentmondanak-e egyes szankciók az EU alapelvének, lesz-e február után dízelünk és elszámolták-e magukat az európai gázpiacon az oroszok? Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjével a fosszilis energiahordozók jövőjéről, az EU-t elhagyó iparágakról, megfontolandó befektetésekről beszélgettünk, de szóba került az is, hogy mennyi energia kell valójában a jóléthez, és hogy miért szednek annyi Prozacot a 40 feletti amerikai nők.
Mennyi ideig lesz még kritikus a helyzet a gázpiacon?
Forbes.hu: Az interjúnk előtt, kedden, 60 euró alatt volt a gázár az irányadó holland gáztőzsdén (TTF). Az orosz ármanipulációt győzte le Európa, vagy csak téltábornok bukott el – szerencsénkre?
Pletser Tamás: Nyilván a tél nagyon fontos szempont, ahogy az is, hogy az európai ipar jelentős része leállt. A cink- vagy alumíniumkohászat, acélipar, műtrágyagyártás különösen érzékenyek a gázárra. Nagy kérdés, hogy ezek az iparágak mennyire indulnak majd újra. Vannak olyan jelek, hogy bizonyos iparágak végleg el akarják hagyni a kontinenst.
Friss hír, hogy Szlovákiában 70 év után az alumíniumkohászat bezárja a kapuit.
A fogyasztás 25 százalékos visszaeséséből fele-fele az időjárás és az ipar visszaesése.
Hova mehetnek ezek az iparágak?
Oda, ahol olcsó az energia: Közel-Kelet, Egyesült Államok. A műtrágya esetében magára a molekulára és nem az energiatartalomra van szükség. Ott még azzal sem vagyunk kisegítve, hogyha mondjuk olcsó elektromos áram jön nagy mennyiségben. Ráadásul komoly stratégiai cikk, az import nagyon megindult Európába, de a minőségével vannak gondok. Műtrágya nélkül nincs modern mezőgazdaság, az ilyen szektorokat itt kellene tartani.
Eddig összességében sokkal jobban reagált Európa, mint amire számítani lehetett. Az első LNG (cseppfolyósított gáz) terminált 9 hónap alatt megépítették a németek, normál időszakban 2-3 év egy ilyen elkészítése.
Hogy sikerült ilyen gyorsnak lenni, az engedélyeztetésen múlott?
Nem csak, de azt is felgyorsították. Ehhez a kikötőhöz speciális acéloszlopok kellettek, aminek a legyártása egy év. Találtak Európában olyan, nem használt kikötőt, ahol volt ilyen, kiemelték az oszlopokat és behozták. Erre mondom, hogy az alkalmazkodási képessége Európának sokkal jobb, mint amit egyébként várni lehetett. Nyilván nyomás alatt is vannak. Tavaly még 60 milliárd köbméter gáz jött az oroszoktól, kérdés, hogy idén mennyi jön majd. A következő két év még kritikus lehet.
Az oroszok érdeke is, hogy gázt küldjenek, kelet felé nincs olyan piac (se vezeték), mint az EU.
Így van. Az egy szem Szibéria ereje vezeték kapacitása 38 milliárd köbméter, de 2021-ben csak 10 milliárd köbméter gázt szállítottak benne, 22-ben becslések szerint 15-öt. Szemben Európával, ahova 2021-ben 155 milliárd köbméter érkezett. Ráadásul nincs összekapcsolva a nyugat-szibériai, illetve a Jamal-mezőkkel, ahonnan az orosz gáztermelés nagy része jön. Azt is még ki kéne építeni. Ez a keleti nyitás az oroszoknál egy 10-15 éves projekt. Nem hiszek abban, hogy ennek van realitása, Oroszországnak komoly finanszírozási gondjai vannak a háború miatt.
Ezek alapján az oroszok nem tudnak majd annyira játszani az árakkal, mint a háború előtt. Mire számítasz, hogy fog kinézni a gázpiac a következő években?
Alapvetően volatilis marad a piac egy-két évig, 2025 után lesz egy kicsit stabilabb a helyzet, amikor kialakulnak az új, európai beszállítási útvonalak. Beállhat egy 100 euró alatti árszint. A mostani kedvező ár bármikor visszafordulhat még. Például pont attól függően, hogy az európai iparágak közül melyik az, amelyik visszakapcsolja magát.
A piac mélysége kicsi most, a rendszerben jelentős bizonytalanságok vannak továbbra is. Ha újra beállnak a stabil beszállítási útvonalak, akkor a piac mélység szintjén is javulhat. Ha nagyobb a mélység, nagyobb volumen köthető le, onnantól javul a tervezhetőség.
Tavaly nyáron rekordszinten volt a gázár. Mennyi ebből az orosz machináció, és mennyi az, hogy ez egy spekulatív piac, és az oroszokon kívül más is pénzt akart keresni?
Egyértelmű, hogy az oroszok erősen próbálták befolyásolni az árakat. Az is látszik, hogy ez a piac tulajdonképpen nem tudott teljesen „piacként” működni. Ehhez ugyanis számos vevő és számos eladó szükséges.
Eladói oldalról a gázpiac 70-80 százalékát három nagy szereplő adta Európában: az oroszok mellett a norvégok és Algéria. A versenyszerű piac fele léptünk el az egyre több LNG-beszállítással, és remélhetőleg előbb-utóbb vezetékes oldalról is lesznek alternatívák. A mediterrán térség, annak is a keleti fele lehet az egyik megoldás. A napokban is találtak egy nagy gázmezőt Egyiptomban, Ciprus, Izrael szintén komoly gázvagyonnal rendelkezik. Előbb-utóbb innen is lesz vezetékes kapcsolat, erre komoly szükség lenne.
A tavaly elfogadott európai gázármechanizmus hatékonyan fékezheti majd meg a gázár elszállását?
A gázpiac egy alapvetően jól kitalált rendszer. Azt nem kalkulálták bele, hogy egy nagy szereplő elkezd irracionálisan viselkedni. A legnagyobb földgázexportőr ott van a legnagyobb gázfelhasználó mellett, több mint 50 évig építettek infrastruktúrát egymás között az oroszok és Európa, élen Németországgal. Ezt dobták most el az oroszok.
Magával az intézkedéssel annyira nem értek egyet, nem jó, ha a folyamatokba ilyen szinten belenyúlnak.
A piac a legjobb mechanizmus arra, hogy ezt az elosztást hatékonyan megtegye.
Az viszont tény, hogy pont a struktúrája miatt ez a piac egy kicsit érzékenyebb az ártüskékre. Egy 200 euró fölötti gázárat az európai gazdaság komoly recesszió nélkül nem úszott volna meg. Főleg azért, mert a gázhoz van kötve az áram ára is, hiszen a marginális áramtermelés alapvetően gázalapú Európában, és az is marad egy darabig.
Ártüskék a grafikonon. A gáz ára az irányadó TTF tőzsdei kereskedésben az elmúlt két évben (euróban).
Ezekbe a piacokba most be lehet avatkozni, de előbb-utóbb akár komoly visszatartó, negatív hatása is lehet. Például az, hogy nem épül elég gázkapacitás, ami a rendszerek instabilitásához vezet.
A következő két évre milyen árszintet prognosztizáltok?
Az én várakozásom 150 euró/megawattóra. Valószínűleg ezt lejjebb kell most venni annak köszönhetően, hogy az idei fogyasztási adatok sokkal jobbak. Ennek megfelelően az gázév végét 40 százalék fölötti gáztárolói töltöttséggel fogja Európa végre hajtani, vagyis jóval kisebb lesz az újratöltési nyomás.
Bizonytalanság, hogy mi várható a nemzetközi LNG-piacon. Tavaly bőven fölülkínáltuk a kínaiakat, de akkor a kínai gazdaság eléggé gyengélkedett, most sutba dobták a zéró covid politikát. Ugyanakkor az LNG-piac kínálati oldalról 2025-től kedvezőbb lesz, jelentős kapacitásbővítések vannak folyamatban (Mozambik, Katar, USA).
Az LNG-piacon forrás oldalról ott vannak az oroszok is.
Igen, de itt van egy komoly tévhit, amivel sokat találkozom. Sokan kérdezik, hogyhogy vehetünk orosz LNG-t. Csakhogy az orosz gázra nincs embargó.
Én inkább arra gondolok, hogy nyilván csökkenteni akarjuk a szerepüket, nem akarunk tőlük gázt venni vezetéken, de közben LNG-ben meg mégis növeljük a volument.
13 milliárd köbméterről 21-22 milliárd köbméterre nőtt az orosz cseppfolyós földgáz beszállítás tavaly az Európai Unióba. Ha lesz alternatíva, mondjuk 2025-től, akkor elképzelhető, hogy az orosz LNG-t is szankcionálhatja a Nyugat. Ez most egy keresleti piac – vagyis az oroszok el fogják tudni adni az LNG-t.
Kapacitást bővítettek amúgy az oroszok is, ez egy érdekes történet. A Jamal 2 LNG-projekt 80-90 százalékig kész van. A francia Total kiszállt innen, nagy kérdés, hogy nélkülük be tudják-e fejezni. Ők persze azt mondják, hogy igen. Csakhogy bejön egy olyan tényező, hogy ez egy fagyveszélyes területen van, ahova jégtörő kapacitásokkal bíró LNG-hajók kellenek. Az év 6-8 hónapjában itt normál esetben jeget kell ugyanis törni. Ilyen hajót a dél-koreaiak tudnak gyártani, többet le is kötöttek az oroszok, de Dél-Korea a háború kitörése után azt mondta, nem szállítják le. Most kínai hajókat keresnek, hátha azokkal tudnak majd valamit kezdeni. Nem biztos, hogy ezek tudják majd azt, amit az iparág vezető dél-koreai gyártói.
Ki akarták fagyasztani Európát, de kell a Nyugat pénze
A kőolajra kivetett EU-s szankciók február 5-én életbe lépnek. Ennek fontos része, hogy harmadik EU-s országba nem lehet majd orosz olajból finomított termékeket eladni. Menjünk el gyorsan dízelt tankolni?
Én úgy látom, hogy az európai piac nagyon készül erre: mindenki tartalékol, növeli a készleteket, építik az új beszállítási utakat. Az IMF szerint a világ harmada recesszióban lesz idén, és ennek megfelelően azért van dízelkínálat.
Elsősorban az európai piac nagyon jó olyan szempontból, hogy a dízelárrés – a dízel és az olaj közti árkülönbség – 40-50 dollár között van hordónként, ami nagyon magas. A háborúig ez 25 dollárnál soha nem ment feljebb, de 2022-ben volt 80 dollár is a különbség. Azaz: ide most nagyon megéri beszállítani a dízelt.
Ez rendben, de Amerikában is dízelhiány volt tavaly.
Honnan jöhet rövid távon a legtöbb dízel? Kevesen gondolnának rá, de a megoldás Kína. A gazdaság lassul, rengeteg felesleges kapacitásuk van. A kommunista párt exportengedélyeket adott ki: belülre úgysem tudják eladni, mehet külpiacra, amit az olcsó orosz olajból állítanak elő.
Nyilvánvalóan ez az egész rendszer így szuboptimális, hiszen kvázi mindenki ugyanahhoz a termékhez jut, egy jóval drágább költségen.
Ilyen értelemben nagy kérdés, hogy az oroszokat milyen mértékben szankcionáljuk, vagy hogy ez a szint racionális-e? Ezen magam is sokat gondolkodom.
Az viszont látszik, hogy a nyugati szankciók összességében negatívan hatnak az oroszokra. Logisztikailag nagyon nagy kihívás Európa helyett máshova eladni az olajat. A szankciók erőteljesen visszahatnak a finomított termékeik exportjára is – miközben van egy ársapka, ami meg az árbevételüket csökkenti.
Éves alapon nagyjából 20-30 százalékos bevételcsökkenés lesz náluk olajból és gázból 2023-ban, miközben ez adja az orosz költségvetés felét. 2-3 éves távon a szankcióknak nagyon drasztikus hatása lesz az orosz költségvetésre, gazdaságra – és a katonai képességekre is.
Vajon mi lehetett az orosz stratégia? Nyár végéig felhajtották a gáz árát, de utána sem szállítottak sokat Európába. Ez még úgy is érthetetlen, hogy a gázmezők nagy részét el tudják zárni.
Az orosz gáz nagy része „tiszta” gázmezőkből jön, ezeket valóban jól vissza lehet fojtani anélkül, hogy a kapacitások romlanának. Az olaj viszont öreg, nyugat-szibériai mezőkből jön, ha elzárod, a mező elvizesedik, nem lehet újraindítani.
Pletser Tamás több mint 20 éve foglalkozik az energiapiaccal. Fotó: Sebestyén László
Az olajkitermelésük már 2014 (a Krím elfoglalása) óta csökken, 2030-ra lefeleződhet, 5-7 millió hordó/nap közé. A gáznál ugyan meg tudják tartani a termelési volument, de ott meg ugye nincs piac. 2021-ben 155 milliárd köbmétert adtak Európának, és körülbelül 50 milliárd köbmétert Törökország meg Kína vett meg. A Gazprom most adta ki a tavalyi számait: lefeleződött ez a volumen. És ez még lehet kisebb, ha Európa folytatja a leválást az orosz gázról. A külpiaciak fele már most elveszett.
Európának van hosszú távú stratégiája. De mi lehetett a stratégia hosszabb távon az orosz oldalon? Lehet erről valamit tudni?
Nem nagyon. Szerintem ők tényleg azt gondolták, hogy majd Európát „megfagyasztják”. Hogy annyira ki vagyunk téve nekik, hogy tél elején könyörögni fog az EU az orosz gázért. „Kevesebb fegyvert adunk az ukránoknak, csak küldjetek gázt!”
A 300 euró feletti gázárat azért vehetjük a könyörgés egy sajátos formájának, nem?
Dehogy. Ha így is volt, ahogy gondolom, az eleve teljesen irracionális elvárás volt orosz oldalról.
Utólag már látszik, hogy a Gazprom az elmúlt 10 évben valami ilyesmi stratégiára játszott. Elárasztották a piacot nagyon olcsó gázzal 2014 óta, folyamatosan növelték a piaci részarányukat, egészen 42 százalékig! A tőlük való függést növelték. 2021-ben már valószínűleg a háborúra készültek, a harmadik negyedévtől már csökkentették a leszállított mennyiséget.
A szerződésben vállalt volument teljesítették, büszkélkedtek is vele, hogy pontosan szállítanak mindig. De az afeletti részt egyre inkább csökkentették. A 2018-as volt a csúcsév: 130 milliárd köbméter gáz volt szerződéses, ezen felül jött még 70 milliárd – ezt csökkentették aztán le. A háború kitörése után pedig sorra húzták le a hosszú távú szerződéseiket. Először a lengyelekkel, aztán a németekkel, és így tovább – a végére már csak mi maradtunk meg.
Ügyesen csináltuk?
Bizonyos értelemben igen, de azért itt van egy borzasztó érzékeny politikai kérdés is: mennyire éri ez meg nekünk valójában? Mi lesz a kapcsolatunkkal a szomszédos országokkal, a magyar kisebbséggel Ukrajnában? Ezekre a kérdésekre én nem tudok választ adni. Hogy le tudunk-e válni az oroszokról energetikailag? Azt gondolom, hogy igen, ez elérhető.
Az orosz gázszerződés is TTF-alapú (követi a tőzsdei jegyzést), de a szállítási költség nem elhanyagolható. Ha például Hollandiából hozunk be gázt, a 10 eurós szállítási díj egy 150-200 eurós ár mellett nem jelentős – de 70 mellett már igen. Ennyiből van előnye az orosz szerződésnek. Csakhogy számos politikai és amúgy szállítási kockázat is felmerül az orosz szerződés kapcsán. A Török Áramlatot is nyugati technológiából csinálták meg, 2023-ben esedékes az első karbantartása. Ki fogja elvégezni? Fog majd oda beszállítani, például, a német Siemens?
Le tudunk-e válni az orosz gázról?
Kockázat, hogy az Ukrajnán áthaladó olaj- és gázvezetékeket meddig védik az ukránok? Az oroszok ezeken keresztül nekünk is küldenek gázt és olajat, az ukránok pedig folyamatosan emelnek a tranzitdíjon.
Meglepő, de az látszik, hogy rövid távon még nőtt is a háborúban álló felek érdeke, hogy ezeket a vezetékeket fenntartsák. Az olajembargó december 5. óta él, a szankciók miatt az oroszoknak felértékelődtek ezek az útvonalak. Európát nem sikerült megfagyasztani, de az orosz hadseregnek kell a pénz.
Ezeket a vezetékeket az oroszok még véletlenül se lőtték. Az ide bekötött transzformátor házat igen, de az más területek ellátásáért is felel. Az is megdöbbentő, hogy a találatot ért trafót az ukránok előbb javították meg, mint Kijev áramellátását. A bevételre nekik is hatalmas szükségük van.
Egy kicsit aggódom az orosz precíziós fegyverek miatt – akkor tehát ezek pontossága marad kockázatnak, de direkt nem fogják lőni a vezetékeket.
Bizonyos értelemben az európai oldalról is látok gondokat azért. Az egyik kulcskérdés: hogy állítod át a Slovnaft pozsonyi finomítóját a 100 százalékban oroszról tengeri olajra? Fizikailag lehetséges, ott az Adria-vezeték. Csakhogy a horvátok hétszeres árat kérnek már érte. Elektromos áramra már van európai szabályzat, hogy vezetékkilométerenként mennyit lehet kérni, de olaj esetében nincs felső korlát a tranzitdíjra.
A hatodik szankciós csomag része volt, hogy a Slovnaft vehet orosz olajat, de nem exportálhat ebből gyártott finomított terméket.
Ez teljes őrület. Szembemegy az Európai Unió alapelvével, ami az áruk és szolgáltatások szabad áramlása határokon átívelően.
Azt hallottam, hogy most nem azért lobbiznak a csehek, szlovákok, magyarok és az osztrákok, hogy olcsóbb legyen az Adria, hanem azért, hogy a Slovnaftot mégis vegyék ki ebből a csomagból. Ezeknek az országoknak, de még Dél-Lengyelországnak is kulcsfontosságú, hogy a Slovnaft exportálhasson. Arra számítok, hogy lesznek még finomhangolások. Ha valahol az olajembargó feszültséget okoz, az EU szép csendben vissza fog lépegetni.
Fejlemény: lesz export
A Mol február 5-e után fennakadások nélkül tudja biztosítani a hazai üzemanyagellátást, hiszen zavartalanul tudja feldolgozni a Barátság-vezetéken érkező orosz kőolajat, illetve az ársapka kivezetésével az import is vissza tud jönni. Hozzátették, a szlovák finomító kapacitásaira nem a magyar, hanem a cseh és osztrák fogyasztóknak van szüksége – írja a Világgazdaság a Mol közlése alapján. A régió ellátásbiztonsága szempontjából kiemelten fontos, hogy a pozsonyi finomító képes legyen az osztrák, cseh és lengyel piacokra is terméket szállítani.
Erre azt követően nyílt lehetőség, hogy a magyar kormány – több más kormánnyal együtt – sikeresen lobbizott annak érdekében, hogy az orosz kőolajat feldolgozó vállalatok – az orosz kőolaj részarányának függvényében – tudják folytatni a termék exportot.
A magyar kormány más tagállami kormányokkal együtt sikeresen érte el, hogy február 5-e után is tudjon kőolajtermékeket exportálni a két ország. A magyar kormány a héten már kormányrendeletben szabályozta ennek módját, így a magyar finomító képes folytatni az exportot a határon túlra. Várhatóan a szlovák kormány is a napokban létrehozza az ehhez szüksége jogszabályt, melynek következtében a pozsonyi finomító is tudja folytatni export tevékenységét.
Azt is kiemelték, hogy a Slovnaft pozsonyi finomítója a kihirdetett szankciók következményeként megemeli a tengeri kőolaj beszerzésének és feldolgozásának arányát, amennyire azt a technológiai és logisztikai korlátok engedik. Így továbbra is ellátja majd export piacait és fontos szerepet játszik a régiós ellátás biztonság megőrzésében.
Akkor visszatérek a korábbi kérdéshez: hogy lesz így nekünk dízelünk?
Felkészültünk és tudunk hozni Schwechatból vagy végső esetben Triesztből.
Jó drágán.
Drágán – a kikötőnek és a vasúti szállításnak is szűk kapacitásai vannak. De ha a Slovnaftnak vissza kell vágnia a termelést, az önsorsrontás az egész régiónak. Február 5-ig itt megoldást kell találni, akár úgy, hogy Pozsony is kap haladékot. Ez lenne a legegyszerűbb. (Az orosz olajra vonatkozó korlátozás február 5-én lép életbe.)
Említetted, hogy le tudnánk válni az orosz gázról. Hogyan?
Több dolog is kellene hozzá. Horvátország szerepe megnő, az ottani LNG-terminál jelentős beszállítási pont. Előbb-utóbb képbe kerülhet a román földgáz is (itt egy különadó miatt vannak gondok – LINK), de bővítenek a lengyelek, görögök, és jöhetne még plusz kapacitás a nyugat-európai rendszerből is, a MET is kötött le most kapacitásokat.
Látni kell, hogy a leválás nekünk is pénzbe kerül. Sok pénzbe. Politikailag a jó magyar–horvát viszony is nagyon fontos lenne, itt épp az energetika területén vannak feszültségek. A horvátok pontosan tudják, hogy mennyire fontos lett a szerepük a régiónk gázellátásában, és ezt maximálisan ki is akarják használni.
Oroszországtól le kell válni, nemcsak amiatt, mert háborúznak, hanem amiatt is, mert a beszállítói stabilitásuk nagy mértékben megromlott. Lesz-e hosszabb távon annyi olajuk, hogy exportáljanak? Nyugati technológia híján hogyan tartják majd karban a vezetékeket?
Az orosz elitnek tragédia, ha Ukrajna sikersztori
Putyin uralmának vagy a háború vége hozhat majd új helyzetet az energiapiacon?
Az biztos, hogy Európa évtizedekig nagyon figyelni fog arra, hogy ne legyen olyan kitettsége Oroszország irányába, mint korábban. Mi lehet a fordulópont? Talán, ha az oroszok megélnének egy olyan történelmi pillanatot, mint 45-ben a japánok vagy a németek. Ennek kicsi a realitása.
Éltem, tanultam kint Oroszországban, kedvelem az irodalmukat és a történelmüket. Utóbbi a folytonos felemelkedésről és összeomlásról szól. Nem tudtak stabilan építkezni és folyamatosan előjött a militáns, nagyhatalmi szemlélet.
Valamikor meg kell értenie az oroszoknak is, hogy erőszakos területszerzéssel nem tudnak semmit elérni, ilyet nem csinálunk a XXI. században. Így is a világ egyhatoda az övék.
Mi értelme több területet birtokolni? De Oroszország arról szól, hogy tízezer ember, egy szűk oligarchakör, gyakorlatilag lenyúlja az egész országot. És ez a kör még nagyobb vagyont és hatalmat akart.
De a háborús veszteségekkel ez a szűk kör sem jár jól.
Mi a háború valódi oka? 2018-ban kint voltam a focivébén Nyizsnyij Novgorodban, beszélgettem egy orosz sráccal. A szovjet gondolkozásban az ukránokat lenézték, az oroszok ma is alapvetően így állnak hozzájuk. A srác azt mondta, Oroszország egy börtön, a felesége vízumot sem kap. Sőt még „ezeknek az ukránoknak is jobb, 20 év alatt 6 szabad választásuk volt, az IT-szektor bedolgozik a Nyugatnak, mehetnek, ahova akarnak, nekünk meg itt van Vlagyimir Vlagyimirovics”. Az orosz elit nem engedheti meg magának, hogy legyen egy olyan szláv, egykor az érdekszférájába tartozó nagy ország, ami sikeresen integrálódik a Nyugatba. Ez az egész oligarchikus orosz elitet ütné agyon.
Az energiastratégia nemcsak technológiai, de értékválasztás is. Fotó: Sebestyén László
Felmerült több alternatíva is Magyarország energia ellátása kapcsán, geotermikus energia vagy az, hogy a szélenergia piacát nem fojtják el, mint eddig. Ezek valós kitörési pontok lehetnek az orosz függésből?
Nagyon komolyak. A geotermiának igen fontos szerepe lehet, elsősorban az épületállomány fűtésében, a szélenergiára pedig egyértelműen szükség van. Egy ilyen kérdés megválaszolása nemcsak technológiai, de ideológiai-politikai kérdés is. Gondoljunk a vízenergiára! Bős-Nagymaros óta, főleg a lassúfolyású vizekre, hatalmasat fejlődött a technológia. Elő lehet ezt a témát újra venni? Ezek az ügyek nemcsak technológia – de értékválasztások is, a világon mindenhol.
És nagyon komolyan el kellene kezdeni szigetelni. A megtakarított energia megtérülésénél nincsen jobb. Erre amúgy az EU is nagyon szívesen adna pénzt, és a magyar gazdaságnak is kiváló lehetőség, a szektor rengeteg embert tudna foglalkoztatni is.
Ez az értékválasztás most sokkal inkább tűnik kényszernek: egyszerűen nincs más hátra, mint előre.
Egy új korszak kezdődött el. Az elmúlt évtized az arról szólt, hogy az energia olcsó. Már 2018-19-ben arról írtam, hogy ennek vége lesz. Nagyon jól látszott, hogy mindenhol a beruházási aktivitás alacsony volt ahhoz képest, amennyire a kereslet nőtt. Három dolog van, ami ezt az energiaforradalmat kirobbantotta.
Egyrészt az alulberuházás; másrészt az, hogy van a fejlődő és a fejlett piacon egy-egy nagyon komoly kihívás. A fejlett piacokon ez az energiaváltás: zöldíteni, a fejlődő piacokon meg a népességrobbanással járó energiaéhség. A harmadik pedig a geopolitika. Ez a három dolog egy magasabb árkörnyezetet fog eredményezni a következő évtizedre.
A saját befektetőinknek is azt mondom, hogy szerintem az első félévet ki kell használni, venni energetikai, meg nyersanyagtermelő cégeket, meg ilyen alapokat.
Hogyha például beindul Kína az év második felében, mert kijövünk ebből a recesszióközeli helyzetből, robbanni fognak az árak. Látszik is egy pár helyen már: a lítiumnak, például, az ára már 5-6-szorosára emelkedett. Megfordult a trend. Az elektromos autók elterjedésével az akkumulátorok gyártása miatt csökkent az ára, most meg exponenciálisan megy fel az ehhez szükséges alapanyagok ára.
Itt van áram, meg elérhető ivóvíz, a világ nagy részén az még maga a csoda
Azt mondtad, „energiaforradalom”. Ez elhozhatja akár a szénhidrogének korának végét? Van olyan technológia most a láthatáron, ami új energiaforrás lehet? Mennyire vagyunk ehhez közel?
Kínálati oldalról ennek biztosan nem lesz vége, mert kimeríthetetlennek tűnő fosszilis forrás van, és nagyon fejlődik a technológia is. A mélyebb tengereket pedig csak most kezdik kutatni. A szűk keresztmetszet itt a globális felmelegedés lesz.
Ha ezeket mind kitermeljük és elégetjük, felforr a Föld.
Igen, bár vannak modellek, amik nem csak exponenciális növekedéssel számolnak, nagyon nehéz ezt megmondani. Mindenesetre most úgy látom, hogy a szűk keresztmetszet a klímaváltozás lesz.
Keresleti oldalról jó lenne ezeket a szénhidrogéneket lecserélni, de nagyon nehéz ezekkel versenyre kelni. Évszázadok alatt megtermelődött, nagyon kompakt nyersanyag, amit ráadásul relatíve olcsón lehet kinyerni. Sem hatékonyságban, sem árszintben, sem megtérülésben egyelőre nem látni, mi lehet ezekkel egyenértékű. A felmelegedés miatt rá leszünk kényszerülve a megújuló energiaforrásokra, de ezek még számos tényezőben nem tudják azt nyújtani, amit a szénhidrogének.
Arról is fontos beszélni, hogy a felmelegedés témája nagyon más itt, mint a fejlődő világban. Ha úgy tetszik, ez egy „fejlett világbeli probléma”.
Mi a világ azon 20 százalékába tartozunk – a felső 20 százaléknak az alján, de ott vagyunk –, ami a Föld lakosságának négyötödének nem napi realitás.
Elérhető ivóvíz, 220 a falból állandóan – ez csodának számít ma is a világ nagy részén. Viszont a fejlődő világ lakosai is el akarnak ide jutni. Energiát akarnak, ami most kell, mert a gyerek szeretne tanulni este. Szeretnének jobban élni. Az ő szempontjukból még az is jogosnak tűnő felvetés, hogy „ezt a felmelegedést a Nyugat hozta össze, oldják is meg ők”.
Ez kikényszeríthet egy olyan kapitalizmust, ami nem csak profitban látja a hasznot vagy legalább egy jobb elosztási rendszert az energiapiacon?
Bármilyen energetikai rendszert építhetünk, de ezt a túlfogyasztásos modellt meg kellene haladni.
Egy bizonyos szint felett megszűnik a kapcsolat a te jóléted és a fogyasztás között.
Ez a szint energiafogyasztásban nagyjából 100 gigajoule/kapita, Magyarország nagyjából itt tart. Az Egyesült Államok az 50-es években tartott itt, és nagyobb volt a pszichológiai modellek szerint az emberek elégedettségi szintje, mint ma, amikor fejenként 250 gigajoule-nál tartanak. Ehhez képest ma a 40 év fölötti amerikai nők negyede antidepresszánsokat, például Prozac-ot szed.
Miért?
A fogyasztás csak egy ideig befolyásolja a jólét érzetét. Amikor nem kell napi 10 kilométert gyalogolnod egy korsó ivóvízért, az alapvetően javítja ezt az érzetet. De amikor már elérhetőek az alapvető szükségletek – étel, ruha, szállás –, bejönnek más tényezők is a képletbe. Milyenek a társas kapcsolataid, meg vagy-e elégedve magaddal, vannak-e személyes céljaid? Egészen más dimenziók kezdenek el számítani.
Három éve végigjártam a francia caminót. Minimális volt a fogyasztásom 1,5 hónap alatt. Gyakorlatilag kevesebbet költöttem, mintha otthon maradtam volna. Ez az út messze többet nyújtott bármilyen más utazásnál. Nem a fogyasztás hajszolása az emberi boldogság alapja.
