Elmehet az olasz elit is a falig, lehet zsarolni és brutális recesszióba rántani a gazdaságot a semmiért, de az olasz problémákért nem Brüsszel, hanem elsősorban maga az olasz elit felel. Vendégszerzőnk az olasz válságról.
Van úgy, hogy ha egészségügyi gond van, akkor sokan inkább a sarlatánoknak hisznek, semmint az orvosoknak. Pedig a hagyományos orvoslás évszázados tudáson, kutatásokon és eredményeken alapul.
Nincs ez másképp a közgazdaságtannal sem, vannak bizony egyszerű alap összefüggések, amit például a politikusok szeretnek elferdíteni. Sokszor sikerül is elhitetni a választókkal, hogy van egyszerű, népszerű és így egyben populista megoldás a problémákra. Akár csak a sarlatánok, akik elhitetik a beteggel, hogy csak egy-két apró trükk és már meg is gyógyul a beteg.
A mostani olasz helyzet rendkívül hasonlít a fenti felállásra. Megjelentek a politikai hadszíntéren tapasztalatlan és egyben populista szólamokat hangoztató politikusok, akik azt gondolják, hogy az eurózónából való kilépéssel és az állam nagyobb mértékű költekezésével, Olaszország minden gondja megoldódik. Teszik ezt úgy, hogy országuk Görögország után a második legeladósodottabb ország az EU-ban. Azt mondják, hogy ha nyakig el vagy adósodva, akkor vegyél még fel hitelt és jobb lesz.
Nos, ezen a ponton az „új” olasz politikai elit lábon lőtte magát. Pusztán a költségvetési lazítás ígérgetése és az euróhoz fűződő viszony nem megfelelő kommunikálása kevesebb, mint három hét alatt 2011-óta nem látott szintekre emelte az olasz kötvények hozamfelárát. Az olasz 10 éves kötvény hozama 1,5 százalékról 2,4 százalék fölé emelkedett. A matematika pedig a következőképpen néz ki: az olasz állam GDP-arányos eladósodottsága 131 százalék, a fenti 90 bázispontos hozamemelkedés – hangsúlyozottan hosszabb távon – a mindenkori vezetést a GDP arányában 1,2 százalékos megszorításra kényszeríti (a matek egyszerű: 131% x 0,9%= 1,2%). Ez a mai árakon nagyjából 20 milliárd eurós megszorítást jelent, miközben a nyertes pártok egy 100 milliárdos költségvetési lazítást terveztek.
Ha még emelkednek az olasz hozamok és elérik a – az akkori miniszterelnök, Berlusconi bukásához vezető – 2011-es 7 százalékos szintet, akkor pusztán a lazítás emlegetése azzal ellentétes mértékű megszorításra fogja kényszeríteni az olasz vezetést.
Már elindult a Brüsszel felé történő mutogatás a helyi szereplők részéről, de ez teljesen hiábavaló. Olaszország brutálisan el van adósodva és a kötvénybefektetők érthetően nem szeretnének finanszírozni semmilyen költekezést, vagy ha igen, akkor nem a mostani hozamszintek mellett. Tegyük fel magunknak a kérdést, adnánk-e kölcsön évi 2,4 százalékos kamatra az olaszoknak 10 évre?
A helyzetet tovább rontja, hogy az Európai Központi Bank lassan befejezi a kötvényvásárlási programját, így az év végétől egy jelentős vevő kieshet az olasz kötvénypiacról. Tekintve, hogy az előrehozott választások tűnnek a legvalószínűbb forgatókönyvnek, az új kormánynak már nem a Brüsszellel, hanem a piaccal kell megértetnie, hogy mire kell nekik forrás. Ha marad a mostani retorika, akkor abból láthatóan nem költségvetési lazítás, hanem szigorítás lesz.
A másik csodaszerről nevezetesen az eurózónából való kilépésről is érdemes néhány szót ejteni.
Olaszország államadósságát döntő többségben a helyi szereplők, azaz lakosság és a vállalatok finanszírozzák.
Görögország esetén ez pont fordítva volt, ott az adósság finanszírozása külföldi szereplők kezében, volt így egy görög eurózóna-kilépés és csőd arányaiban inkább a külföldet szegényítette volna. A görögök ennek ellenére nem léptek ki az EU-ból, de azért elmentek a falig. Ennek köszönhetően sikerült 20 százalékos munkanélküliséget és egy újabb recessziót összehozni a politikusoknak.
Mindezt azért, hogy utána szépen csendben betűről betűre végrehajtsák azt a programot, amit az EU előírt nekik.
Magyarul először bevették a csodaszereket, majd amikor rosszabbul lettek, mégis a hagyományos orvoslást választották.
Okos ember nem a saját hibájából tanul, tartja a mondás és ennek a próbája zajlik most Olaszországban is. Az olasz politikusok hitegethetik a népet és egy ideig saját magukat is, hogy egy eladósodott ország hitelfelvétellel kerülhet ki a bajból. Az eurózónához való viszonnyal kapcsolatban csak annyit, hogy mivel az olasz adósságot a helyi szereplők finanszírozzák, így egy kilépés a helyi lakosság megtakarításainak elértéktelenedéséhez vezetne (az új líra elértéktelenedésén keresztül),
ennyi erővel meg is adóztathatnák őket, még azzal is jobban járnának.
Elmehet az olasz elit is a falig, lehet zsarolni és brutális recesszióba rántani a gazdaságot a semmiért, de az olasz problémákért nem Brüsszel, hanem elsősorban maga az olasz elit felel. Fiskális fegyelemre, strukturális reformokra, a termelékenység és a versenyképesség növelésére lenne szüksége az olasz gazdaságnak. Ezen az úton indultak el a görögök az elmúlt közel három évben, és már van látható pozitív eredménye a kúrának.
A görög példából tanulva elmondható, ha betegek vagyunk, akkor maradjunk a hagyományos orvoslásnál.
Gyurcsik Attila,
befektetési igazgató, Accorde Alapkezelő Zrt., Concorde Csoport.
Borítókép: Oliver Astrologo // Unsplash
