A módosítások érintik többek között a TAJ-kártya és az EU-kártya kibocsátását is, az eddigi ingyenes rendszernek vége, mindkét okmányért fizetni kell. És nem ez az egyetlen, ami drágulna az egészségügyben.
Mi történt? A Belügyminisztérium új, társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete jelentős változásokat irányoz elő az egészségügyi és igazgatási szolgáltatások területén, vette észre a Portfolio. A módosítások célja, hogy a 2025-ös központi költségvetés előkészítése során megalapozzák az állami igazgatás egyes szegmenseinek pénzügyi fenntarthatóságát, miközben a szabályozás és az eljárási rend korszerűsítése révén hatékonyabbá váljanak az érintett folyamatok – áll a normaszövegben.
Mennyibe kerül majd a TAJ-kártya? Az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiadása például 4000 forint lenne, amely egységesen vonatkozik azokra az esetekre, amikor a kártya kötelező egészségbiztosítási ellátások igénybevételére jogosít. Az EU-s egészségügyi kártya kiváltása eddig ingyenes volt. Ugyancsak 4 000 forintot kell fizetni a TAJ-számot igazoló okmányok kiadásáért, miközben ez mostanáig díjtalan volt.
Mi drágul még?
- Azok számára, akik gyógyszerrendeléshez szükséges számítógépes program minősítését kérelmezik, a díj 252 100 forintra emelkedik, szemben a korábbi 200 000 forintos összeggel.
- A gyógyászati célú tevékenységi engedélyek kiadása, megújítása, valamint módosítása is drágább lesz. Az első kiadás vagy megújítás 400 000 forintba kerül majd, míg a módosítás díja 80 000 forint lehet. Ezek a díjemelések különösen azokat érinthetik, akik gyógyászati tevékenységet szeretnének kezdeni vagy már meglévő engedélyeiket kívánják módosítani.
- A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba való befogadása terén is jelentős változások várhatók. A díjak az eljárás típusától függően emelkednek. Egyszerűsített eljárásrend esetén a gyógyszerek támogatásba való befogadásáért 400 000 forintot kell majd fizetni. Normál eljárásrendben ez az összeg 2 000 000 forintra rúg, míg tápszerek és egyéb, szabványosított gyógyszerek esetében az egyszerűsített eljárás díja 40 000 forint.
- A gyógyászati segédeszközök támogatásba való befogadásának díjai is hasonlóan emelkednek. Az egyedi méretvétel alapján készült eszközök gyártására előírt követelmények meglétét például a telephely nagyságától függően ellenőrzik majd, ha elfogadják a jogszabályt. Egy 1-5 főt foglalkoztató telephely esetében ez 189 000 forintba kerülne, míg egy 10 főnél nagyobb létesítmény esetében az összeg elérné az 508 950 forintot.