Tim Cook, az Apple vezére lényegesen kevesebb fizetést fog kapni 2023-ban, mint tavaly. De semmi gond, ez még mindig 18 milliárd forintot ér.
A cég vezetői javadalmazással foglalkozó bizottsága a részvényesek visszajelzései, az Apple teljesítménye, valamint Cook azon javaslata alapján döntött így, hogy a kapott visszajelzések szerint módosítsanak a javadalmazásán – írja az Axios.
Tavaly ennyi járt
Cook fizetése korábban viták tárgyát képezte. Tavaly az Apple 99 millió dolláros fizetési csomagot kívánt adni a vezérigazgatónak.
Történt ez az ISS tanácsadó cég helytelenítése ellenére, mivel a részvényesek így is megszavazták. Az összeg nagy része egy 82 millió dolláros (25,9 milliárd forintos) részvényjutalomból származott, amit majd idén kezdenek kifizetni.
Cook még 2015-ben úgy nyilatkozott, a vagyonát jótékony célra fogja fordítani.