Megvan az egyik legnagyobb hozammal kecsegtető magyar lakossági állampapír új kamata: a 3 éves Bónusz a jövő héttől 7,5 százalékot fizet. Épp a legjobbkor: a héten jön a hatalmas, több százmilliárd forintos PMÁP-kifizetések és kamatváltások második, egyben legnagyobb hulláma, érdemes lehet váltani.
A keddi 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukció eredménye alapján fogják meghatározni, hogy mekkora kamatot fog fizetni a következő három hónapos kamatperiódusában a 3 éves futamidejű Bónusz Állampapír (2028/P): számításaink szerint igen magasat, 7,5 százalékot. Ennek a papírnak a prémiuma ugyanis 1,5 százalék, az elmúlt négy dkj-aukció súlyozott átlaghozama pedig 6 százalék volt.
A nevében 5 éves, de amúgy már kevesebb, mint 4 és fél év hátralevő futamidejű papír (2029/N) egy hónapja fordult, annak 7 százalékra emelkedett a kamata. De azóta újabb, nagyjából fél százalékpontos hozamemelkedés volt a rövid állampapírok piacán, ezért lett nagyjából ennyivel magasabb a hároméves papír által kínált kamat.
Most a héten kezdődik a legdurvább állampapír-pénzeső: hat PMÁP-sorozat fizet kamatot, közülük egy lejár, tehát a tőkét is kifizeti. Ez összesen önmagában több mint 400 milliárd forint, de a nem lejáró papírokat is érdemes lehet eladni
és a pénzt másba fektetni a következő időszakra. A kamatforduló után ugyanis ezek az inflációkövető állampapírok eddigi 18,35-19,10 százalék helyett 4,45-5,20 százalékon fognak egy évig pörögni.
Utána ugyan az idénre várt 5 százalék körüli infláció miatt ez 1-1,5 százalékponttal feljebb mehet, de két évre előretekintve is szinte biztosnak tűnik, hogy a leggyengébb hozamú lakossági állampapír marad a PMÁP.
A lakossági állampapírokban maradó befektetők messze legnagyobb arányban a 6,5 százalékos kamatú 3 éves Fix papírba rotálnak át, ez változhat, ha meglátják a Bónusz új, 7,5 százalékos ajánlatát. Persze a Bónusz változó kamatozású, csökkenhet is is a következő negyedévekben a kamata, de mivel az elmúlt hetekben épp kiárazódtak a magyar piacon a kamatcsökkenési várakozások, erre kisebb az esély, mint korábban.
Érdekes az is, hogy a két Bónusz közül most két hónapig a 3 éves fizet magasabb kamatot, (7,05 vs 7,50 %), de utána ez változhat és az 5 éves papír nagy előnye, hogy az utolsó két évében, 2027 nyarától 2,5 százalékos prémiumra vált 1,5-ről.