Áder Orsolya az elmúlt öt év nyertesei közé tartozik, diplomataútlevél és állami támogatás kísérte művészeti karrierjét.
Mi történt? Áder Orsolya festőművész csak a kormányváltás után adta le azt a diplomata-útlevelet, amelyet még édesapja köztársasági elnöksége alatt kapott, majd Áder visszavonulása után Szijjártó Péter személyesen intézkedett arról, hogy a volt köztársasági elnök lánya, Áder Orsolya diplomata-útlevelet kapjon. Közben több kiállításához is jutott állami támogatás, igaz, ezek összege nem érte el az 5 millió forintot, írja a 24.hu.
Mulan kétszer kapott útlevelet. Áder Orsolya először 2021. március 4-én kapott diplomata-útlevelet, még apja államfői ciklusa alatt. Ez másfél évig volt érvényes, majd 2023. március 9-én újabbat állítottak ki számára. Ezt az okmányt csak a kormányváltást követően vonták vissza, ezt követően a Mulan művésznéven alkotó festő leadta az útlevelet.
Közpénz. Áder lánya a 24.hu szerint legalább négy alkalommal kapott támogatást kiállításaihoz, összesen mintegy 4,5 millió forint értékben. Ez önmagában nem kiugró összeg, ugyanakkor a lap szerint nem biztos, hogy ez volt az összes állami segítség, amelyben a művész részesült. Áder Orsolya ugyanis kiállítóként megjelent a floridai Daytona Beachen megrendezett Hungarian Summiton is, amelyet legalább részben magyar állami forrásokból finanszíroztak.
Reakció. Áder Orsolya az édesapja sajtós címéről küldött reakciót a 24.hu cikkére a Forbes.hu-nak. Ebben azt írja, hogy „hazugság, hogy a kormány szervezte a kiállításait”, noha a cikk ilyet nem állított. Azt is írta, hogy „hazugság, hogy a kiállításaimat a magyar adófizetők finanszírozták. A valóság, hogy minden kiállításhoz a szervezők – vagy saját magam – biztosítottuk a pénzügyi és infrastrukturális hátteret.” Levele végén jogi következményekkel fenyegetőzött: „A hazugságok terjesztőivel szemben jogi elégtételt fogok kérni.” A diplomata útlevélről nem ejtett szót.