Jászai Gellért, a 4ig elnök-vezérigazgatója. Forrás: BÉT
Fotó: Jászai Gellért, a 4ig elnök-vezérigazgatója. Forrás: BÉT
rövid hír

Újabb cég felvásárlását zárta le Jászai tenderkirály IT birodalma

Forbes
2021. június 01. 2 perc olvasás

Újabb cégfelvásárlást zárt le a Jászai Gellért többségi érdekeltségébe tartozó, tőzsdén jegyzett 4ig.

Februárban jelentette be a – minden korábbinál jobb negyedévet záró – 4iG Nyrt., hogy két lépésben megvalósuló tranzakcióval tulajdonába kerül a Poli Computer PC Kft. 100 százalékos üzletrésze. Az ügylet a társaság a vagyonértékelését, illetve a GVH jóváhagyását követően a mai napon lezárult – tudatta a Forbes.hu szerkesztőségével a társaság. Mint írják, a tranzakciónak köszönhetően „a kiszervezett és menedzselt IT szolgáltatások területén a 4iG piacvezetővé vált Magyarországon”.

Mit vettek?

A Poli Computer a frissen leadott beszámolói szerint a tavalyi évet 2,5 milliárdos bevétellel zárta (a korábbi 1,7 milliárd uátn), adózott eredménye 185,3 millió forint volt.

A tranzakció hatásaként a 4iG csoporton belül összesen 612 szakember dolgozik majd az IT outsourcing, illetve üzemeltetési szolgáltatások területén.

Végül nem úgy vették meg, ahogy tervezték

Változás a februári előzetes bejelentéshez képest, hogy a 4iG igazgatósága úgy döntött, hogy nem apportként, hanem – a Pwc Magyarország vagyonértékelése alapján – adásvétel útján vásárolja meg a társaság 100%-os üzletrészét a KZF Vagyonkezelő Kft.-től.

Ez azt jelenti, hogy két tranzakció volt valójában: a Poli Computert megvásárolta a KZF Vagyonkezelő, ami nem apportként adta a társaságot a 4ig-nek, hanem végül ők is egy adásvételben állapodtak meg. A KZF Vagyonkezelő a 4ig főtulajdonosa, Jászai Gellért cége.

Borítókép: Jászai Gellért, a 4ig elnök-vezérigazgatója. Forrás: BÉT