„Egy áruháznak extrát kell produkálnia, többet annál, mint hogy összeköti a gyártót a fogyasztóval” – vallja Szilágyi Gábor. A Media Markt Magyarország ügyvezető igazgatóját arról faggattuk, hogy járnak-e még az emberek műszaki áruházba, és milyen jövőkép áll az egyes kereskedelmi csatornák előtt. Megtudtuk, beszállnak-e a felújított eszközök bizniszébe, gondot okoz-e nekik a Temu, és rákérdeztünk persze arra is, hogy melyik termékért vannak megőrülve idén a magyarok. Interjú.
Forbes.hu: Tavaly három új Media Markt áruház nyílt Magyarországon, ezek szerint van még létjogosultsága a hagyományos retail csatornáknak. De meddig?
Szilágyi Gábor: A jövő az ominchannel (egyszerre többcsatornás) struktúráé, amelyben az online és offline értékesítésnek egyaránt fontos szerep jut. Azt tapasztaljuk, hogy a műszaki eszközök esetében a vásárlás ma már jellemzően az interneten kezdődik, de termék beszerzéséhez vezető út során az áruházakba is eljutnak a vevők. Teljesen érthető okokból nem óhajtanak zsákbamacskát vásárolni, meg akarják nézni működés közben az adott terméket, ki szeretnék azt próbálni.
Itt jön képbe a szaküzlet, ami megadja ezt a lehetőséget nekik, és ahol képzett eladók tudnak válaszolni a kérdéseikre. Ha kell, akkor pedig tanácsadást nyújtanak, vagy esetleg olyan terméket ajánlanak a kinézett modell helyett, amely közelebb áll a fogyasztó konkrét elvárásaihoz.
Egy áruháznak extrát kell produkálnia, többet annál, mint hogy összeköti a gyártót a fogyasztóval.
Ma már alig van olyan termékcsoport, amely mellé a Media Markt ne kínálna valamilyen biztonsági, kényelmi vagy finanszírozási szolgáltatást. Ilyen például a telefonoknál a használt készülék beszámítása az áruhitel mellett. De említhetném azt is, hogy a kollégák átmásolják a régi mobilról az összes adatot az újra, felteszik a védőfóliát vagy segítenek tokot választani. Talán apróságok ezek, de olyan dolgok, amiket az ember az interneten nem kap meg.
Mindenesetre az sokatmondó, hogy hazánkban Nyugat-Európához képest még mindig lényegesen alacsonyabb az online vásárlások aránya. Amíg ott már közel ötven-ötven százalék a megoszlás, addig nálunk továbbra is 70 százalékkal dominál a bolti értékesítés, legalábbis a hivatalosan Magyarországon történő tranzakciók alapján. Tehát röviden: egyáltalán nem látjuk jeleit annak, hogy a hagyományos kiskereskedelmi egységek kihalnának. Ezt bizonyítja, hogy hazánkban az idén nyitottuk meg a 40. Media Marktot, amivel egy komoly mérföldkőhöz értünk. A berlini IFA szakkiállításra (az interjú is készült – a szerk.) pedig Hamburgból érkeztem, ahol a konszern szeptember elején adta át Európa legnagyobb Media Markt áruházát.
Számítanak arra, hogy hazánkban nő majd online értékesítés aránya? Megközelíti majd a nyugati értékeket?
Egyértelműen igen, és már látjuk is ennek jeleit. Többek között ez is az oka annak, hogy a hazai képviselet végrehajtott egy óriási logisztikai beruházást. Egyrészt új helyre költözött a raktárunk, másrészt pedig lecseréljük az egész webáruházat.
Ha az internetes kereskedelem szóba kerül, akkor a Temut és a hozzá hasonló, agresszív árazással és kommunikációval nyomuló cégeket nem lehet megkerülni. Veszélyt jelentenek?
Bár a Temu, és a hozzá hasonló online piacterek magyarországi forgalma közvetlenül nem mérhető, de a közvetett adatok azt mutatják, hogy a hazai webes értékesítés mintegy 15 százalékát már ezek viszik el. Tehát olyan erős szereplőkről van szó, akikre muszáj odafigyelni, akikkel számolni kell.
Ám e cégek jellemzően az olcsóbb tömegtermékek, kategóriájában versenyképesek, amelyek az esetünkben például a kedvező árú kiegészítőket, belépő szintű audió eszközöket érintik. Azonban a forgalmunk csak kis hányadát teszik ki ezek az árucikkek.
Így nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Temu a Media Markt számára nem olyan jelentős vetélytárs, mint a szakkereskedők. Egyszerűen nem ugyanabban a ligában mozgunk.
A mi vásárlóink számára kiemelt fontossággal bír a márkanév, a megbízhatóság és a vásárlás utáni támogatás, így mondjuk az ügyintézés vagy szervizelés. Ezeket pedig az említett online piacterektől nem kapják meg. Az emberek nem igazán fognak olyan hűtőgépet, televíziót, telefont vagy akár mikrohullámú sütőt ázsiai webáruházból beszerezni, amelynek a háttere bizonytalan, vagy amire nincs garancia.
Ettől függetlenül a Temu működését és a tevékenységét veszélyesnek tartom. Arra az óriási környezeti terhelésre gondolok konkrétan, amelyet az ilyen cégek generálnak. Ömlik a kétes minőségű, olcsó dömpingáru, amit megspékelnek a vásárlást ösztönző erőszakos nyomulással, és a fogyasztási szokásokat analizáló, olykor bizonytalan hátterű algoritmusok használatával. Ez teljesen szembe megy mindazzal, amit mi képviselünk. Kidolgoztunk egy olyan hosszútávú fenntarthatósági stratégiát, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a nagy élettartamú termékekre, illetve támogatjuk a körforgásos gazdálkodás elterjedését.
Azaz a Media Markt is elkezdi a használt és felújított készülékek forgalmazását?
Pontosan. A dolog már a célegyenesben van, és ha minden jól megy, akkor október elején megjelennek a kínálatunkba az ilyen eszközök is. Ezeket egy direkt erre szakosodott, professzionális külső partnerünk szállítja majd, amely garantálja a minőséget és megbízhatóságot, így a termékekre természetesen garanciát is vállalunk.
A telefonokkal kezdünk, amelyek elsőként a webáruházban válnak majd elérhetővé, és a tervek szerint később ezek felbukkannak majd a boltok polcain is. Később pedig nyitnánk más termékcsoportok, tehát például tabletek vagy számítógépek irányába
E területen a lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok, hiszen például Spanyolországban a kollégáink már foglalkoznak mosógépek felújításával. Azt látom, hogy szinte minden termékkategóriában van ilyesmire mód, és azon dolgozunk, hogy idővel mi is erre az útra lépjünk.
Ez azt jelenti, hogy a magyarországi Media Markt is belevág a használt termékek felújításába? Benne van a pakliban, hogy létre fognak hozni egy saját részleget erre?
Benne…. Többek között ezért is költöztünk el a már említett új, nagyobb alapterületű logisztikai központba. Ám ez azért még a jövő zenéje, és inkább a közép- vagy hosszú távú terveink között szerepel egy ilyen refurbishment-repair központ létrehozása. De, mint mondtam, most még a külső partnerektől származó telefonokra, illetve egyéb IT eszközökre koncentrálunk.
Ehhez a gyártók mit szólnak? Őket nem zavarja ez? Hiszen ez a másodlagos piacról történő vásárlás már nem az ő pénztárcájukat vastagítja.
A gyártók ezzel egyre inkább tisztában vannak, és nem szembe menni akarnak az ökotudatos trendekkel, hanem igazodni kívánnak azokhoz. Mert ez egyszerűen létszükségletük.
Egy adott termék értékesítését elősegítheti az, hogy ha azt később akár el lehet adni. Sőt, ez a márka értékére is pozitív hatást gyakorolhat.
A telefonos szektorban ez már most világosan látszódik. Vannak olyan gyártók, amelyeknek a termékei nagyon keresettek a másodlagos piacokon is, így ezeket új, gyári állapotukban is szívesebben veszik az emberek.
Az Eb és az olimpia miatt sokan TV vásárlási lázat vártak Magyarországon is. Ez végül bekövetkezett?
A televíziós értékesítési adatok jellemzően felívelnek a nagy nemzetközi sportesemények előtt, ez 2024-ben sem volt másként. A mérések alapján mintegy 25 százalékkal volt nagyobb a hazai tv piac az Európa-bajnokságot megelőző időszakban, mint egy évvel korábban. Tehát a számok igazolták a várakozásokat.
Az olimpia előtt különösebb kiugrást nem tapasztaltunk, de ez nem lepett meg. A két esemény célközönséges nagyban fedi egymást. Így aki a sport miatt vásárolt volna televíziót, az már megtette azt az Eb előtt.
Milyen kategóriájú, típusú termékeket kerestek a magyarok? Még mindig árérzékeny az ország?
A nemzetközi trendek Magyarországra is begyűrűztek, azaz nálunk is egyre nő az értékesített készülékek mérete. Jelentősen megugrott az érdeklődés a kifejezetten nagy, 75 hüvelyk, vagy a feletti televíziók iránt. Ezek között is a viszonylag kisebb tudású, ám meglehetősen kedvező árú modelleket keresték elsősorban a magyarországi vásárlók. Tehát továbbra is a belépő kategória dominál, így nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy továbbra is meglehetősen árérzékeny a hazai piac.
Lesz 2024 is olyan nagyot robbantó termék, mint tavaly az air fryer, vagy az állóporszívó, és olyan vesztes, mint a beépíthető konyhagépek szegmense?
Az idei év abszolút nyertese az e-mobilitás, ahol jelenleg már mintegy 300 százalékos növekedésről beszélhetünk.
Döbbenetesen jól fogynak az elektromos járművek, főleg a rollerek, illetve a különféle kapcsolódó kiegészítők. Az air fryerek továbbra is nagyon keresettek. Köszönhetően többek között annak is, hogy technológiaváltás zajlik, hiszen egyre bővül a több két fiókos eszközök kínálata, amelyek segítségével egyszerre többféle étel is elkészíthető.
2024 nagy meglepetése, hogy megnőtt az érdeklődés a barista-élményt kínáló, nagy teljesítményű karos kávéfőzők iránt.
E termékek kifejezetten dizájnosak, jól mutatnak a konyhában, és a nagy nyomás miatt a velük készített kávé íze is más, mint amit például a kapszulás társaiktól kapunk. Ez utóbbiak iránt 2024-ben visszaesett a kereslet a korábbi nagy felfutás után. Ennek oka lehet, hogy ellentétben a már említett karos, illetve az automata gépekkel, sablon ízt kap.
Azaz nem teszi lehetővé, hogy a felhasználó bizonyos korlátok között, de a saját ízléséhez igazítsa a készülő italt. Azt is megfigyeltük, hogy a fogyasztóknál egyre fontosabb szempont a környezettudatosság, és e téren a kapszulás termékek bizony hátrányban vannak.
Van valami, amiben a magyar piac különlegesnek számít a nyugat-európaihoz képest?
Bár lehet rendelni az Amazonról, de ellentétben sok európai országgal, a cég nincs jelen hivatalosan Magyarországon magyar nyelvű támogatással és kirendeltséggel. Ez pedig önmagában komoly hatást gyakorol a vásárlási szokásokra és az online kereskedelmi piacra. Emiatt pedig nálunk sokkal-sokkal kisebb az Amazon szerepe, mint máshol, ami értelemszerűen lényegesen több lehetőséget kínál a többi online piaci szereplőnek.
A magyar műszaki termék piac másik nagy különlegessége az okostelefon szegmens. Ez egy nagyon fontos szektor, hiszen az összes értékesítés mintegy 45 százalékát teszik ki az ilyen eszközök.
Magyarországon a készülékek nagy része még mindig az operátorok, azaz a nagy telekommunikációs cégek által kerül ki a fogyasztókhoz.
Ez Európában jellemzően nincs így, és sokkal nagyobb arányban vásárolják a kártyafüggetlen készülékeket a különféle műszaki áruházakon, vagy független kereskedőkön keresztül.
A harmadik nagy különbség a nyugat- és közép-európai országokkal összehasonlítva, a már említett árérzékenység. Azaz még mindig jóval nagyobb a belépő kategóriás, olcsóbb készülékek aránya.
Egymás után jönnek a belföldi fogyasztással kapcsolatos rémisztő adatok. Ebből a Media Markt mit érzékel?
A tavalyi év inflációs sokkja kihatott a fogyasztásra ebben a szektorban, és konkrétan nálunk is érzékelhető volt: 2023 második és 2024 első felében visszaesést tapasztaltunk. Azonban mostanra megfordult a trend, és növekedési pályára fordultunk, de ez értelemszerűen azért köszönhető az alacsony bázis értékeknek is. Sőt, az elmúlt néhány hónapban már a 2022-es év hasonló időszakánál is jobbak az eredmények.
Igen, csak közben volt egy óriási infláció…
Az tény, hogy emelkedtek az árak, de nem olyan mértékben, mint mondjuk az élelmiszereknél. Továbbra is látszódik, érződik, hogy az embereknek és a háztartásoknak szükségük van a műszaki berendezésekre, legyen az telefon, porszívó, tv vagy épp hűtőszekrény. Azaz nálunk nem érzékelhető a negatív hangulat.
A Temu mellett az év másik megkerülhetetlen sláger témája az AI. Használja a Media Markt a mesterséges intelligenciát valamire?
Globális szinten foglalkozik a konszern ezzel a kérdéssel, mert a kereskedelemben is óriási szerep jut az AI-nak. De egyelőre még az előkészítési fázisnál járunk, és pontosítani kell hogyan és mire akarjuk használni a mesterséges intelligenciát. Személy szerint én azt gondolom, hogy a webes értékesítést rendkívüli módon elősegíthetik ezek az eljárások.
Ha a potenciális vevő úgy tudja elmondani egy chatbotnak, hogy mire van szüksége, hogy milyen terméket keres, mintha az eladóval beszélne, az például nagyon komoly előrelépést jelenthet.
Emellett a vásárlás utáni, úgynevezett after sales ügyintézést is komfortosabbá teheti az AI. Ez pedig pozitív irányba befolyásolhatja a vásárlási élményt, és arra ösztönözheti a fogyasztót, hogy később is az adott kereskedőt válassza. Ez persze nincs ingyen, rendkívül költséges beruházásokról van szó, de ha egy szereplőnek van elég erőforrása erre, az nagyon hamar piaci előnyt jelenthet a vetélytársakkal szemben.