„Baromi nagy munkával kellett feltolnunk egy szekeret a hegyre, fontos volt, hogy megismerjenek minket, és sikerült. Már nem kell magyaráznunk, hogy fogyatékos emberek is képesek csodálatos művészek lenni” – mondja Elek Dóra, aki 24 évvel ezelőtt alapította az egyetlen olyan magyarországi színtársulatot, melynek tagjai értelmi sérült színészek. A Baltazár Színház játszott már börtönben és javítóintézetben is, mert Dóra hisz abban, hogy két hátrányos helyzetű társadalmi csoportból a sikeresebb tudja húzni a másikat.
„2013 májusában Miskolcon, a Fiatalkorúak Börtönében adtuk elő az Arany lépés című darabunkat, ami ráadásul pont arról szól, hogy mi történhet azzal, aki lecsúszik, elveszíti a családját, a munkáját, semmije nincs, és kénytelen az utcán élni. Ebben az intézményben pedig csupa olyan fiatal volt, aki komoly bűnért, leginkább gyilkosságért ült” – mesél Elek Dóra, a Baltazár Színház igazgatója.
G. Tóth Ilda kulturális sorozata: ajánlók, történetek és interjúk színházról, könyvekről, zenéről – meg bármiről, ami kultúra.A darab lényegében egy társasjáték, és aki játssza, megtalálja önmagát, és magasabb minőségben folytathassa az életét. Dóra azt mondja, nem véletlenül választotta éppen ezt az előadást azoknak a fiúknak, akik több tucatnyian voltak, sokan közülük lyukas cipőben és abban a ruhában, amiben bekerültek az intézetbe. A taps után két sor állt fel, az egyikben a bentlakók, a másikban a baltazárosok, és tisztes távolságból beszélgetni kezdtek.
„Megkérdeztem tőlük, hogy mi tetszett nekik a legjobban az előadásban. Az egyikük azt mondta, hogy a jelmezek. Én meg azt feleltem nekik: »Hát, fiúk, tudjátok, ki tervezte nekünk ezeket a jelmezeket? Az a Király Tamás, aki egy hónapja gyilkosság áldozata lett. Úgyhogy mindenkinek érdemes elgondolkodnia, hogyan szeretne tovább élni, mert aki ezt a szépet adta nektek, annak elvették az életét.».
Síri csend lett, megdöbbentő volt, ahogyan felfejlődtek a gondolatok a bűnről és a bűnhődésről.
Ilyen beszélgetéseket nap mint nap kellene folytatni velük, otthon, a családjukban is, ha majd kiszabadulnak. Őrület, hogy a börtönben egyetlen pszichológus jut sokukra, és persze ez a program nekünk is megterhelő, de csodálatos perspektívákat nyit meg.”
Jelenet az Arany lépés című darabjukból, Müller Péter Sziámival. Fotó: Bege Nóra
Dóra hisz az abban, hogy két hátrányos helyzetű társadalmi csoport tudja húzni egymást.
Sokat segít, ha az egyik már bizonyított és sikeres, és emiatt önbizalommal felvértezett, mint a mi színészeink” – mondja. Ő már a nézőtéren is szereti az integrációt, szándékosan szokott egyszerre hívni az előadásra elitgimnáziumok diákjait és fogyatékos csoportokat, és előfordult, hogy magasan kvalifikált nézőket egymás mellé ültetett átmeneti otthonban élő egész családokkal, akiket az Oltalom Karitatív Egyesület küld hozzájuk.
„A börtönökben és javítóintézetekben, ahol játszottunk, az első találkozások rendre azzal indultak, hogy bent azt mondták, hogy úristen, jönnek a dilisek, a mieink meg azt, hogy úristen, mi lesz, ha meglopnak minket. Kellő távolsággal kezelik egymást, aztán a végén csak meglesz a nagy összeolvadás.”
Ne „ahhoz képest” ítéljék meg a produkcióikat
Az aquincumi Baltazár Ház most a járvány miatt üres, csak ő és két állandós kollégája van bent, de februárban a tervek szerint újraindulnak a próbák és a művészeti kurzusok, márciusban pedig az előadások. Dóra teljes őszinteséggel, derűvel és lelkesedéssel mesél az 1998 óta működő társulat és művészeti intézmény mindennapjairól.
A Baltazár Színház az egyetlen olyan magyarországi színtársulat, melynek tagjai értelmi sérült színészek.
Elek Dóra soha nem mint pedagógus akart velük dolgozni, hanem mint rendező, színházi szakember. Fotó: Sebestyén László
Dóra annak idején még külföldi tanulmányai során látott olyan színházakat, ahol értelmi fogyatékos emberekkel dolgoznak. Miután hazatért, megkeresett néhány sérült emberekkel foglalkozó szervezetet, aztán meghirdette a színházat. Soha nem mint pedagógus akart velük dolgozni, hanem mint rendező, színházi szakember.
Küldetésének tartja, hogy egyrészt lehetőséget teremt a fogyatékossággal élők tehetségének megmutatására, másrészt a nézőknek arra, hogy szembesüljenek ezzel a tehetséggel. Az előadások nem a fogyatékosságról vagy a terápiáról szólnak, egyik fő alapelvük, hogy a sérültség létezését természetes tényként kezelik. Azt szeretnék, hogy a produkcióikat ne „ahhoz képest” ítéljék meg, hanem önmagukért. Mert amit létrehoznak, az egyszerűen csak színház.
Többnyire zenés, mozgásszínház jellegű, koreografált produkciókat mutatnak be, sok énekkel és hol több, hol kevesebb szöveggel, erősen a táncra építve.
A társulat tagjai különféle velük született fogyatékossággal élnek, sajátos igényűek, akad köztük Down-szindrómás, akad, aki nehezebben tanul, több figyelemre van szüksége. Egyikük festőművész is, akinek már több kiállítása volt, és vannak a csapatban többen is olyanok, akik rendszeresen verset írnak.
Dóra azt mondja, a járványhelyzet óta sokkal kevesebb időt töltenek a társulat tagjai a színházban, mint régen. „Huszonnégy évvel ezelőtt még naponta, órákon át képzésben vettek részt, ami persze nemcsak a klasszikus színészképzést jelentette, de táncpróbát, mozgásórákat, beszédórát, hangképzést is.” Mindez persze ma is része a mesterségüknek, az adott előadáshoz szükséges mozgásformákat mindig hosszan gyakorolják, ha kell, steptáncot, ha kell, klasszikus táncot.
A színházterem a járvány miatt hónapok óta üres, de hamarosan kezdik a próbákat, és márciusra előadásokat is terveznek. Fotó: Sebestyén László
Éveken át álmodtak arról, hogy egyszer lesz egy saját épületük
Rendszeres támogatójuk nincsen, kizárólag pályázatokból élnek az első pillanattól, évente átlagosan 25-30 millió forintból. „Így persze egyáltalán nem tudunk évadot tervezni, de ez huszonnégy éve így van. Általában az történik, hogy kitalálom a szakmai részt, aztán ahhoz igazodik a földi rész, vagyis ahhoz próbálok pénzt szerezni. Amit szerettem volna, azt mind megcsináltam ez idő alatt, nem volt egyetlenegy olyan fontos program sem, amire ne tudtam volna fedezetet teremteni.”
„Azt szoktam mondani, hogy először a nyilat kell kilőni, utána viszi azt a lendület.”
Jó pár évig a Ferencvárosi Művelődési Ház adott nekik otthont, aztán ahogy terjeszkedtek, egyre nagyobb lett a létszámuk, belátták, hogy új helyet kell keresniük. „Nem szólhatott csak a Baltazárról a művház” – nevet Dóra. Egy ideig egy Semmelweis utcai bérleményben találtak helyet, melyet ők újítattak fel, aztán befogadta őket a Merlin, a Budapesti Kamaraszínház, a Bárka és a Trafó is. Közben mindig problémát jelentett, hogy nem tudtak eleget játszani, mert mindig egyeztetni kellett az adott befogadó színház programjával. Éveken át álmodtak arról, hogy egyszer lesz egy saját épületük – és tízéves keresgélés, forráskeresés és vágyakozás után meg is lett. Egy nemzetközi pályázaton nyertek 280 millió forintot, és a Velux egykori aquincumi bemutatótermébe költöztek.
A 750 négyzetméteres központ falait mindenütt a társulatról és az előadásaikról készült fotók díszítik, a különféle próba- és oktatótermek, valamint a színházterem mellett legfelül hatalmas közösségi tér és konyha várja az idejárókat. A társulat ma tizenhárom profi tagból áll, és persze rengeteg külsős színészük van, több előadásban szerepel például Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi, Varga Klári és még sokan mások, és játszott már velük korábban Kulka János, Csákányi Eszter, Falusi Mariann és Lang Györgyi is. Külsősök a rendezők – Dórán kívül –, a zeneszerzők, a koreográfusok, az írók is. „Nemrég egy pályázatból sikerült pénzt szereznünk egy állandó sajtósra, az nagy segítség volt” – mondja Dóra.
A Baltazár Ház falait mindenütt a társulatról és az előadásaikról készült fotók díszítik. Fotó: Sebestyén László
„Baromi nagy munkával kellett feltolnunk egy szekeret a hegyre, fontos volt, hogy megismerjenek minket, nemcsak színházként, de a könyveinket, a filmjeinket és a kiállításainkat. Úgy gondolom, most fenn vagyunk a hegytetőn, ha valaki még nem tud rólunk, az neki probléma – mondja Dóra. – Eljutottunk oda, hogy már nem kell magyaráznunk, hogy fogyatékos emberek is képesek csodálatos művészek lenni – túl vagyunk ezen. Már örömből, kedvből játszhatunk. Régebben néha az előadás alatt a szívinfarktus kerülgetett, annyira izgultam, most már nincs ilyen.”
Pedig súgónk sincs, de tudom, hogy ha esetleg valakinek nem jut eszébe a szöveg, simán megoldja a helyzetet.”
A házban mára komplex oktatási intézménnyé nőtte ki magát, Dóráék ugyanis hamar felismerték, hogy mekkora igény van a művészeti képzésre a fogyatékosok körében, így 2005-ben megnyitották az intézet kapuit a szélesebb közönségnek. Dórának az volt vele a célja, hogy a színházon belül jól működő oktatási programjukat elérhetővé tegyék minden fogyatékossággal élőnek, ma pedig már bárki beiratkozhat a foglalkozásaikra, amiket kortárs művészeti szakemberek tartanak. Jelenleg négyféle órát tartanak, színészmesterségre, kreatív táncra, bábszínészetre és -készítésre, valamint énekelni tanítják a jelentkezőket.
Megérett a társulatban az előadás
Amikor a koronavírus-járvány első hulláma kitört 2020 márciusában, a Baltazár társulata éppen bombay-i turnéra készült „Megvolt a repülőjegyünk március közepére, ott álltunk húszan készenlétben – erre indulás előtt két nappal bejelentették a lezárásokat. Először eltolták az egész programot fél évvel, majd még három új időpont lett – arrafelé amúgy sokkal szigorúbb lezárások voltak –, aztán egy idő után elengedtük az egészet. A társulat már járt Indiában, egyszer a rólunk készült filmet is vittük már oda promotálni. Szerettem volna, ha megint ki tudunk menni, de sajnos ilyesféle veszteségeink bőven voltak az utóbbi csaknem két évben. Majd lesz más alkalom, felnőtt emberek, megértették” – mondja Dóra.
A lezárások után ők nem kezdtek azonnal zsinórban játszani, mindent megpróbálva bepótolni, mint sok másik színház.
Amúgy is teljesen másképp működnek, nem hathetes próbaidőszak után szoktak színpadra állítani egy előadást, inkább hét-nyolc hónap alatt. Úgy tartják, a minőség a lényeg, a belső figyelem, a tempót pedig Dóra diktálja. A világot tartó oszlopok próbái fél évig szüneteltek a lezárások miatt, aztán a darabot viszonylag gyorsan, két hónap alatt színpadra állították. A közben eltelt idő csak kívülről tűnhetett semmittevésnek, ám közben megérett a társulatban az előadás.
A világot tartó oszlopok című előadásuk bemutatóját a járvány miatt el kellett halasztaniuk. Fotó: Bege Nóra
„Most márciusban először ezt az előadásunkat szeretnénk újra játszani, és egy izgalmas projektben is benne vagyunk” – meséli Dóra. Élménynapot tartanak majd hátrányos helyzetű fiataloknak, szegénységben élőknek, közülük szeretnének négyet bevonni a következő előadásba. „Azt még nem tudom, hogyan oldjuk meg, hogy a vidéki fiatalok feljöjjenek rendszeresen fellépni, valószínűleg az lesz a legjobb, ha felvesszük sok kamerával, aztán úgy játsszuk majd le, nem élőben.”
Elvitte őket oda, ahol Picasso élt
A külföldi utazásokra is jellemzően pályázatokból teremti elő a pénzt Dóra. 2006-ban például kitalálta, hogy szeretne a társulattal a teremtésről beszélni, és ahhoz, hogy megmutassa nekik, mi a Paradicsom, elvitte őket oda, ahol Picasso élt. „Két hétig a Cote d’Azur volt a próbák helyszíne, utána azt mondták, már értik, miről beszéltem. Elképesztően gyönyörű előadás lett a Picasso: A világ teremtése, ez az egyetlen a repertoárunkon, amiben nem szól senki egy árva szó sem, ezért sokat is játszottuk külföldön, nem kellett feliratozni.”
Indiába pedig úgy jutottak el először, hogy az MTV megkereste a társulatot: indul egy műsor, és ha azt megnyerik, majd nagyot álmodhatnak. „Megnyertük, mi pedig mondtuk, hogy szeretnénk elmenni Indiába. Először túlzásnak érezték a kérést, de ragaszkodtunk hozzá – és az utazásból végül film lett, Világlátó Baltazár címmel, amivel több nemzetközi díjat is elhoztunk.”
Dóra azt mondja, sokat játszanak diákoknak, mert a színházi nevelés nagyon fontos számukra, alacsony jegyáron.
A tanároktól pedig sosem kérnek pénzt. Mivel a jegyárbevételük viszonylag alacsony, a tao-támogatás 2019-es megszüntetése sem volt nekik hatalmas érvágás. (A cégek átutalhatták társasági adójuk egy részét az előadó-művészeti szervezeteknek, amelyek nettó jegyárbevételük 80 százalékáig voltak jogosultak igényelni ezt a támogatást – a szerk.) Annál inkább a koronavírus-járvány miatti leállások. És miután a színház anyagi lehetőségei az utóbbi időben beszűkültek, neves hazai művészek egy csoportja – többek között Dés László, Müller Péter Sziámi, Lukács Miklós és Herczku Ágnes – úgy döntött, hogy
jótékonysági koncertet szervez a társulat javára.
„Kovács Kriszta ötlete volt, aki évek óta rendez náluk. Én nem szoktam tartani a markomat támogatásokért. De semmi lelkiismeretfurdalásom nincs, ha valaki támogat bennünket, hiszen mi is adunk cserébe, nem is keveset. Minőséget, folyamatosan” – mondja Dóra.
Borítókép: Sebestyén László
