Természetes közege volt a zsenik társasága, és volt idő, hogy azt érezte, bármerre is indul, blokkolva van az út, amin az óriás rokonai már jártak. Abszolút hallásával Bujtor Balázs végül a zenében találta meg magát, 13 évesen a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába járt, ma a világ legjobbnak tartott zenekarában játszik, olykor hollywoodi sztárokkal hegedül, és ugyanolyan életörömmel mesél, mint ami egykor filmsztár apját állítólag hajtotta. Családi anekdotákról, az evésről mint Gundel-örökségről, friss kínai élményekről beszélgettünk és arról, hogy „lejátszhatsz te bármilyen Brahmsot, a lányod előtt a Call of Duty-val leszel császár”. Interjú.
Tűz, Csucsu! feliratú pólóban ül velem szemben egy budai retrokávézóban, a TikTakban karácsony előtt néhány nappal. Aki Bujtor-filmeken nőtt fel, az tudja, hogy volt egy kis srác, bepattant Ötvös Csöpi nyomozó autójába, kiadta a jelszót, majd elkezdődött az üldözés – szocialista miliőben, szocialista tempóban, szocialista rendőr Ladával.
A srác, akitől a mondat származik: Bujtor Balázs. Apja Bujtor István, a magyar Piedone, a Csöpi-filmek atyja és sztárja, mellesleg hatszoros magyar bajnok vitorlázó. Nagybátyja Latinovits Zoltán színészlegenda és Frenreisz Károly rockzenész, mindketten Kossuth-díjasok. Édesanyja Perényi Eszter, friss Kossuth-díjas hegedűművész, nagybátyja Perényi Miklós, egykori csodagyerek, dupla Kossuth-díjas csellista. Apai nagyanyja a százéves korában meghalt Gundel Katalin, dédapja Gundel Károly, a városligeti Gundel és a Gellért Szálló éttermének volt tulajdonosa.
Bujtor Balázs minden ágról elképesztő génekkel és nyomasztóan sikeres karrierek árnyékában született. Első nagy álma az volt, hogy autóversenyző lesz, ebből mára az országúti vezetés és két öreg Lada óvó szeretete maradt. Az egyik egy zöld 1500-as, a másik egy kiszuperált rendőrautó, pont olyan, mint amilyennel a Pogány Madonnában száguldozott Füred és Tihany környékén az apja és Kern András. A Ladákat most eltette télre, legközelebb a szokásos nyári BujTourra kerülnek majd elő, hogy ismét végigjárják a Bujtor-filmek legendás helyszíneit a Balaton északi partján.
A Tűz, Csucsu pólókból három változat is készült, erre 2024-ben kisebbfajta üzleti vállalkozást indít Bujtor Balázs. / Fotó: Sebestyén László
Milyen érzés nagy emberek közé születni?
Forbes.hu: Mondhatni, exkluzív családba születtél, nyilván rengetegszer kérdeznek a rokonaid miatt.
Bujtor Balázs: Annyira, hogy az angol érettségin is ezt húztam. My family – mire végigmondtam, már megvolt az ötös.
Gyerekként ez milyen volt? Mikor tudatosult benned, hogy mennyire ismertek a felmenőid?
Ebben nőttem fel, tehát nem volt semmi meglepetés. Nekem az volt a természetes, hogy gyakorlatilag mindenki Kossuth-díjas. Most néztem, hogy amikor idén (az interjú még 2023-ban készült – a szerk.) március 15-én édesanyám Kossuth-díjat kapott, az volt az ötödik a családban.
Van egy generáció, amelyik Bujtor-filmeken nőtt fel, de maga a Bujtor név egy távoli felmenőtől felvett név. Ki volt pontosan, akit Bujtornak hívtak?
Az apai nagypapámnak volt a nagymamája. Amikor apám elkezdett filmezni 1963-ban, 21 évesen, mondták neki, hogy a Frenreisz túl bonyolult, kellene egy magyarosabb név. És akkor összeült a családi kupaktanács, természetesen Latinovitscsal az élen. És már majdnem megegyeztek a Csík Istvánban, mire mondta Latinovits, hogy nem lesz jó a Csík, mert „azt fogják rá mondani, hogy Pocsík, inkább nézzünk még rokonokat”. És akkor rátaláltak a Bujtorra.
QUIMBY-SZTORI, VARGA ZOLTÁN ÉS MILLIÁRDOSLISTA A JANUÁRI FORBES MAGAZINBAN
Megjelent a januári Forbes és benne az 50 leggazdagabb magyar listája. A címlapon Varga Zoltán a legnagyobb független magyar médiacsoport tulajdonosa. A lapban még: a 30 éves Quimby, a Bányai Coffee története, magán-egészségbiztosítás, Horányi Gergő, a Wise igazgatója, a 101 Tigris, Háy János és még sok más. Keresd az újságárusoknál, vagy vedd meg online és lapozz bele azonnal!
Valójában és eredendően tehát ma Frenreisz Balázs lennél.
Igen, de mire megszülettem, apám már hivatalosan is nevet változtatott. Volt ugyan négy-öt év, amikor állítólag tovább ment az utcán, amikor Bujtor úrnak szólították, aztán megszokta. De nem volt könnyű, mert nagyon szerette az édesapját. Nagyon komoly belgyógyász főorvos volt a Péterfy Sándor utcai kórházban, imádták. Fantasztikus diagnoszta, aki ha rád nézett, megmondta, hogy mi a gond. „Nyújtsd ki a nyelved, ez bizony máj probléma.” Elképesztő figura volt, nagyon jó humorral és eszméletlen tudással. Úgyhogy apám traumának élte meg, hogy már nem Frenreisz.
Szegény nagymamám meg kapott hideget-meleget, hogy három fia van, és mind a háromnak különböző a neve. De igazából csak két alomból voltak.
Ezek a különböző legendás ágak mennyire fonódtak egybe? Mekkora volt a családi összetartás a mindennapokban?
Akkor is nagy volt a családi összetartás, hogyha nem is jártak össze. Mindenki tudott mindenről, és ha bárki bajba került, ott volt azonnal a másik kettő. A Latinovits meg a Bujtor-ág nem tudtak egymástól olyat kérni, amit a másik ne csinált volna meg. Voltak persze nagy balhék, de hol nincsenek? Elmúltak.
Te már alig ismerhetted Latinovits Zoltánt, de keringtek családi anekdoták?
Latinovitsra nem emlékszem, egyéves voltam, amikor meghalt, de igen, voltak vicces történetek. Például a ’73-as karácsony, bár az inkább apámhoz kötődik. Legendás volt; ültek az asztal körül öten, a nagyszüleim és a három fiú, és akkor apám könnybe lábadt szemmel letette a kanalat meg a villát, és azt kérdezte a nagymamámtól, hogy „Mamikám, tudod, mit szeretnék én? ” „Mit, kisfiam?” „Kistestvért.” Nagyszüleim akkor 65 körül jártak. A következő másfél órát átröhögték.
Bujtor István váratlanul halt meg 2009 őszén. Azt feltételezem, hogy nagyon szoros kapcsolatotok volt, például abból, hogy éveken át nem is tudtál újra vitorlázni.
Tizenegy évig.
És nem is nagyon szerettél róla beszélni.
Az első öt évben nem tudtam a filmjeit sem megnézni. Aztán egyszer csak ment a Harlekin és szerelmese a tévében, és akkor megnéztem. Addig akárhol adtak tőle bármit, kimentem a szobából, annyira felkavart. Mondták annak idején, hogy az idő sok mindent megold, igazuk lett. Más szempontból persze nem old meg semmit, ahogy Esterházy mondja, apám mindenhol ott van, csak itt nincs. Vagy ahogy Sándor Pál mondta (több filmben, például a Ripacsokban ő Bujtor rendezője és állandó pókerpartnere – a szerk.), ez hiány.
Melyik a kedvenc Bujtor-filmed?
Mindegyik, mindegyik másért. A Pogány Madonna nyilván azért, mert például a „tűz, Csucsu!”-t én találtam ki.
Ennek mi a sztorija?
Semmi különös, csak az én gyerekkori szövegem volt. Beültem a kocsiba három-négyévesen, valamiért ezt mondtam apámnak, hogy „tűz, Csucsu!”, és akkor mentünk, mint az állat. De nem tudom, honnan jött, csak mondtam, ő meg beleírta a filmbe.
Amiben majdnem te játszottad a nyomozót segítő, vagány kisfiút.
Igen, én lettem volna a gyerek a Pogány Madonnában, csak hát úgy nem lehet szerepet kapni, ha nem szólalsz meg a próbafelvételen. Még akkor sem, ha az apád a rendező (meg a forgatókönyvíró és a főszereplő – a szerk.). Lámpalázam volt, pedig tudtam az egész szöveget. De aztán bepótoltam a Hamis a babában, ott már játszom, statisztálok, és szövegem is van. Nagyon sok, ma is tudom: „Bob, oké.” Utószinkronban meg az, hogy: „nyolcezer” – úgyhogy három szóval kerestem annak idején hatezer forintot. Ez jó volt.
Tetszett a filmszakma. De persze komolyan sosem gondoltam erre az irányra, a színművészetin Bujtor néven és Latinovits után nem gondoltam, hogy biztosan jó lesz.
Mondom ezt úgy, hogy a zeneakadémián meg ott voltak a Perényik. Igazából az összes lehetséges utat picit blokkolva éreztem, de végül a zeneakadémiát azért, kisebb-nagyobb döccenőkkel átvészeltem.
Bujtor Balázs színházi darabokban is szokott zenélni, játszik például a My Fair Ladyben, a Centrál Színházban. / Fotó: Sebestyén László
Hogy kerül valaki a különleges tehetségek osztályába?
Tizenhárom évesen felvettek a mesésen hangzó Különleges tehetségek osztályába. Oda hogy kerül az ember? Hány évesen kell elkezdeni zenélni?
Először nagyapám kezdett zongorázni velem. Perényi nagypapa nagyon komoly zenész volt; hétfőn, csütörtökön és szombaton mindig ott voltam náluk, és mondta, hogy zongorázzunk.
Az csuda volt, ahogy ő tanított, eljátszottunk valamit, mit tudom én, G-dúrban, és akkor azt mondta, hogy jó, most játszd el, B-dúrban, tehát egy másik hangnemben. És akkor eljátszottam, persze.
A mai napig jobban transzponálok zongorán, mint hegedűn. Szóval elég magasan volt már a léc az indulásnál is, de szerintem a Polgár-lányokat is úgy taníthatták, hogy „itt egy harminc táblás szimultán, tessék parancsolni”. Ez volt a természetes. Egyébként a nagyapám vette észre, hogy jó fülem van.
Egész pontosan abszolút hallásod. Ez hogy derült ki?
Nálunk anyámnak, meg Miklósnak (Perényi Miklósnak) is abszolút hallása van, végül is ez nem volt olyan különleges. Nagyapám játszott valami dallamot, és ugyanúgy énekeltem vissza fél óra múlva, ugyanarról a hangról. Öt éves lehettem, akkor már tudtam a hangokat, meg is tudtam nevezni, hogy milyen hangot énekelek.
Van róla is egy karácsonyi emlékem, 1980-ból. Akkor voltam nagycsoportos óvodás, és kitaláltam, hogy az lesz a karácsonyi ajándékom a szüleimnek, hogy négykezest játszunk. Teljes titokban tartottuk, bár valószínűleg a szüleim is sejthették, hogy mire készülök, mert otthon is gyakoroltam. Becsuktam persze az ajtókat, hogy ne hallják, de nyilván hallották. Azért nagy meglepetés volt.
Mindenhol volt a családban zongora?
Hát persze. Zongorának kell lennie. Nekem otthon most van szintetizátorom és egy pianínóm is, lehet választani. Amúgy egyik rosszabb, mint a másik.
Végül miért hegedűművész lettél?
Igazából már ötévesen elkezdtem a hegedűt is, mert anyukám állandóan hegedült, mondtam, hogy most már én is akarok. Csak aztán folyton beteg voltam, mindenféle ovis betegségeket szedtem össze, ezért egy időre elengedtük. Nyolcévesen kezdtem újra, 1983-ban Baranyai Vali néninél, aki Kelemen Barnától Gazda Bencéig nagyon sok művészpalántát indított el az úton. Aztán egyre jobban ment, és úgy hetedikes koromban mondták, hogy próbáljuk meg az előkészítőt. Sikerült, bejutottam a zeneakadémiára. Hát, az olyan volt, mint egy szentély. Egy palota. Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Kurtág György – elképesztő figurák voltak, és az egésznek a hangulata!
Az érzés, hogy tizenhárom évesen odatartozom, úristen, zseniális volt. Természetesen kicsit nagyképű is lettem. Úgy voltam vele, hogy kész, nyolcadikban akadémista vagyok, befutottam. Tehát, hogy ember, bejött az élet. Aztán ilyenkor lehet nagyot koppanni.
Koppantál?
Kicsit később, amikor érettségi után bekerültem a rendes akadémiára. Sós Natasa volt a tanárom, ő az akkori Szovjetunióból ide származott, nagyszerű tanár volt, 11 évig jártam hozzá, nála is diplomáztam. Szerettem hozzá járni, nagyon jól megtanított hegedülni, és ezt itt is köszönöm neki. De elsőéves koromban azt éreztem, hogy nem tudok annyira hegedülni, mint amennyire akarom, hogy tudjak hegedülni. Nem gyakoroltam eleget. Akkor egy időre elbizonytalanodtam. Legalább fél óra, háromnegyed óra lehetett… De nem, ez komolyabb időszak volt.
Ilyenkor kell egy külső lökés, nekem a Ligeti tanár úr (Ligeti András karmester), és Kiss András, az akkor tanszékvezető adta ezt meg. Kapott a zeneakadémia zenekara egy felkérést egy háromhetes francia turnéra; 21 nap alatt 23 koncerttel bejártuk egész Franciaországot, és engem kértek fel koncertmesternek. Első hegedűsnek. Hú, az nagyon bejött. Nagyon jó élmény és nagyon jó motiváció volt. Amikor lehajoltam, hogy mondjuk, egy pianót szeretnék, és megcsinálta a zenekar az én mozdulatomat, hát az bizsergés volt. És akkor rájöttem: lehet, hogy van ehhez valami affinitásom, vagy hogy talán tudok picit vezetni, meg húzni magammal az embereket. Azóta általában koncertmester vagyok valahol, most éppen Székesfehérváron. A Fesztiválzenekar mellett megtartottam ezt az állásomat.
De milyen a világ legjobb zenekarában hegedülni?
Meglepett, hogy csak most augusztusban lettél a BFZ állandó tagja, pedig nagyon régóta játszol a zenekarban. Miért csak most, és mennyivel ad ez többet?
Tizenegy évig kisegítőként játszottam, ez elég tipikus. De nagyon hálás vagyok Fischer Ivánnak, hogy érdemesnek tartott az állandó tagságra, és a kollégáknak is, hogy megszavazták a tagságomat. Ezt mindig egy szavazás előzi meg. Annak idején Fischer Iván hívott a zenekarba, most meg én szerettem volna taggá válni. Magyarországon most ez a teteje a szakmának. Nagyon sok jó zenekar van, de a Fesztiválzenekar teljesen más.
Hogy milyen hírneve és sikerei vannak a BFZ-nek külföldön, azt nyáron én magam is átéltem (beszámolók az angliai és skót turnéról itt, és itt), de hogy él ma Magyarországon egy zenész? Jól meg lehet élni a Fesztiválzenekarból?
A többi zenekar anyagi helyzetét kevésbé ismerem, de a BFZ olyan biztonságot ad, hogy a muzsikusnak a zenekar mellett más munkát nem kell vállalnia.
Karácsony előtt jöttetek haza Kínából. Ott mennyire ismernek titeket?
Ismernek persze, jártunk már ott, utoljára 2016-ban. Most Kantonban kezdtünk, utána átmentünk Csangsába, Vuhanba és persze Pekingbe.
Mi volt a legmeglepőbb?
Az elképesztő fejlődés.
Hét éve voltunk utoljára, hét év alatt ők harmincat fejlődtek. Az autók nyolcvan százaléka elektromos, csend van az utcákon, és már nem tapsolnak bele minden tétel között a koncertbe sem. Azt hiszem, ki van írva nekik – kandzsikkal –, hogy mikor tapsoljanak…
De tényleg elképesztő minden: a fizetési rendszerük, a vonatközlekedés – Vuhanból Pekingbe vonattal mentünk, 1200 kilométert három óra negyven perc alatt. Egy megálló volt. És nem éreztük, hogy 350-nel megyünk. Vagy Sanghajban voltunk egy plázában, tele volt autószalonnal. Olyan gyártókat láttam, amikről életemben nem hallottam, pedig az autókban viszonylag otthon vagyok. Például az Avatr. Marha jól néz ki a formaterv, nagyon komoly a műszaki tartalom is, olyan kocsi, hogy elsírtam magamat. Többször éreztem, hogy kicsit leragadtunk. Mármint mi, Európa.
A Fesztiválzenekar sűrű koncertprogramja mellett most Rúzsa Magdi és Zorán koncertjeire készül, velük is fellép. / Fotó: Sebestyén László
Miért pont te játszod a Harry Potter és Call of Duty zenéjét?
Film és zene nemcsak a családodban, hanem a munkáidban is összekapcsolódik. Hogyan kap egy magyar zenész olyan lehetőséget, hogy a BBC-nek vagy hollywoodi sztároknak csináljon sorozatban filmzenéket?
A Tom-Tom Studión keresztül történt (írtunk róluk a 2021. júniusi Forbesban). Dorozsmai Péter, a stúdió vezetője azzal hívott fel az első BBC-felvételünk előtt két nappal, hogy nem tudja elérni az addigi zenekart, akivel dolgozott. Azt mondta, ha két nap alatt össze tudok szedni egy zenekart, onnantól én csinálom a felvételeket. Aznap estére megvolt.
Hány ember?
Akkor az kábé hatvan volt. Azóta megalakítottuk a Hungarian Studio Orchestrát, ez a saját zenekarom. Azt szoktam mondani, hogy nálunk játszanak a legjobb, éppen ráérő zenészek.
Melyik volt a legnagyobb filmzenei élményed?
Patrick Doyle például hollywoodi mércével is nagyon komoly zeneszerző, vele is sokat dolgoztunk, de Ennio Morriconével is volt egy turnénk a saját zenekarral 2014-ben. Emlékszem, Párizsban játszottunk tizenkétezer ember előtt, és egyszer csak összenéztünk egy páran, hogy ezt nem hisszük el. Hogy itt vagyunk, és Morriconéval muzsikálunk. És ő is nagyon élvezte. Az utolsó koncert előtt, picit könnyes volt a szeme, azt mondta, hogy nagyon sok zenekarral játszott, akik nagyszerű muzsikusok voltak, de csak feladatnak tekintették a zenéjét. Olyanokkal is sokszor játszott, akik nem voltak olyan jó muzsikusok, viszont nagyon szerették a zenéjét. És most, 86 évesen játszott egy olyan zenekarral, akik nagyon szeretik a zenéjét, és nagyon jó muzsikusok. És hogy ezt köszöni szépen. Ezt mondta Ennio Morricone egy turné utolsó koncertjének a főpróbája után, 2014. február 16-án.
Jól megjegyezted.
A feleségem születésnapja. De a csellószólam vezetőjének lánya is aznap született.
És ez is annyira fut, mint a filmforgatások? Rendszeresen jönnek Hollywoodból Budapestre filmzenéket felvenni?
Most már nagyon sokan foglalkoznak Magyarországon stúdiófelvételekkel, nagyon sokan dolgoznak ebben az iparágban, nagyszerű szabadúszó zenészek vannak. De azért általában azt érzem, hogy a filmzene kicsit mindig mostohagyerek. Mindig az utolsó pillanatban veszik fel, miután a rendező még csinált egy utolsó vágást, és akkor azt szoktam érezni, hogy olyan jó zenéket lehetne még csinálni, hogyha egy picit előrébb lenne sorolva ez. Én írtam is filmzenét (Meskó Zsolt két filmjéhez, a Szent Iván napja és a Somlói galuska című filmekhez – a szerk.), kicsit azt éreztem akkor is, hogy a szükséges rossz vagyok.
Megjegyzem, a kislányomat is a Call of Dutyval tudtam legjobban lenyűgözni. Egyszer bementem vele megvenni a Ghosts című részt, mondtam, hogy ennek én játszom a zenéjét. Persze, persze, mondták az eladók, a lányom is, hogy ne hülyéskedjek már. Mondom, tedd be a lemezt, nézd meg a krediteket. És tényleg ott volt, ő meg úgy nézett rám…
Szóval lejátszhatsz te bármilyen Brahmsot, a lányod előtt a Call of Duty Ghosts-szal leszel császár.
A Gundelek és a Balaton
A Gundel-örökségről még nem beszéltünk. Milyen lenyomata van ennek a te életedben?
Például az evés. Ahogy apám mondta, az a baj, hogy ő szereti a finom és sajnos a nem finom ételeket is. Ez velem kapcsolatban is igaz… De egyébként csodálattal olvasom a dédapámról szóló visszaemlékezéseket, van pár könyv róla. Sőt van a Youtube-on egy videó, amiben a hangját lehet hallani. Rádión beszél, és elképesztően hasonlít a hangja Latinovitséra. Nagyon szépen, ízesen beszélt. De kemény pali volt egyébként, ugye nemcsak a Gundelt vitte, hanem ő üzemeltette a Gellért Szálló éttermét is. Hát azért az komoly volt. És a balatonszemesi nyarak is vele indultak…
Már akkor volt egy Gundel-családi bázis?
Találtam egyszer egy levelet, amiből kiderült, hogy 1910 óta nyaraltak ott Gundel dédapámék. Minden nyáron lement két hétre a családdal, kibérelte ugyanazt a házat, és akkor őt nem lehetett zavarni semmivel sem. Senki nem hívhatta az étteremből sem.
Később mi is mindig Szemesen nyaraltunk. Apámnak volt egy hajója, egy túravitorlás, a Tamangó, ’77-ben vette, tehát én már kétévesen mentem vele. Aztán utoljára 2009 júliusában vitorláztunk együtt. Kimentünk fürdeni a gyerekekkel majdnem napra pontosan két hónappal a halála előtt.
Most is van egy fél hajóm, és ha tehetem, ott vagyok Szemesen. Mert ahogy már Kern is megmondta: a Balaton be van bujtorozva.
Nyitókép: Bujtor Balázs a TikTakban 2023. december 19-én. Fotó: Sebestyén László
