labdarúgó, AFC Bournemouth
SPORT
Két éve még Soroksáron focizott, belegondolni is elképesztő, hogy a 2026-os évet pedig már egyből rekorddal indította: több mint 12 millió eurót fizetett érte a Premier League-ben szereplő AFC Bournemouth, melyet jelenleg a világ egyik legjobb játékosfejlesztő és -értékesítő klubjának tartanak. Korábban még soha nem fizettek annyit a magyar bajnokságból külföldre igazoló labdarúgóért, mint a Fradi saját nevelésű, 20 éves középpályásáért. A soroksári kooperációból (mellette a Fradi nemzetközi meccsein kispadon szerepelt, de voltak meccsek, ahol pályára is lépett) Robbie Keane egykori Spurs-legenda Fradi edző hívta vissza, látott benne valamit és hatalmas lökést adott karrierjének. A hírek szerint Tóthért a Lazio, a Galatasaray és a Lipcse is versenyben volt, de a focista komoly ambícióit jól mutatja, hogy végül a világ legjobb bajnokságát választotta, így Angliába igazolt.
Alex tizenhét évesen mutatkozott be az NB I.-ben, és már az első évében bajnoki címet ünnepelhetett, de karrierje szempontjából a 2025-ös év volt a legfontosabb. Ekkor robbant be a hazai és a nemzetközi labdarúgásba, 59 mérkőzést játszott, ezek közül 25 kiemelkedő nemzetközi mérkőzés volt: BL-selejtező, Európa liga főtábla, vb-selejtezők. A BL playoffban a forduló találatát szerezte a Qarabag ellen.
A Bornemouth színeiben januárban mutatkozott be, négy nappal a szerződés aláírása után már a regnáló bajnok Liverpool ellen lépett pályára. Ezen a meccsen Szoboszlai Dominik mellett Kerzez Milos is kezdő volt a Liverpoolban, így először fordult elő, hogy egyszerre három magyar szerepeljen egy Premier League mérkőzésen.