az Allonic alapítója
ÜZLET
Már a bionika alapszakon anatómiailag pontos robotkéz-prototípust épített, amit a belgiumi tanulmányai során fejlesztett tovább. Projektje annyira felkeltette a professzorok érdeklődését, hogy gyakornoki helyet ajánlottak neki az Egyesült Államokban. Onnan hazatérve barátaival labort indított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ott rögtönöztek egy gyártósort, és építettek egy fonógépet. A gép technológiájuk alapja lett. Az Allonicot 2021-ben alapították, hogy gyökeresen átalakítsák a bioinspirált robotok gyártását.
„Az a célom, hogy az innovatív robotikai cégeknek ne kelljen érzékeny, összetett ellátási láncokra támaszkodniuk” – mondja Benedek. Saját fejlesztésű, egyedi eljárásuk lehetővé teszi, hogy a robotok ne több száz apró alkatrész összeszerelésével készüljenek, hanem fonatolt, háromdimenziós textilstruktúrákból épüljenek fel.
A hardver mellett szoftvert is fejlesztenek, platformjukon a felhasználók saját dizájnjaikat tehetik kompatibilissé az Allonic fonógépével. A cég januárban 2,4 milliárd forint forrást vont be, amiből kétmilliárd forint jött befektetőktől. Ez az eddigi legnagyobb pre-seed kör Magyarországon.