séf, Zen Eatery tulajdonos
GASZTRÓ
Bebizonyította, hogy az újragondolt, különleges és finom ételek nem csak az ezüst étkészletes, selyemterítős csúcséttermek sajátjai. Barátjával, Luu Trong Vinh-nel, azaz Vinivel nyitották meg a Zen Eateryt, a budapesti gasztronómia egyik legizgalmasabb helyét. Pisti és Vini végigfőzték már a fél világot, Budapest szinte összes fontos ázsiai konyhájában megfordultak, majd három éve elindították üzletüket.
A Zen minden szempontból fúziós, maga az étterem is furcsa keveréke az étkezdéknek, a bisztróknak és a fine diningnak. A konyha alapvetően ázsiai, de a világ minden tájáról fogadnak be hatásokat. Ha kell, a rament ötvözik a phóval vagy a tavaszi tekercset a sajtburgerrel – elsőre furcsán hangzanak, de addig kísérleteznek a konyhán, míg a végeredmény kiemelkedő nem lesz.
Innovatív hozzáállásuk és technikai tudásuk hamar meghozta az elismerést, minden valamire való budapesti étteremkalauz kiemeli őket, valamint a Gault & Millau elismerését is megkapták. Hogy jó úton járnak, bizonyítja, hogy tavaly kinőtték a Hunyadi téri helyüket, és átköltöztek a Liszt Ferenc térre.