a POV Budapest és a Comet digitális stúdió társalapítója
ÜZLET
Tizenkét év művészeti iskola, egy Mome-diploma és csaknem tíz év stúdiós tapasztalattal elért oda, hogy Budapesten rendezett konferenciájára majdnem hatvan országból jönnek el szakmabeliek. Az esemény tavalyi kiadása például a Revolutot és az OpenAI-t is ide csábította.
A POV Budapest Magyarország első dizájnkonferenciája, a koncepció 2023- ban született meg, egy évvel rá már telt házas rendezvényt tartottak a Nemzeti Táncszínházban. A tavalyi POV hosszabb, külsős helyszíneken is zajló esemény volt, a következő években még magasabbra lőnének, egyik céljuk, hogy interaktív, célközönségüket mozgató ökoszisztémát alakítsanak ki.
Ennek egyik bástyája a POV Agency, ami a konferencián keresztül megismert projekteket kezeli, szabadúszókat kínálva Kelet-Közép-Európáról nyugatra. A projekt még kezdeti fázisában van, de például a Pentagrammal is megkezdték a munkát. Boldi tizenkilenc éves korában, két társával alapította meg a Comet digitális stúdiót, jelenleg is kreatívigazgatója. Az évek alatt húszfős csapat állt össze a keze alatt, ügyfeleik között olyan nevek vannak, mint a Wix, a K&H Bank vagy a Profession.