a Bolygó Közösségi Tér vezetője
ZÖLD
Közösségszervezést tanult az ELTE-n, majd először a Bábozd Zöldre Egyesületnél dolgozott, aztán volt aktivista-koordinátor is egy zöld politikus kampányában. 2021-ben került programszervezőnek a Greenpeace-hez, azon belül is a Bolygóhoz, ami a környezetvédő szervezet és a svéd irányítószám-lottó fenntarthatósági alapítványának kollaborációjából jött létre.
Budapesten először a Turbinában béreltek egy kisebb kiállítóteret, majd 2023-ban átköltöztek egy Margit körúti üzlethelyiségbe. 2025 elején önállósult a magyar program, megalakult a Bolygó Közösségi Egyesület, és fokozatosan átveszi a Greenpeace-től a közösségi tér üzemeltetését.
A Bolygóban olyan fiatalokat szeretnének bevonni a környezetvédelembe, akiket korábban nem érdekelt a téma, és közösséget kínálnak a klíma- és ökológiai válság miatt aggódóknak. „Segítünk elindítani a saját mozgalmukat” – mondja Olgi. Nagy szerepe van a közösségi komposztálás elterjesztésében is: ő kezdeményezte 2020-ban a Szent István parki komposztáló létrehozását.