a Budapest Park brand managere, fodrász
ÜZLET
„Sanyikám, te egyszer híres leszel!” – mondogatta neki éveken át a nagymamája. Sándor 2018 óta dolgozik a Budapest Parkban, ezalatt olyan projekteket menedzselt, mint a koncerttér tizedik születésnapját ünneplő, 2022-es Backstage című könyv. Másik fő parkos projektje néptáncos múltjához kötődik. (Tizenkilenc évig táncolt, ennek a Pestre költözése vetett véget.)
Szabó Balázsék 2019-es fellépésekor kezdtek el beszélgetni, hogy meg kéne honosítani a táncházakat Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén is. A táncházkoncepció hamar népszerű lett, ma már nyaranta több éjszakán is népzenét játszanak a Parkban a mainstream helyett. Pár éve útnak indított FolkPark Táncházfesztivál sorozatuk a műfaj egyik legnépszerűbb rendezvénye lett. Sándor két éve úgy döntött, fodrászként (hajszobrászként) is kipróbálja magát.
Látványos munkáiról rendszeresen posztol a közösségi médiában, alkotásai hazai és nemzetközi magazinokban is megjelentek. A szépségipar országos bajnokságán mindhárom címlapfotós nevezése dobogós lett, egy első, egy második, egy harmadik helyezést hozott el.