antibiotikum-rezisztencia kutató, orvosdoktor
TUDOMÁNY
Tizennégy évesen indult el a kutatói pályán, a nagy áttörést az öt évvel későbbi Ifjúsági Bolyai Pályázat hozta meg: mesterséges evolúcióval foglalkozó pályamunkájával első helyezést ért el. Ez tette lehetővé, hogy csatlakozzon a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Pál Csaba vezette csoportjához, ahol azóta is antibiotikumrezisztencia-kutatással foglalkozik.
A Szegedi Tudományegyetem orvostudományi karán folytatott tanulmányai alatt felvették a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjába is. 2025-ben PhD-hallgatóként megkapta az első, Karikó Katalin által alapított JATE-díjat, ami szimbolikusan a biokémikus Nobel-díjának egy részét is jelenti.
„Amikor felhívott, hogy elmondja, én kapom a díjat, elsőre nem vettem fel, mert nem szoktam ismeretlen, külföldi hívásokat fogadni” – emlékszik vissza Marci. Karikó Katalin – akivel tegező viszonyban vannak– azóta is figyelemmel kíséri munkáját. Szívügye a tudománykommunikáció: pályakezdőket mentorál, előadásokat és laborlátogatásokat tart. Azt szeretné, hogy a fiatalok szívesebben forduljanak a tudományos területek felé.